Nyugi, eljön a te időd. Legkésőbb a nyugdíjas otthonban!

A szinglik olyanok, mint az anyák. Mindig kapnak néhány kéretlen-keresetlen kérdést, tanácsot.

Mondhatjuk, ha társaságba megyek, én vagyok az „örök szingli”, így nem egyszer megesik, hogy az  idegszálaimmal játszanak barátok, családtagok, ismerősök, vagy kedves, érdeklődő ismeretlenek. Persze, nem rossz szándékkal, de ez ugye a végeredményen egy cseppet sem változtat.

Konkrétan

a falra mászom tőlük.

Az elején az ember próbálja az egészet komolyan venni, és komoly válaszokat adni rá.

Aztán jönnek a viccesek, mert ugye eszem ágában sincs megbántani a másikat.

Majd a dühös válaszok, amikor már pont teszek rá, hogy megbántom-e a másikat vagy sem.

Aztán megpróbálom magam szórakoztatni, és a lehető legképtelenebb módon reagálom le ezeket a dolgokat, majd igen, mivel nem akarok embert ölni, mert a börtön mégsem olyan jó buli, egyszerűen csak ignorálom a válaszokat.

 

Mert egyébként buta megjegyzésekre csak hasonló stílusban tudnék válaszolni.

Mondjuk így:

 

Tudom, hogy el fog jönni a te időd.

Na, hát ez igazán szuper. Drágám, mióta foglalkozol jóslással? (Vagyis, jóslással IS!)

Én tudom, hogy csak jót akarsz. Persze, azt sem mondhatod, hogy örök életemre egyedül fogok maradni, mert akkor tuti átharapnám a torkod. És fontos is az optimizmus. De mindig is a mértékletességre tanítottak anyádék, a szüleid! Amikor éppen a sokadik sikertelen randimat sírom el, akkor kérlek, ne, ne nyugtass meg azzal, hogy tudod, hogy el fog jönni az én időm is, és találok majd valaki olyat, aki annyira nagyon szeret, mint pl. téged a Józsi. Tudod, ezzel nem segítesz. Nagyon nem.

 

Még mindig egyedül vagy? Hogyhogy még senki nem hálózott be?

Khmm… és Marika néniék hogy vannak? Itt két problémára is szeretném felhívni a figyelmed.

1. Ha lenne válaszom a „hogyhogy”-ra, akkor nagy valószínűséggel nem kellene feltenni ezt a kérdést, mert már rég megoldottam volna a problémát. Tetszik érteni?

2. A ,,még mindig” pedig éppen azt érzékelteti, hogy annyi sok idő telt, hogy egyre kevesebb a remény. És mint tudjuk, a remény hal meg utoljára. Hát ne gyilkold meg, kérlek, legalább te ne, ha legalább egy icipicit is kedvelsz.

 

Lehet, hogy túl válogatós vagy.

Bingo! Szerintem látod már, hogy vörösödik a fejem.

Én meg látom, hogy nálad bekapcsolt a vészvillogó, de már késő, mindjárt kitör a vihar. Ilyet nem, sohasem mondunk.

Még, ha nálad jobban senki sem ismer, akkor sem, így bele az arcomba, ezt ne. Talán finomabban, esetleg, próbálj meg kompromisszumot kötni, vagy mittudomén. Vagy kéretlen tanácsok helyett, tegyél fel egy olyan egyszerű kérdést, mint: hogy gondolod, van olyan, amiben hajlandó lennél kompromisszumot kötni. Bármit, csak ne ezt az ujjal mutogatást, mert attól rögtön előjön a hiszti királynő. Tudod, hiszen te ismersz a legjobban.

 

Bárcsak én is újra szingli lehetnék, neked olyan jó.

Ezt ugye te sem gondoltad komolyan?

Azért, mert éppen összevesztetek a Józsival, és visszasírod azt a néhány hetet, mert nálad érdekes módon, ez sosem volt több, amikor csak úgy kötöttségek nélkül jártunk együtt bulizni, az még nem jogosít fel arra, hogy ilyeneket mondj. Emlékszem én, hogy hajnalban hogy mondtad, hogy téged aztán soha, senki… Te is emlékszel rá. Még most is félsz néha, most meg aztán különösen, mert összevesztetek, pedig tudod, hogy kibékültök úgyis. Akkor meg kérlek, ne.

 

Akkor fogsz megismerni valakit, amikor nem is számítasz rá. Mi is éppen így…

Igen, tudom… Már számtalanszor hallottam.

Amikor nem számítok… mondjuk hetven évesen az öregek otthonában. Akkor már tényleg nem fogok rá számítani, hogy egy hosszú-hosszú magányos élet után nekem is lehet még boldog öt évem. És lám, a Pista tuti éppen akkor fog majd bebotorkálni a botjával, és rám villantja az új protkóját. Szerelem első látásra. Ugye nem így gondoltad?

Nos, ha nem akarod az őrületbe kergetni egyedülálló ismerősödet, barátodat, családtagodat, most már tudod, hogy milyen mondatokat célszerű nagyvonalúan elkerülni.

Ha pedig szingli vagy,

egy dolgot mindig tarts szem előtt:

az emberölést továbbra is büntetik, a börtönben pedig, mint már mondtam,

nem főznek jól.

Élni és élni hagyni, ennyit tartsunk szem előtt! 

H.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük