Felsős lett a gyerek. Mondhatni így már rutinos iskolakezdőnek számítok. Az összes „ide kell futni”, „ezt kell beszerezni”, a „kinőtte az ezt-azt” őrület után, kissé ”levegőt kifúj, és körbenéz” valóban egy kicsit lenyugszunk.
Az első szemüveg a testi egészségünket mutatja. Leggyakrabban és legtöbben először itt keressük a megoldást: az orvosunkhoz fordulunk segítségért, amikor már hónapról hónapra próbálkozunk, és nincs eredménye.
Boldogság, együtt. Megdolgoztatva az ágy rugózata. Aztán újabb, közös vágy valami másra. Valaki másra. Az ágy rugói havonta egyszer, pontos időintervallumban biztosan dolgoznak.
Ülök a legnagyobb gyerekem szobájában és bámulok ki az alakon, megállapítom, hogy rügyezik a piros szilvafa, hamarosan virágzik. Közben előttem a tankönyvek hada sorakozik, feltöltésre várnak a feladatok.
Én még emlékszem, „görbüljön, kisfiam, görbüljön!” – így engedett utamra az anyukám. Néha leszidott, mert tudta, lusta voltam és többre volnék képes. Sokszor mondta is, hogy „többre vagy képes, csak akarnod kellene! Nem az ötös kell, csak tudom, hogy te ennél többre vagy hivatott!”
2019 novemberében született meg második gyermekem, és akkor döntöttem úgy, hogy szeretnék a saját lábamra állni, és nem egy irodában ülni 8-16-ig (vagy tovább).
A tavaszi online oktatásból szinte még magunkhoz sem tértünk és csak remélni tudtuk, hogy maradhat a hagyományos tantermi tanítás. Persze a vírus terjed, meg veszélyes, az tuti, de azért ha igazán a szívembe nézek, a gyerekeknek az iskolában a legjobb tanulni, nem anyával és apával.
Vajon hány ember szenvedhet, csak mert mások nem látnak be az álarc mögé?! Emlékszem, amikor megismertelek. Te voltál a vagány, engem semmi sem érdekel srác.
Fejest ugrottunk az otthoni sulihelyettesítésbe, immáron jó pár hete. Személyes kíváncsiságom és egyedi helyzetem nyomán volt szerencsém szülővel, tanárral, korrepetáló tanárral és szociális segítővel is kommunikálni ezen idő alatt.
Tudjátok, rohadtul elegem van! Mert nem elég, hogy napjában százszor gondolok arra, hogy elég jó anya vagyok-e, hogy jól csinálom-e, amit csinálok, vagy hogy éppen őrlődök aközött, hogy adott szituációban ésszel, vagy szívvel neveljem-e a gyerekem, még ráadásul úgy is érzem, hogy a környezetem is mindent megtesz azért, hogy én rosszul érezzem magamat.
