Ez a tükörből kémlelő barna szempár, aki most oly nyugodtan vizsgálja az újabb ráncokat az arcomon.
Ráncokat, melyek jelzik az idő múlását, melyek emlékeztetnek arra, hogy mennyire szomorú és boldog pillanatokat éltem már meg. A szomorú is, mely erősebbé tett, a boldog is, mely még erősebbé.
Ki vagyok én és ki is lettem ezektől a pillanatoktól. Mi kellett ahhoz, hogy időnként megmaradhassak a realitás talaján?
Én!
Hittem és hiszek abban,
aki lenni akarok, aki vagyok, aki irányítja az életét, aki a boldogságot érdemli.
Már nyugodtságot sugároz a barna szempár, készen áll újra, hogy visszatérhessen az életbe újabb pillanatok megéléséhez velem.
Füzi Judit
(kezdőkép: Unsplash)
