A 20. század leggyönyörűbb nője volt az isteni Lollo – Gina Lollobrigida

Az 50-es és 60-as évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga és egyben szexszimbóluma volt Luigina, akit sokan csak Lollonak becéztek.

Luigia Lollobrigida egy Róma közelében található kis faluban, Subiacoban született 1927. július 4-én. Eleinte Rómában a Képzőművészeti Akadémián festészetet és szobrászatot tanult, de idővel lehetetlenség volt nem felfigyelni a szépségére. Már fiatalkorában modellkedni kezdett, és több kisebb filmszerepet is kapott. Aztán 1947-ben részt vett a Miss Italia szépségversenyen, amin harmadik helyen végzett.

1950-ben összeházasodott Milko Škofič szlovén orvossal, aki lőtt egy szexi bikinis képet a feleségéről, amiből reklámfotó lett. Erre figyelt fel Hollywoodban a mérhetetlenül gazdag filmmogul, Howard Hughes, aki munkát ajánlott neki, és meginvitálta magához. Gina azt hitte, viheti a férjét is, ám csak egy repülőjegy érkezett. Mivel Milko nem akarta akadályozni a feleségét a karrierépítésben: elengedte.

„Időről időre megpróbált elkapni! – emlékezett vissza Lollobrigida a Vanity Fairnek adott interjújában. „De nem sikerült neki… egyszerűen túl nagy volt a különbség köztünk.” Azt mondtam neki:

„Ha elveszíti az összes pénzét, talán feleségül megyek hozzá. Talán meglepte, hogy van, akit nem érdekel a pénze.”

– idéző őt a The Guardian.

Lollobrigida gyakran szókimondó volt az interjúkban. 1969-ben azt javasolta, hogy a nők tettessék magukat butának a férfiak előtt. Azt állította, nincsenek szépségtitkai, és nem sportol a táncon kívül, továbbá nincs kifogása az ellen, hogy szextárgynak tekintik, és nem zavarta, ha azt mondták neki: gyönyörű teste van.

„Miért kellene megsértődnöm?” – mondta a The New York Timesnak adott 1995-ös interjúban. „Ez nem sértés.

 

Az  ötvenes évek első felében forgatta legsikeresebb filmjeit, mint amilyen az Ördögi kör (Afrika kincse)  Humphrey Bogart oldalán, akinek feleségét és bűntársát alakította Aztán ott van még a Királylány a feleségem, Az éjszaka szépei, a nemzetközi sikert pedig az 1955-ös A világ legszebb asszonya hozta meg neki. Egy évvel később ugyanilyen nagy sikernek örvendett a Trapéz, amiben Tony Curtis és Burt Lancaster partnere volt.

 

Ugyanebben az évben debütált A párizsi Notre-Dame is, amiben lélegzetelállító Esmeraldaként bájolta el a közönséget. Időközben A Kenyér, szerelem… vígjátéksorozattal is megörvendeztette a rajongókat, amiben Vittorio de Sica mellett szerepel. A harmadik részben csatlakozott be „ősi ellensége”, egy másik nagy olasz filmsztár, a feltörekvőben lévő Sophia Loren. Át is kellett adnia a helyét, hiszen épp gyermeket várt. Egyetlen fia született: az ifjabb Milko. Lehet, hogy Lorennel nem jött ki jól, de Marilyn Monroe-val jó kapcsolta volt.

1959-ben a Salamon és Sába királynőjében a címszereplő alakításával nyűgözte le rajongóit, majd a hatvanas években is bőven teremtek még neki babérok. Ilyen a Jó estét Mrs. Campbell, amiért Golden Globe-díjra jelölték, ahogy 1985-ben a Falcon Crest című tévésorozatért. Aztán jött egy nagy váltás a hetvenes években. Az 1971-es Pinocchio volt az utolsó nagy durranása, amiben a tündért játszotta, de legutoljára 2011-ben a Box Office 3D című olasz filmben láthattad.

A Pinocchio után lényegében szinte teljesen visszavonult a filmezéstől, közben a hetvenes évek elején elvált a férjétől.

A filmcsillag érdeklődése a fényképészet felé fordult, és fotóriporternek állt. Több könyvet is kiadott fotóival, és több kiállítása is volt. A fotóalanyai között olyanok szerepelnek, mint  Henry Kissinger, Jurij Gagarin, Grace Kelly és sok más jelentős személy. Ezenfelül exkluzív interjút is készített Fidel Castróval, és dokumentumfilmet készített Indira Gandhiról.

A fotózáson kívül még a szobrászatban lelte örömét, és szobrot készített a sevillai világkiállítás olasz pavilonja számára. Egy sast, aminek a hátán egy lovagló gyermek ül. Alkotásai több nemzetközi kiállításon szerepeltek. 1999-ben pedig még az európai parlamenti választásokon is elindult, de nem jutott be az uniós képviselőtestületbe.

Azért a férfi társaságot sem nélkülözte, és saját bevallása szerint rengeteg románca és kapcsolata volt, többek között Christiaan Barnarddal, az első szívátültetés végrehajtójával. Az utóbbi években többször is a média figyelmének középpontjába került, annak az egyszerű képletnek köszönhetően, hogy

Lollo imádta a fiatal férfiakat, azok pedig a pénzét.

Az egyik legemlékezetesebb ilyen eset, amikor már bőven a nyolcvan felett eljegyezte a 34 évvel fiatalabb Javier Rigau y Rafols, akit még a nyolcvanas években ismert meg. Gina nem tervezte, hogy az eljegyzésnél több legyen, és ennek ellenére mégis létrejött a házasság a tudta nélkül, mivel a fiatal üzletember aláíratott vele egy spanyol nyelvű dokumentumot, ami lehetővé tette, hogy Barcelonában az ara távollétében is megköttessen a frigy. Két évig pereskedtek, mire 2019-ben érvénytelenítésre került a házasságuk.

A következő udvarló Andrea Piazzola volt, aki a 2010-es években teljesen elcsavarta Lollo fejét, és a család szerint több milliót csalt ki a sztártól. Fia, Milko meg is próbálta gyámság alá helyeztetni az édesanyját, hogy mentse az örökségét, de a kérelmét elutasították. Lollo unokája Dimitri sem járt jobban, aki vele lakott születésétől fogva, őt szimplán kilakoltatta 2016-ban az egykori színésznő, és onnantól kezdve nem beszéltek egymással.

Talán a szerelemben hiszékeny volt, de kétségkívül helyén volt a szíve, hiszen egy alkalommal árverésre bocsátotta ékszereinek egy részét, hogy a befolyt összegből az őssejtkutatást támogassa, és előszeretettel finanszírozott más humanitárius célokat is. A tehetségét több életműdíjjal is jutalmazták, ahogy 2018-ban csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán. Az Irodalmi Rend lovagi fokozatával és a francia Becsületrend parancsnoka címével is kitüntették.  

Tragikusan váratlan halálával kapcsolatban annyi derült ki, hogy egy ideje már nem érezte jól magát, egy római kórházban kezelték, mikor 95 éves korában örökre lehunyta szemét. Óriási veszteség ez a filmiparnak, hiszen egy újabb ikon csillaga hunyt ki.

Isten nyugosztalja az egyik legnagyobb 20. századi dívát!

 (képek: Pinterest)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük