Napfényes július délután van. Egy Balaton-parti kávézó teraszán ücsörgök egy limonádéval és egy könyvvel. Utóbbi most nem köt le annyira; néha beleolvasok, de inkább nézelődöm.

A kávézó tele van; nem messze az éttermek kerthelyiségei szintén. A vendégkör nagyon vegyes: fiatalabb és idősebb baráti társaságok, kisgyerekes családok, magyarok és külföldiek vegyesen, nem messze egy nagyon vidám lánycsapat – az öltözetükből ítélve épp lánybúcsún. Egy valami azonban szinte minden asztalnál közös; az elég gyakran előkerülő, sokaknál folyamatosan kézben lévő telefonok.

Egy pillanatra én is kísértésbe esnék: a Facebookomat és az üzeneteimet is jó lenne megnézni, 1-2 online rendelést elintézni, csinálni egy (sokadik) képet a partról… de egyiket sem fogom megtenni: a telefonomat a kocsiban hagytam, ugyanis éppen digitális detox alkalmat tartok.

Ez egy teljesen tudatos döntés volt a részemről, és nem feltétlenül azért, hogy mindenképpen produktív dolgot csináljak, sőt; ilyenkor rendszerint csak pihenek, kikapcsolok, és 1-2 órán keresztül magamba szívom a világot – filterek nélkül!

A félreértéseket elkerülendő: egyáltalán nem ítélem el az okostelefonozást. Én is sokat használom, ez az egyik munkaeszközöm, és a magánélet számos területét is leegyszerűsíti: könnyebb az ügyintézés, a kapcsolattartás, a tanulás, az információszerzés és -átadás; kiélhetjük kreativitásunkat.

Azonban kétségtelenül számos negatívuma is van – a koncentráció romlásától kezdve az időpazarláson át a negatív pszichológiai hatásokig.

A folyamatosan csipogó értesítések mellett nehéz tartósan átszellemülni és könnyű kizökkenni.

Sokaknak ismerős lehet az az eset, amikor az időjárás gyors ellenőrzése után fél órával valahogy még mindig a közösségi média oldalunkat pörgetjük.

Egy nemrégiben közel 800 ember bevonásával végzett kísérlet ráadásul bebizonyította, hogy a telefonunk puszta jelenléte is – hiába van kijelzővel lefordítva, lenémítva, vagy akár kikapcsolva – jelentősen rontja a kognitív képességeinket! Ennek magyarázata, hogy a szokásainkból adódóan számunkra releváns dolgokra automatikusan felfigyelünk (pl. a szülők a gyereksírásra).

Az életünk szerves részét képező okostelefon tehát folyamatosan vonzza a figyelmünket, ha a látóterünkben van, ezzel értelemszerűen elvonva azt másról. A kutatásban kicsit jobban teljesítettek azok, akiknek a zsebében vagy táskájában volt a telefonjuk, és magasan a legjobban azok, akiknek egy másik szobában kellett azt hagyniuk. Ijesztő, nem?

A folyamatos figyelemelvonás és a „függőség” mellett említést kell még tenni arról a jelenségről is, hogy – főleg a közösségi média túlzott használata nyomán – az életünket hajlamosak vagyunk másokéhoz hasonlítani (legalábbis ahhoz, amit mutatnak belőle), ami szorongást és különböző önbecsülési, önértékelési zavarokat eredményezhet.

Sokan azt vallják, azért vannak folyamatosan online, hogy nehogy kimaradjanak valamilyen hírből, eseményből. Azonban ha jobban belegondolunk, valójában pont azzal maradunk le az életünk értékes pillanatairól, ha azok átélése és a külvilág észlelése helyett inkább a telefonunkat bújjuk.

Áldás vagy átok hát a digitális világ fejlődése?

Talán kissé klisésen hangzik, de ahogy semmi, úgy ez sem egyértelműen fekete vagy fehér, és mint mindenben, itt is a mérték és a tudatosság a fő kulcs.

A legtöbb telefonon ellenőrizhető, hogy adott napon, héten mennyi időt töltöttünk a különböző appok használatával. Sokaknál már ennek ellenőrzése is elég sokkoló és azonnal tettre sarkall. Nem kell rögtön túl drasztikusnak lenni, és eldobni a telefont, ez nem is lenne életszerű, de ha a céltalan pörgetést lecseréljük hasznosabb funkciókra, már azzal is sokat tettünk magunkért.

Tanuljunk nyelveket; edukatív és érdekes tartalmakat kövessünk; ha játszani akarunk, válasszunk „agyserkentő” és készségfejlesztő játékokat. Ha van ilyen célzott hobbink a telefonon, nagyobb eséllyel azt választjuk a semmittevő görgetés helyett.

Fontos azonban, hogy ezekben is tartsunk mértéket, illetve egyre inkább próbáljunk bevezetni olyan „digitális detox” időszakokat, főleg a fontos eseményeken vagy kikapcsolódásként, amikor teljesen kizárjuk a kütyüket.

Ez lehet heti 1-2 séta vagy bármilyen kimozdulás, saját szabályok a közösségeinken belül, miszerint pl. baráti összejöveteleken vagy otthon este 8 után nem veszi elő senki a telefonját. (Természetesen a veszélyhelyzetekre lehet speciális csengőhangot vagy alternatív elérést megadni; itt most a normál működésünkről van szó.)

Eleinte furcsa lesz, és megjelenhet az a tipikus feszítő érzés az agyunk hátsó kis szegletében, hogy vajon mi történik máshol a világban; mi zajlik a csoportos chatben a barátaink között, hány programtervet vagy vicces képet küldhettek már; kikerült-e valamilyen izgalmas poszt valamelyik kedvelt social media csoportunkban; mennyi értesítésünk jöhetett a legutóbbi bejegyzésünkre.

De tudatosítsuk magunkban, hogy azzal nem maradunk le semmiről, ha kicsit később nézünk rá ezekre.

A számunkra releváns és valóban fontos (!) információk akkor is el fognak érni,

ha nem vagyunk 0-24 online.

Mint annyi új szokást, ezt is csak elkezdeni nehéz; ha már belevágtunk, egy idő után egyre kevésbé fog hiányozni a telefonunk ezekben a dedikált időablakokban, és hosszú távon a feszültség helyett inkább megnyugvást jelent a folyamatos digitális ingerek időszakos megszüntetése.

Felszabadító néha valóban csak a pillanatnak élni!

Te mennyire vagy a telefonod rabja, és milyen praktikáid vannak a szabadulásra?

Pajor Bea
Life és Business Coach

Hivatkozott tanulmány forrása: Kristen Duke et al (2018): Having Your Smartphone Nearby Takes a Toll on Your Thinking. Harvard Business Review (hbr.org)

(képek: Canva)