A tanárok anyagi megbecsültségének kézzelfogható javítása jogos követelés, ebben ma minden józan magyar ember egyetért, akkor is így van ez, ha sokan polarizálni, politikai pártállás szerint széttörni akarják e kérdésben a társadalmat.
De arról nem esik szó, hogy mi, szülők is mennyi mindent tehetnénk azért, hogy a tanárok nyugodtabban, a hivatásuk lényegére fókuszálva tudják ellátni választott munkájukat.
Négy gyermeket nevelve rengeteg szülői értekezleten, óvodai és iskolai ünnepségen, rendezvényen vettem már részt. És sajnos
sokszor volt olyan élményem, hogy szülőtársaim kulturálatlan viselkedése, számonkérő, nemegyszer agresszív stílusa, olykor kifejezett fenyegetései miatt magam is majd’ elsüllyedtem szégyenemben.
Mert ma a szülők nagy része ugyanúgy tekint az iskolára is, mint az élet sok más területére: úgy hiszi, e “szolgáltatás” kapcsán neki csak jogai vannak, kötelezettségei nem. És bizony
felnőtt egy olyan szülői generáció, akik nem ismernek már tekintélyt, és akik képtelenek közösségben gondolkozni: és innentől csak a saját gyermeke számít.
Ma gyerekek tömege nő fel testvér nélkül, élő közösségeket nélkülözve – szocializációjukból hiányzik a lemondás, a figyelemben való osztozás képessége, miközben a digitális világ sötét óceánja nyeli el lelküket, szülői és pedagógusi kontroll nélkül, tovább fokozva a valódi közösségekhez és az azokat működőképessé tévő szabályokhoz való alkalmazkodásuk nehézségeit.
Gyerekek tömege nem ismeri a türelmet, az alkalmazkodás képességét és saját igényeik másokért való háttérbe szorítását.
Odahaza pedig sokszor maguk a szülők illetik éles kritikákkal az őket az óvoda, iskola falai között tanítani és nevelni hivatott pedagógusokat. Hányszor látunk példát arra, hogy apuka vagy anyuka egy konfliktus esetén feltétel nélkül igazat ad saját csemetéje otthon vázolt narratívájának, ki sem kérve a tanár véleményét!
A tanításhoz márpedig bizalom és rend kell. Ezt szolgálni pedig jórészt szülői felelősség.
A megfenyegetett, szülői ellenállásba ütköző, a gyermekek részéről a tisztelet hangját elvárni nem képes, eszköztelen pedagógus pedig nagyon hamar feladhatja a minőségre, elvszerűségre való törekvést, és néhány év alatt kiéghet vagy gyorsan pályaelhagyó lesz.
Ezek a napi tapasztalatok nem forintosíthatók bár, de legalább annyira hozzájárulnak a tanári pályát választók körében tapasztalt elégedetlenséghez, mint a megélhetés kihívásai.
S míg ez utóbbin nekünk, szülőknek, nem áll módunkban változtatni, a pedagógusok iránti megbecsülést, a gyerekeinkben pedig a tanáraik iránti tisztelet otthoni megerősítését csak mi, szülők tudjuk megváltoztatni. Semmilyen kormány, semmilyen bérrendezés, de még egy új alaptanterv sem képes e lényegi kérdésen változtatni.
Egy élőláncról hazamenet érdemes erről is elgondolkodni a tüntető szülőknek, és persze beszélgetni is odahaza a gyerekekkel.
(Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu)
