A Logiscool Élményalapú Programozó iskolahálózat – a gyermekek digitális írástudás és programozás oktatásának nemzetközi szakértője – kurzusain, workshopjain és táboraiban már 2021 óta tanítanak mesterséges intelligencia alapú programokat a 6-18 éves korosztálynak.
Van az úgy, hogy az ember alig várja, hogy végre ismét munkába állhasson és ne csak babanyelven kommunikáljon napközben. De mi az ideális munka kisgyermekes szülőként? Hogyan térjünk vissza a munka világába több év kihagyás után? Mutatom az én érzelmi hullámvasutamat, ülj be mellém.
Folytatva az exkirálylány vállalkozásának beindításának szövevényes útját… IGEN, megvan a nyitás dátuma: 2023.09.05 (kedd) 9:00 /2131 Göd, Pesti út 63/D., Liza Kuckó és Kávézó/
Számos országban csak 18 éves kortól engedélyezné a többség az éjszakai bulizást. Azonban bőven találunk olyan európai fesztiválokat, amelyeken már 15–16 évesen is részt lehet venni szülői kíséret nélkül.
Sokan úgy képzelik el a személyiségfejlődést, hogy ha valaki elér egy bizonyos szintet, onnantól kezdve semmi, de semmi nem tudja kibillenteni a lelki egyensúlyából.
Kisgyermekes családok számára az első nagy kihívás az óvodakezdés. Sokszor a szülő számára is nagyon nehéz az elengedés, pláne, ha még korábban egyáltalán nem volt intézményben a gyermek.
Bár az e-könyvek és a hangoskönyvek még mindig csak töredéket teszik ki a könyvpiacnak, és közel sem olyan nagy rájuk a kereslet, mint a nyomtatott könyvekre, mégis egyre többen választják az online és elektronikus lehetőségeket, ha olvasásról van szó.
Egyre több kutatás mutat rá, hogy a szülés legalább annyira lelki mint testi folyamat is egyben. A szülés az a folyamat, ahol a test az úr, melyet a lélek körbeölel.
Nem ismerek olyan tizenévest, aki ne várná epekedve az iskolai szüneteket. A legtöbben már annak örülnek, hogy kicsit lazulnak a kötöttségek és kevesebb teher nyomja a vállukat, sokan pedig tele vannak vágyakkal és tervekkel az előttük álló időszakot illetően.
Az első szemüveg a testi egészségünket mutatja. Leggyakrabban és legtöbben először itt keressük a megoldást: az orvosunkhoz fordulunk segítségért, amikor már hónapról hónapra próbálkozunk, és nincs eredménye.
Manapság nagyon sok szülő szembesül már viszonylag hamar azzal a kérdéssel, hogy mennyire és mikor vezesse be a modern technika vívmányait a gyermeke életébe, mint a mobil, a tablet vagy épp az okosóra.
Amikor elkezdte szeptemberben csemetéd az óvodai tanévet, már akkor tudatosult benned, hogy ez az utolsó ilyen az életében. Aztán jött a suli választás.
Az iskoláskorú gyermekek szüleinek minden bizonnyal ismerős a szituáció: mire sor kerül a szeptemberi iskolakezdésre, a csemete fejéből mintha a nyári szellő az összes nagy nehezen megszerzett tudást kifújta volna…
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy budai (későbbiekben ennek jelentősége lesz, azért emelem ki) vörös hajú, 18 éves lány, aki az érettségi küszöbén gondolkodott, hova tovább?
Egyre több szülő panaszkodik, hogy a csemetéje nem szeret olvasni, sőt, ovis gyermek szüleitől is hallani, hogy bizony az ő gyerkőcük nem szereti az olvasott meséket sem.
DIABMENTOR – Az elnevezést a 18. születésnapját ünneplő Egy Csepp Figyelem Alapítvány találta ki. Ők azok a pedagógusok, akik azért felelnek óvodákban, iskolákban, hogy a cukorbeteg gyerekek megfelelő ellátást kapjanak.
A Danubia Zenekar nyáron sem hagyja zene nélkül a legkisebbeket, június 3-án a rézfúvós hangszerekkel, július 1-én pedig a „csokigolyók sztárjával”, Mozarttal ismerkedhetnek meg a gyerekek.
Az ENSZ határozata alapján immár tizenhatodik éve tartjuk április másodikán az autizmus világnapját. Ennek kapcsán Dr. Bohács Krisztina PhD-val, intelligenciakutatóval, a Gem Tanulási Központ szakmai vezetőjével beszélgettünk.
Március 26-án 11-17 óra között a 13. kerületben található Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban tartják az idei első Öko Zsibongó Family-t, az önfeledt családi programok szerelmeseinek nagy kedvencét.
Megvizsgálta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, hogy vajon az általános iskolás gyerekek mit tennének egy hétvégi bevásárlás alkalmával a kosarukba az egészséges táplálkozás jegyében.
Bár nagyon szeretnénk, de akárhogy csűrjük-csavarjuk, a gyermekvállalásnak nincs ideális időpontja. Ki a korai, ki inkább a késői változat mellett teszi le a voksát. Van, akinek pedig egész egyszerűen nem adatik meg a választás lehetősége.
Vámos Robi, író legújabb, hiánypótló szerzeménye mindazoknak segít, akik úgy érzik, túl sok akadállyal kell szembenézniük. A „Légy Te is bánthatatlan!” című könyv sorra veszi azokat a helyzeteket, amelyek lerombolják az önbecsülést, és megoldásokat ad.
A csepphinták jótékony hatásairól már mindenki hallott, aki járt TSMT tornára, vitte gyermekét védőnőhöz vagy gyógytornára, de a bölcsődék, óvodák is fel vannak szerelve vele. Nem volt kérdés számomra, hogy a kislányom fejlődését majd megtámogatom egy csepphintával.
Add tovább – Bátorság! címmel indult kampány a mesén és az összművészeteken keresztül kínál lehetőséget gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak, hogy saját bátorságuk felfedezésével lépést tehessenek egy boldogabb közösségi lét felé. Idén a kezdeményezés mellé állt Pokorny Lia színművész is, aki személyesen is mond mesét két óvodában.