Skip to content
Vasárnap este elpihennek a múló hét zenéi. Úszni voltam hétfőn és két fekete kisgyereket bámultam a vízből, a medence körül ugráltak, annyira édesek voltak, nem tudtam levenni róluk a szememet.
(tovább…)
Rég nem ültem már semmilyen pályaudvaron. Nincs időm utat keresni sem önmagamhoz, sem másokhoz…
(tovább…)
Kezdő felnőttként, frissen kiadott diplomával indította pályafutását, majd több éven keresztül dolgozott egy olyan intézményben, ami csak vitte a pénzt, tőkét nem termelt.
(tovább…)
Béla nem szerette az ügyfeleket. A többiektől úgy hallotta, folyton csak panaszkodnak. Nyomorultak, gondolta.
(tovább…)
Juli a távolba meredve bámult ki az ablakon, miközben kezei rutinos mozdulatokkal öltöztették Petrust.
(tovább…)
Talán a legtöbb embernek a sülő mézeskalács illata jelenti a karácsony közeledtét, vagy amikor a rádióban óránként az a Wham! dal szól. Én egészen máshonnan tudom.
(tovább…)
Késő éjjel van, megint álmatlanul forgolódom. Hallgatom az eső halk, monoton kopogását.
(tovább…)
Más városokban valószínűleg csak a múzeumokban mutogatnák a villamost, amin a Villányi úton zötyögünk.
(tovább…)
Inkább késő nyári, mint kora őszi idő: ideális egy sétához.
(tovább…)
A résnyire elhúzott függönyön át bekukucskál kicsit az utca.
(tovább…)
Veled is előfordult, hogy csak úgy üldögéltél, nézted az embereket, és azon gondolkodtál, vajon boldogok-e?
(tovább…)
Mindent sötétség borított.
(tovább…)
Maga mögött hagyva az előző kis cirkuszt haladt Belgium felé.
(tovább…)
Figyelem! Elterelés!
(tovább…)
Leülnék. Megigazítanám a terítőt.
(tovább…)
Első állomás Amszterdam – avagy az emlékek börtönéből tényleg nincs kiút?
(tovább…)
– Mondom, ne dugd még be! Hallod? Húzd ki! – kiáltom. – Jó. Most csinálhatod. Neee! Nem jó helyre nyomod!
(tovább…)
Öt évvel ezelőtt két évet ígértek az orvosok. A szupererőm, hogy keményebb vagyok az autoimmun betegségnél. Mégis, ma telt le az időm?
(tovább…)
…és akkor, hajnali kettőkor, gondolataimba mélyedve arra riadtam, nem tudom, ki vagyok. A régi „különleges vagyok” érzést felváltotta a sekélyes és unalmas énem. Elvesztem.
(tovább…)
Boldogság, együtt. Megdolgoztatva az ágy rugózata. Aztán újabb, közös vágy valami másra. Valaki másra. Az ágy rugói havonta egyszer, pontos időintervallumban biztosan dolgoznak.
(tovább…)
Az életünk nagy részét a fejünkben éljük. Nem csak én, kicsit mindenki. Mindannyiunk fejében rengeteg gondolat száguldozik. Hatunk egymásra, önmagunkra.
(tovább…)
Gratuláltam nekik. Kedves pár. A nő kicsit furcsa, amolyan álkedves. De hisz alig ismerem. A vőlegény udvarias, szimpatikus.
(tovább…)
Van az a pont, amikor már marhára unod az egészet. Persze szeretnél élni(!).. lehetőség szerint normálisan. Mi is a normális? Relatív, viszonyítás kérdése, mint sok minden az életben?
(tovább…)
Két ember között legrövidebb út a gyűlölet.
(tovább…)
Nem akartam elmenni, anyám rendezvényén mégis jól éreztem magam.
(tovább…)
Azzal szórakoztatom magam, hogy a galambokra irigykedem. Nem is irigykedés, inkább sajnálat, olyan sokan összezsúfolódnak egy-egy kenyérmorzsa körül.
(tovább…)
Óvatos léptei ellenére halkan megreccsent a padlódeszka. Pedig nem akarta őt felébreszteni. Hitt benne, hogy az alvás gyógyírt jelent a betegségére.
(tovább…)
Sötét van, fekszem a fűben s az égről millió csillag fénye kedvesen néz le rám.
(tovább…)
Békésen sétáltam a csodás szibériai tavasznyitányban Pesten, amikor is a zebrán áthaladva megláttam az óriási hirdetőoszlop legfrissebb plakátját: Margitszigeti színpad – PUTYIN.
(tovább…)
Befejezte a felolvasást, megvárta, amíg elül a taps. Ezután következtek az olvasói kérdések. Örült, hiszen szívesen mesélt magáról, arról, hogyan keletkeztek a történetei.
(tovább…)
A pillanat, miután a rózsát elhelyeztem, szavak nélkül beszélt.
(tovább…)
Húsvétkor anyukám beengedett egy „idegen” kamaszt, aki valami szuper motorral jött locsolni.
(tovább…)
Ma eltört a mécses.
(tovább…)
Az erkélyablak a berlini Biennáléra nyílt. A párkányra könyökölve kifújta a cigarettafüstöt.
(tovább…)
Az erdőben sétálva hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy olykor ki is az úr odabent.
(tovább…)
A történetünk mesébe illő lehetett volna, ha tudunk egymás létezéséről, viszont az univerzum, eme könnyedséget nem adta meg nekünk.
(tovább…)
Ingatag, kaotikus családunk egyetlen stabil pontja vagy. A középpont.
(tovább…)
Siettem. Folyton siettem. Előre néztem a jövőbe, csupán a testem mozgott a jelenben.
(tovább…)
Ez a tükörből kémlelő barna szempár, aki most oly nyugodtan vizsgálja az újabb ráncokat az arcomon.
(tovább…)
Ettél már penészes kenyeret? Csak egy olyan, éppen hogy csak pöttyökben penészt tartalmazó kenyeret. Lassan, nagyon lassan fogy….penészes lesz.
(tovább…)