A gyermekvállalás a legcsodálatosabb dolog, ami történhet egy nő életében. Legalábbis, aki vágyik rá, biztosan így érzi. Én is ilyen vagyok, minden vágyam az, hogy a leendő gyermekemet a kezemben tarthassam, hogy végig simíthassak az arcán, mikor elaludt.

De nem ilyen egyszerű sajnos a helyzet, ahogyan ez mára nevezhető népbetegségnek, nálunk sem jön a baba segítség nélkül.

Egyre nagyobb a nyomás 30 fölött, jönnek az udvariatlan kérdések, amik olyan sebeket marcangolnak, amiről  a másiknak fogalma sincs. És őszintén, miért is lenne? Mikor érik meg az a felismerés az emberek fejében, hogy kívülállónak semmiköze ehhez? Főleg azért, mert ez sokszor a házastársak között is eredményez fel nem tett kérdéseket, ki nem mondott gondolatokat.

Mint minden friss házas, mi is reményekkel telve döntöttük el, hogy szeretnénk babát, nem is egyet. Egy idő után be kellett látnunk, hogy valami nincs rendben. Jól van, semmi gond, menjünk el egy orvoshoz. Természetesen a probléma nálam keresendő. Telnek az évek, mi pedig haladunk egyik orvostól a másikhoz.

Aztán egy idő után már csak én megyek. Persze nem azért, mert a férjem nem tehetné meg, hogy eljön velem, hanem mert mindig akad fontosabb dolog, vagy a munka miatt, vagy valami egyéb dolog miatt. Megértem. Megértettem. De ez sokszor fáj. Fáj az, amikor az orvosnál a váróban egyedül várok arra, hogy hátha most valami jót fogok hallani végre. Szedem a felírt gyógyszereket, hormonokat, időközönként járom a vérvételi helyeket, hol terheléses, hol csak „sima” vérvétel miatt.

Ezt a részét gyűlölöm. De megteszem, hisz minden vágyam egy baba, igaz? De akaratlanul is felteszem a kérdést, hogy miért maradtam ezzel látszólag egyedül? Hisz még annyira az elején vagyunk! Miért kell egyedül ezeket a dolgokat végig csinálnom? Hisz ketten szeretnénk babát is, ketten akarjuk nevelni is, nem? De ha jön egy újabb kérdés, hogy „mikor lesz már gyerek”, akkor ugye rajta nem múlik.

Merengősebb pillanataimban pedig megfordul a fejemben az, hogy tényleg ezt akarom? Aztán pedig az, hogy most tényleg elbizonytalanodtam?

Janja

(kezdőkép: Pexels)