Ha van előző élet, akkor én valamelyikben egészen biztosan Spanyolországban éltem. De most már azt is tudom, hogy a kislányom is…
Amióta először kóstoltam spanyol ételt, azóta a szerelmese vagyok. És nem tudom -és nem is akarom- kiverni a fejemből, vagyis inkább az emlékeimből azokat az ízeket, amiket ott kóstoltam.
Viszonylag hosszabb időt töltöttem fiatalabb lány koromban Dél-Spanyolországban, ahol pár nap után megismerkedtem egy magyar egyetemista lánnyal. Mindketten Granadában laktunk és az lett a hobbink, hogy délutánonként felkerestünk tapas-bárokat, ahol az a szokás, hogy az italhoz jár 1-2, akár több kis tapas is. Ezek nem nagy adagok, pont az a lényeg, hogy többfélét lehet (és kell) kóstolni belőlük. Mi ezen az elven és gyakorlaton jól is laktunk rendszeresen.
Szerencsére egy ideje nálunk is megtalálhatók már az ilyen jellegű bárok-éttermek, de azért még mindig nehéz jót, de legfőképpen kellőképpen autentikusat találni.
Ezért is örültem a lehetőségnek, hogy ellátogathatunk abba az étterembe, amivel már egy ideje szemeztem, mivel módfelett hiányoznak az igazi spanyol ízek. Ő pedig az UnoMas Tapas&Bar, a Pozsonyi úton, azaz Budapest egyik kulináris sétányán.
Vittük magunkkal a kicsit és nagyot is, hogy egy jó kis közös, névnapozással egybekötött családi program legyen. Mivel mindkettő mindenevő (a kicsi a tengeri herkentyűkön kívül mindent eszik), nem olyan nehéz velük étterembe menni.
Az étteremben nagyon kedvesen fogadtak minket és minden, értsd:
MINDEN kérdésünkre és kérésünkre válaszoltak.
Bent kaptunk asztalt, amit nem bántam, mert Janka rögtön feltalálta magát és bevette a helyet. Egyébként hangulatos terasz is van az utcafronton, de ott azért a forgalom miatt kissé tartottam volna a nyugalmunktól.
Nem jellemző rám az önzőség, de ezen az estén az voltam. Ugyanis előre szóltam a férjemnek, hogy ő fog vezetni…
Ennek értelmében azonnal igent mondtam egy finom Cava-ra. A többiek limonádét választottak. Külön piros pont részemről, hogy nem tartanak kóla típusú termékeket, inkább mennek a minőség felé ebben is.
A tapasokról tudni kell, hogy nincs kimondottan elő- vagy főétel, így szépen sorban érkezett minden a konyháról, ahogy ráfért az asztalunkra.
Első körben kóstoltunk egy spanyol sonka- és sajtválogatást, olívabogyókat, sült padron paprikát és tonhaltatárt guacamoléval. Mindezekhez különböző friss, ropogós kenyereket is kaptunk.
A férjemet a „Sal de Ibiza” sóval sütött padron paprika egyszerűsége, de nagyszerűsége annyira lenyűgözte, hogy féltem, mást nem is akar majd enni…
De persze aztán mikor megérkezett az asztalra a grillezett polip, a Patatas Bravas (sült burgonya variációk), a krokett variációk, a baszk borjúnyárs és a mangalica steak, akkor azért azokat sem küldte vissza. Felcsillant a szeme a véres hurka hallatán-láttán, de aztán egy kicsit furcsán nézett, amikor kiderült, hogy az nem a „szokásos” , hanem narancsos.
Igen, jól olvassátok: véres hurka narancsos szószban! Ami számomra a legnagyobb, egyben kellemes meglepetés volt!
Ha az este folyamán csak egy ételt ehettem volna, akkor (persze így utólag) ez lett volna! Isteni kombináció mind ízben, mind textúrában, hogy divatosan fogalmazzak.
Janka kislányommal két terítés között feltérképeztük az éttermet kívül-belül. Belestünk a konyhába és szóba elegyedtünk a spanyol chefekkel, akik udvariasan köszöntek: ¡Hola!
Én pedig szóba elegyedtem velük spanyolul, nem kis meglepetést okozva. És amikor elmondtam nekik, hogy amikor Janka még beszélni sem tudott, csak halandzsázott, bármilyen nyelvet kérdeztem tőle, hogy beszéli-e, egyedül az „¿Hablas español?” kérdésre bólogatott és tette most is. Na, ettől kész voltak a srácok, akik közül az egyik nagyon ismerős volt…
Törtem a fejem, míg rájöttem, hogy még a várandósságom alatt, mikor utoljára néztem tévét és nem mesét, láttam a srácot egy főzőműsorban. Szurkoltam is neki, meg is nyerte, majd azóta követem is az oldalát. De csak itt raktam össze a képkockákat!
Megörültünk egymásnak Armandoval és megtudtam tőle pár kulisszatitkot is. Például hogy a narancsos véreshurka nem csak az én kedvencem, hanem már jó régóta masszívan tartja előkelő helyét az étlapon, a vendégek kérésére!
Kreatív chefként pedig az a dolga, hogy a vendégeknek mind ízben, mind kinézetben azt a maximumot nyújtsák a tapasokkal, amiért visszatérő vendégeik lesznek.
Jelentem, ez sikerült! Annál nagyobb tesztelőket, mint egy 2,5 és egy 16 éves, nem igazán tudtam volna magammal vinni.
Az estére pedig a koronát az édességek tették fel, amikből mindhármat (Crema catalana, Tres leches és Churros) kóstoltuk. A kiscsajom szinte az összes Churrost befalta, annyira ízlett neki… én mindössze egyetlen falatot kaphattam belőle.
Szóval nekem már csak ezért is muszáj lesz visszatérnem, hogy rendesen meg tudjam kóstolni, ne csak a lepattanót kapjam…
Egy szó mint száz, az étterem neve magáért beszél, vagyis UnoMas, azaz naná, hogy jöhet még egy(szer)!
Tomkó Bori
főszerkesztő
(A képek a szerző saját tulajdona, felhasználásuk nem engedélyezett!)
