„A person’s success in life can usually be measured by the number of uncomfortable conversations he or she is willing to have” – by Tim Ferris.
Azaz, egy ember sikeressége általában lemérhető az általa bevállalt kényelmetlen beszélgetései számából.
Tudunk jó néhány nagy nevet, akiket mind arról ismerünk, mert valami óriási dolgot tettek le az asztalra, valamiben hihetetlen sikeresek lettek. Elon Musk, Michael Jordan, Abraham Lincoln…
Mindannyian tisztában vagyunk a sikereikkel, de egy valami még biztosan közös bennük.
Mertek hibázni és kudarcot vallani, nem is egyszer. Mertek elutasítást kapni és mégis továbbmenni. Mertek elbukni és aztán újra felállni. Mindig felállni.
És ennek meg lett az eredménye.
Számomra ez két oldalról is megközelíthető. Az egyik kicsit olyan, mint az evolúció, hogy a sikeres emberek hisznek magukban és a kudarcoktól sem törnek meg. Míg a többiek már rég visszafordultak, megtorpantak, kihullottak, ők még mindig mennek előre és ezért lesznek konkurencia nélküliek, győztesek.
A másik pedig, ha a másik oldalról közelítjük meg, hogy azok lesznek sikeresek a saját céljaik elérésében, akik a nehéz helyzeteket, bukásokat sejtető helyzetekbe is belemennek. Akik nem menekülnek a félelmeiktől, hanem szembe mennek, nem a könnyebb utat keresik, hanem bevállalják a kényelmetleneket. Keresik a lehetőségét a bukásnak, a hibázásnak, az elutasításnak, és ezzel feltárják maguk előtt azokat a lehetőségeket, amiket mások messzire elkerülnek. És ezzel tulajdonképpen versenytárs nélküliek lesznek.
Marosvölgyi Andrea
Transzformációs coach
(kezdőkép: Marosvölgyi Andrea)