Shoutout – kiáltvány (a.k.a. sírva könyörgés) az általános iskolák tanáraihoz, SZÜLŐKTŐL

Kisgyerekes szülő vagyok. Több is van itthon, bevallom. És rögtön az elején leszögezném, hogy sok szempontból jó ez az új rendszer.

Sokat lehetünk a gyerekeinkkel, és ha már dolgozni kell, sokan magunktól is nem a munkatárs, hanem a család közelében tennénk azt, napi 6-8-10(stb.) órában. (Van persze ennek is pro és kontra része, egyrészt mackó/kávé/napsütés/kert, másrészt visító gyerekek a konferenciahívás hátterében, de ezt most hagyjuk.)
De.
És ez nagy DE.

Mi, szülők, eljutottunk addig a pontig, amikor,

ha valami nem változik meg sürgősen,

meg fogunk zakkanni. De tényleg.

Következzék hát egy gyors összefoglalás a tényekről (3 db osztály egybehangzó szülői észrevételeivel – tudom, kevéske, de halovány jelzésnek talán elegendő lehet):
Tehát:

Első és legfontosabb, amiről A KUTYA SE beszél: a gyerekeink nem választhattak.

Mi sem, de ők sem!
Jobban be vannak zárva, mint valaha az életükben. Hirtelen és váratlanul ki kellett maradjanak a megszokott rendszerükből, távol a gyerektársaságtól, a barátaiktól. Minden megváltozott, amit eddig kötelezőnek mondtunk nekik. Egyetlen este alatt.
Azon a pénteken még úgy jöttek haza az iskolából, hogy találkozunk hétfőn – és aztán minden megváltozott. Szinte azonnal rájuk raktunk egy “új rutint”, otthon tanulással, otthon dolgozó szülőkkel, rémisztő hírek figyelésével, találgatásokkal, a semmi sem biztos érzésével.
És nem csak mi aggódunk értük, ők is aggódnak értünk – és mindenért, amit nem értenek, vagy értenek, éreznek, csak nem merik megkérdezni, vagy amit nem tudnak szavakba önteni.

Hallják, amikor statisztikákról beszélünk reggelente:

“Olvastad, ma megint x halott” – és ők ott ülnek a reggelizőasztalnál mellettünk, és kiszolgáltatottabbak és elveszettebbek, mint valaha.

Ugyanazzal a nehézséggel küzdenek, mint mi – csak ők gyerekként! Igazi kis hősök, akiknek leginkább támogató, nyugodt családi háttérre lenne szükségük.
Ezzel szemben a velük való kommunikációnk nagy részét elviszi a feszült “Ez most kinek az angoltanára, aki mindjárt órát kezd?” “Beadtuk mi ezt a matekot? Vagy az a másik volt?” “Mi ez a hiány??” “Most nem tudom fiam, a főnököm hív, menj ki!” jellegű beszélgetések sora.

Másodszor: mi, szülők a határán vagyunk annak, hogy lassan a saját magunk, családunk prioritásait helyezzük (kényszerűségből!!) az előtérbe. Ennek több oka van…

Például, amelyik szülőnek egyáltalán megmaradt a keresete, az igenis, nagyon értékessé vált. Sokan létbizonytalanságba kerültek, vagy folyamatos nyomás alatt állnak, hogy elveszíthetik a munkájukat, csődbe mehet a munkáltató cégük, stb. – így ami fizetést megkaphatunk, abba kapaszkodnunk kell.
Otthonról KELL DOLGOZNUNK. Nem elég a háztartás, gyerekek el/életben tartása, tényleg dolgoznunk kell, nyolctól mondjuk négyig. De tényleg.

Ezekkel együtt is, egy szülő mindenét odaadná a gyerekéért.

Így, mikor választanunk kell, hogy a videohívásra alkalmas netes hozzáférésű gépről a gyerek tanórájához vagy a vezetői értekezlethez csatlakozzunk, MOST MÉG a gyerek órája mellett döntünk. És magyarázkodunk a munkahelyen.

DE EZ NEM MEGY MÁR SOKÁIG, mert egyre nő a nyomás a munkahely felől is. Szerződésben velük állunk, nem az iskolával, és eljön az idő, amikor, ha a gyerek hiányt kap is miatta, akkor is a munkahelyet kell választanunk, mert ONNAN KAPJUK A FIZETÉST, AMIBŐL ELTARTJUK EZEKET A GYEREKEKET.
Csak szomorú, hogy választani kell, mert a legjobbat szeretnénk a gyerekeknek és igazságtalan, hogy azt a rohadt hiányt nem a trehánysága miatt kapja, hanem azért, mert mi nem tudunk neki másik gépet adni…
A kérdés elkeserítő és egyszerű: mi van, ha egyszerűen nem foglalhatja le a netet/gépet/telefont a családban élő 1-2-3-4(??) gyerek? Ha nincs pénz új laptopokra? Ha több a gyerek, mint a gép? Mi alapján döntsünk?

Harmadszor: ha már digitális oktatás, legyen online óra, igen.

Ne a szülő kelljen megtanítsa a tanár helyett az anyagot, két okból sem: egyrészt, ez egy szakma, amit lehet jól vagy rosszul csinálni, de két nap alatt beletanulva talán csak keveseknek sikerülhet jól… Másrészt, ugye a már említett munkahelyi helytállás miatt sincs napi 3-5 óránk a gyerek mellé ülni. De 2-3 sem, pláne több gyerekkel, ami napi többször 2-3 óra szülőnként, családonként. Arról nem is beszélve, ha valakinek be kell járnia a munkahelyére, vagy van még az iskolásokon kívül több, esetleg kisebb gyermeke is, akinek az ellátása szintén ott van még, nap mint nap.

 

Ha már az online oktatás abban merül ki (nem mindenhol, de majdnem mindenhol), hogy házi feladatokat kapunk, amiket otthon kell megcsináltatni a gyerekekkel, miután szülőként el is magyaráztuk nekik az adott anyagot, SZUPER LENNE, HA LEGALÁBB NEM KERÜLNE ÓRÁKBA, MIRE KIBOGARÁSSZUK, HOGY MELYIK HÁZIT MELYIK TANÁR MILYEN CSATORNÁN HOVÁ/HOGYAN KÜLDI.

Ez az igazi Mr. Bean szintű (szivatás) bénázás:
Majd minden iskola/osztály/tanár más-más rendszert tart. MI AZ IRÁNYADÓ, KÖVETENDŐ a házi feladatok elkészítésében?

Mit figyeljünk? Kréta? Classroom? Teams?

E-mail, messenger csoport, netes linken küldött tesztek, egyéb jelszóval beléphető rendszerek tantárgyanként, stb.?

Füstjelek, galambposta?

VAN, AKI IDE TÖLT, VAN, AKI ODA. NINCS EGYSÉGES RENDSZER.
Nem hogy általánosan, de sokszor még egy adott osztályon belül sem, a tanárok között egységesítve. Mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, és minden gyerek minden tanárja fenntartja magának a jogot, hogy ebben kreatív és különc legyen. (Igen, vannak jó tanárok, akik érdekes, színes-szagos dolgokat találnak ki, láthatóan jól akarják csinálni és elhivatottak. A végeredmény számunkra mégis a követhetetlen káosz.)

Konklúzió: a szülők dolgát hihetetlenül megkönnyítené néhány,

szerintünk vállalható erőfeszítés az iskolák részéről.

1. KAPHATNÁNK (KÉRJÜK SZÉPEN!) EGYETLEN, ÁTFOGÓ E-MAIL (vagy Teams/messenger/kréta/füstjeles, stb.) ÜZENETET, AHOL AZ OSZTÁLY MINDEN TANÁRÁTÓL SZÉP SORBAN SZEREPEL, HOGY Ő AZ ADOTT HÉTEN MIT, MIKOR, HOVA KÉR?
Talán nem túl nagy kérés, egy hétre hátha látja előre a saját tananyagát mindenki…
Ha már lényegében (tudjuk, nem mindenhol) a házi feladat kiosztása ez a digitális oktatás, legalább ne kelljen órákat bogarászni (per gyerek), hogy hol van még házi, és van-e még. (Vagy nincs? Vagy nincs, mert elnéztem és a rendszer már bezárta a leadást és ezért nem jelzi, hogy van, mert már hiányként el is könyvelte?)
Szóval, heti egy összefoglaló, hogy pontosan mit is várnak tőlünk (persze, a gyerektől…. De azért mégis tőlünk, szülőktől, akik a rendszert kezeljük…) nagyon sokat segítene.

2. Kérjük szépen, legyen igazi digitális oktatás. Mi nem vagyunk tanárok. Szülők vagyunk, akik munkaidőben dolgozunk, mert KELL. Csakhogy, itt jön az elsőre pofátlannak tűnő kérésünk is…

Remélhetőleg, a fentiek tükrében mégis érthető, hogy nem gonoszságból kérjük:
HA A SZÜLŐ NEM TUDJA BIZTOSÍTANI A GYEREK SZÁMÁRA, HOGY AZ ADOTT 45 PERCBEN A GÉP ELŐTT ÜLJÖN, AKKOR NE LEGYEN KÖTELEZŐ A GYEREK RÉSZVÉTELE AZ ÓRÁN.

Nem szeretnénk elveszíteni a munkahelyünket.

Drága kincs, akinek még van.

Lehetne az órákról később megnézhető felvételt készíteni? Vagy egy összefoglaló vázlattal is megelégszünk, igazán… Nem akarjuk, hogy lemaradjon a gyerek, de a főnökünknek egyre nehezebb kifogásokat kitalálni.

És végül. Vannak köztünk, szülők közt is tanárok. Vannak a  családunk körében, barátaink közt is.

TUDJUK, milyen nyomás alatt állnak, hogy számukra is, nem egy helyen be van lengetve a leépítés, hogy zsizsegniük kell, hogy milyen nehézségekkel küzdenek, hogy utasításra jelen kell lenniük napi sok órán át a rendszerben – akkor is, ha nekik is van 1-2-3-4(stb..) gyerekük otthon.
Hogy ők is kényszerhelyzetben vannak.

Mi csak segítséget kérünk, támadás nélkül, és ha lesz bármi foganatja,

azt köszönjük.

Köszönjük.

Köszönjük.

 

Kérjük, aki egyetért, terjessze. Hátha lesz hatása… Különben megőrülünk.

 

K.Sz.K.H.
Kétségbeesett Szülők Kimerült Hordája
(olvasónktól)

 

23 thoughts on “Shoutout – kiáltvány (a.k.a. sírva könyörgés) az általános iskolák tanáraihoz, SZÜLŐKTŐL

  1. Egyet felejt el mindenki: a tanár nem tehet erről az egészről, ami felülről jött, hogy “oldjátok meg!”.
    Ez egy bosszú a renitens és máig liberális tanártársadalommal szemben, és szerencsére a tanárok elég jól vették az akadályt. De ne feldjük: azért, hogy nincs elég gép, a kormány a felelős. azért, hogy ilyen a tananyag, a kormány a felelős. Azért, hogy ilyen számonkérés működik, a kormány a felelős – DE és itt jön a DE – ezt az összes problémát a tanárok és a szülők nyakába akarták sózni! Ez az igazi “OSZD MEG ÉS URALKODJ!”
    Kedves Szülők és Tanárok! Nem itt kell írni és kommentelni! Csendben le kell váltani ezt az inkompetens, gonosz és kleptomán kormányt! Mert míg itt mi szenvedünk és nincs gép és nincs elég tanár és kevés a fizetésünk – ADDIG A KORMÁNY ÚJABB 10 MILLIÁRODOT KÖLTÖTT EL STADIONOKRA! Ebből azért lehetett volna minden iskolásnak venni egy kis laptopot, nem? NEM?

  2. Megértem a szülőket pedagógusként, tanártársaimat is. Pozitív hozadékát abban is látom ennek a helyzetnek, hogy a sokszor kritizált, a szünetek miatt irigyelt pedagógusmunkába jobban belelátnak. Belátják, hogy ez egy mesterség, s nem minden szülőnek van hozzá megfelelő kompetenciája /nem is ez a feladata/, ellentétben azzal az állásfoglalással, hogy a tanításhoz is mindenki ért, mint a focihoz, s a tanár nem csinál semmit, csak előveszi a sokéves óravázlatát. Ez egyáltalán nem így van, mert még a párhuzamos osztályokban sem lehet ugyanazzal a módszerrel tanítani, minden tanulócsoportnál más-más módszer a hatékony. S akkor még nem beszéltünk az egyéni bánásmódról, a differenciálásról. A tanár azért fárad el, mert jó esetben nem a falnak beszél, hanem az egész személyiségével, idegrendszerével dolgozik, alkalmazkodik a gyerekek” itt és most” tudásszintjéhez, idegrendszeréhez, hangulatához, a tantervhez, a tananyaghoz. Szünetekben meghallgatja a gyerekeket,/jó esetben az órán is/ . Pedagógus szemmel megy vásárolni, arra a rugóra jár az agya, hogy milyen eszköz, játék, bab-borsó, stb. hogyan segítheti a gyerekek fejlődését. Röviden ennyi.

  3. Van egy-két pont,amivel vitatkoznék,de inkább nem teszem…vagy mégis…Pl.online óra,de nincs gép….Az intézmények mindenhol biztosítanak,csak kérni kellett…
    Lehet,hogy nem mindenki tart online órát és pont azért,hogy ne legyen kellemetlen,aki esetleg nem tud csatlakozni…Ezért én pl.szóról szóra,lépésről, lépésre leírom az adott anyagot sokszor 5-6 A/4-es oldalon,hogy ha a gyerek olvassa és nézi,akkor meg tudja egyedül is csinálni…
    Nem panasz,de jómagam és több kollégám nevében mondhatom,hogy sokkal,de sokkal több időt fordítunk az online oktatásra,mint ha dolgozni járnánk…Napi 8-9 órát…
    A reggeliző asztalnál reggelizni és nem statisztika adatokkal kellene a gyerekek előtt foglalkozni…
    Röviden ennyi,de bővebben is tudnék erről beszélni…
    Megértem persze a szülőket is,de mi lenne,ha nem posztolgatnának,hanem kicsit feljebb döngetnék a kapukat????!!!

  4. Nekem az eddigiekben ùgy tűnt ( persze lehet, hogy ez egyedi eset) hogy a gyerekeknek hatàridõs feladatai vannak, amit a sajàt ritmusukban csinàlhatnak a tankönyvek alapjàn, internetes kersèssel. 80%-ban telefonon dolgoznak, a powerpoint előadàsokhoz kellett gèp. Mondjuk az enyèmek màr nagyobbak, de eddig se foglalkoztam vele az indokoltnàl többet, hogy mit csinàlnak az iskolàban meg most se fogok, mert alapvetően az ő dolguk ( akkor magyaràzok, ha problèmàval vagy valami nagyon èrdekes rèszlettel fordulnak hozzàm)

  5. Tanár vagyok.

    A tanárok helyzete a következő: zéró támogatás, maximális letolás. Nincs világos útmutatás.
    Mindent a Krétán keresztül kell intéznünk. Csak az “hivatalos”. Mivel vacak is, ezért ha valami eredményt akar elérni a tanár, akkor próbál más csatornákat is használni Discord, Google Classroom. Ezek viszont nem “hivatalosak”. A Krétában, amikor könyvelem az órát, a házi feladatnál kell “anyagot leadnom”, a link nem elegendő, mert nem “ellenőrizhető”. Minden óránál kell a házi feladatnál “anyagot átadni”, ezért temetnek be benneteket a feladatok, üzenetek. Rögtön haladási ütemterveket kellett készíteni. Elment vele egy csomó idő. Adminisztrálni kell, hogy ki működik együtt, ki nem. Mi is fuldoklunk az üzenettengerben, a kommunikáció viszi el az idő nagy részét. Semmiféle tanári szabadság nincs a jelen helyzetben.

  6. Speciel a betűtípus ugyanaz végig, csak a formázása változik…
    /Egy kiadvanyszerkesztő/

  7. Az eredeti cikket – kiáltványt – megosztottam pedagógusok által használt csoportokban, akik általában éppen olyan empatikusan reagáltak, amilyen empátiával ez a szöveg is íródott a szülők által. Ugyanakkor úgy etikus, ha valamit “vissza is hozok” onnan. Az alábbi listára esett a választásom, amelyet szülőktől, mármint sok különböző szülőtől gyűjtöttek egybe a tanárok. És azért hozom ide, mert szerintem nagyon jól világít rá, hogy amit itt a Kétsegbeesett Szülők Kimerült Hordája összefoglalt, az csak egyféle szelet, és amiként a tanárok is sokféle módon próbálnak megfelelni az új kihívásnak, hasonlóképpen bizony a szülők kívánalmai is elég nagy szórást mutatnak. A lista a következő:

    – Tartsák meg online az órákat.
    – Ne tartsák meg online az órákat.
    – Ne online, de videóról tartsák meg.
    – A videó teljesen felesleges, mert nem tud kérdezni a gyerek, ha nem érti.
    – Csak a feladatokat küldjék, majd ha valamit nem értünk, akkor kérdezünk.
    – Egyáltalán ne küldjenek írásos feladatokat,
    maximum játékos gyakorlókat.
    – Differenciáltan tanítsák a gyerekeket, mert most van rá idő.
    – Haladjanak az anyaggal, hogy be tudják fejezni a könyvet.
    – Egyáltalán ne vegyenek új anyagot, csak ismételjenek.
    – Engedjük el ezt az egészet, majd jövőre bepótolják.
    – Egyben küldjék ki az egész heti tananyagot.
    – Ne küldjék ki egyben az egész hetet, csak az aznapit.
    – Legyen határidő, hogy ne lehessen akár meddig húzni az időt
    – Ne legyen határidő egyáltalán, vagy minimum 1 hét mindegyik feladatra
    – Ne legyenek különböző felületek, egy helyen jöjjön minden.
    – Miért nem tudja mindenki a neki legjobb felületet használni?
    – Testnevelés? Nooormális?
    – A tesit mindenképp tartsák meg, hogy mozogjon a gyerek, ne a gép előtt üljön egész nap.
    – Legyen tesi, de ne kelljen mozogni, mert nincs hozzá hely, legyen sporttörténet és sportelmélet.
    – Nehogy elmélet legyen testnevelésből is!
    – Miért nem elég hetente mozgásnaplót küldeni? Abba legalább azt írunk, amit akarunk.
    – Most komolyan külön naplót kell írni a mozgásról is? Nem elég a többi?
    – Miért kell rajz órát tartani? Nincs elég feladat?
    – Legyen rajz mindenképp, mert legalább kikapcsol kicsit a gyerek.
    – Technika? Nincs itthon semmi hozzá! Amúgy is tanul eleget a gyerek.
    – Tök jó, hogy ha van technika, az itthoni dolgokból milyen jó dolgokat lehet csinálni, úgy élvezte!
    – Ének? Minek? Úgyis utál énekelni.
    – Ének? De jó, együtt énekel az egész család!
    – Elmélet legyen énekből, ne kelljen itthon is kornyikálni.
    – Na énekből főleg ne legyen elmélet!
    – Miért nem Messengeren küldik a feladatokat? Minden gyereknek van Messengere.
    – Nem vagyok hajlandó megengedni a gyereknek, hogy regisztráljon a Messengerre.
    – Miért nem küldhetem vissza videón, hogy a gyerek tényleg elmondta a verset/megcsinálta a tesit/elénekelte az éneket?
    – Kizárt dolog, hogy bármilyen videót küldjek a gyerekről.
    – Miért nem elég a fénykép?
    – Miért fénykép? Azon nem látszik, hogy tényleg megcsinálta, egy csomóan csalni fognak, mi meg becsületesen megcsináltuk.
    – Miért nem jó, ha online, élőben mutatja?
    – Izgulós, ne kelljen élőben, inkább videón vagy fényképen küldjük.
    – Egy óvodás is le tudja tölteni a megfelelő programokat/be tud lépni. Minden szülő digitális analfabéta?
    – Szerintetek miért nem tudunk belépni? Az informatikus sem tudja, hátha nektek van még valami ötletetek.
    – Mi a probléma? Még az óvodásoknak is van saját okostelefonja/tabletja.
    – Áram sincs, honnan lenne okostelefon?
    – Miért nem küldenek nyomtatható feladatokat?
    – Nincs itthon nyomtatónk, remélem nem küldenek olyant, amit ki kell nyomtatni.
    – Miért nem a Krétában küldenek mindent, amikor abban minden ott van, ami kell?
    – A Krétában minek küldenek bármit, belépni sem tudunk!
    – Digitális oktatás és tényleg a munkafüzetbe meg a füzetbe kell megoldani a feladatokat?
    – Miért nem a füzetbe, munkafüzetbe kell megoldani a feladatokat? Azt már megszokták.
    – Túl sok a feladat.
    – Miért nem adnak többet? Ez így nem is tanulás.
    – Mi lesz a fejlesztéssel? Arra lenne a legnagyobb szükség!
    – Legalább a fejlesztő pedagógus ne adna feladatokat!
    – Miért kell mindig kiküldeni a konkrét feladatokat? Miért nem projekteket csinálnak, meg önállóan dolgozzák fel a tananyagot?
    – Egyedül nem tudják feldolgozni az anyagokat. Most kell újítani?
    – Azt se tudják, mi az a projekt! Nem igaz, hogy még a feladatokat se tudják kiküldeni.
    – Miért nem csoportokban dolgoznak?
    – Miért kell erőltetni ezt a csoportos munka dolgot?

    Tovább is van. Mondjam még?
    Tisztelettel: Mayer Ferenc

  8. Tisztelt Szülők!

    Értem a problémát, de nézzük meg az érem másik oldalát is!
    1. Nem mi akartunk digitális oktatást, de főleg nem így. Az élet hozta és ez a megoldások közül az egyik legjobb – nem azt állítom, hogy a legoptimálisabb- ahhoz, hogy a gyerekeket, szülőket, a társadalmat védjük a tömeges megbetegedések ellen és folyamatos legyen a tanév.
    2. A pedagógusok többsége ugyanúgy megijedt (kétségbe esett?) amikor egyik napról a másikra ilyen helyzetbe került, de már a második naptól kezdve tantestületen belül és kívül, oktatási fórumokon és különböző pedagógusok által működtetett csoportban azon agyaltunk, milyen tematikával, milyen eszközökkel, módszerekkel oldjuk meg, könnyítsük meg a tanulók munkáját, mert nem tartottuk jónak, hogy a helyzet miatt bármilyen formában sérüljön a tanulók oktatáshoz való joga és a tanév ne legyen befejezhető, értékelhető.
    3. Nem a szülőnek kell tanítani, tanulni, hanem a diákoknak – amennyiben eddig is részt vettek az órákon és hajlandóak voltak az adott tantárgyakra tanulni – megmutattuk, hogyan szerezzék meg a tudást, hogyan dolgozzanak fel egy-egy anyagrészt, hogyan gyakoroljanak. Most kénytelenek ezeket a tanulás módszertani ismereteket felidézni, alkalmazni. (Aha, aki eddig sem vette a fáradtságot, annak valószínűleg nehezebb)
    4. Minden kollégám nevében mondhatom, hogy nem az a célunk, hogy agyon terheljük a diákokat, de minket is köt egy NAT által ajánlott minimum szint, amire a diák tovább tud építkezni a következő tanévben, iskolában. Ahhoz, hogy értékelni tudjunk a tanév végén, sajnos számon is kell kérnünk. És higgyék el, nem az a célunk, hogy rossz jegyet adjunk. A munkánkat végezzük és annak ez is a része.
    5. A legfontosabb: a kommunikáció. Lehet, hogy van olyan iskola amely videó kapcsolattal élő adásban tud órákat leadni, de nem mindenhol tudják ezt megtenni. Viszont a mai gyerekek digitális ismeretei magas szintűek (néhol magasabbak, mint a tanároké, vagy a szülőké) és elégségesek ahhoz, hogy az iskolában bevett, vagy a digitális oktatás elején kialakított fórumokon ne tudjanak kommunikálni a pedagógusokkal. Telefon, e-mail, Facebook, Messenger, videó hívás és chat. ezeket mind használja a mai kor gyermeke (Magyarországon becsléseim szerint a 8-18 éves korosztály 80-90%-a). Tehát ha megkeresnek egy tanárt akár a gyermek, akár a szülő ezeken a lehetőségeken, biztos vagyok benne, hogy megkapják a lehető legtöbb segítséget a tanuláshoz. Aki pedig jelezte, hogy így nem tudnak felkészülni (nem értenek hozzá, nincs technikai eszköz vagy internet)az megkapja a fenntartó által kötelezően előírt postai úton folytatott tanulás irányítást (felbélyegzett válaszborítékot mellékelve kapják meg a tananyagot).
    6. Vannak kivételek, ez igaz, de néhány nem éppen pedagógusként viszonyuló kolléga munkája miatt nem kéne azokat a hivatástudatból a pályán maradt, lelkiismeretesen dolgozó -jómagam is napi 10 órában vagyok elérhető, sőt volt hogy este fél 11-kor rám írt a tanuló és válaszoltam a kérdésére – kollégákat állandóan, többször más-más fórumokon ismétlődő felhívásokkal “stresszelni”, akik a munkájukat becsületesen el szeretnék végezni.
    7. Végezetül szeretném felhívni a figyelmüket néhány arányszámra. Vidéki pedagógusként, négy tantárgyat tanítva kb. 100 diáknak, napi szinten kell a tanulók munkáját követnem, segítenem, javítanom, értékelnem mindamellett, hogy a tananyag átadásához fel kell kutatnom, vagy meg kell alkotnom azokat a digitális oktatási lehetőségeket, amelyekkel a tanulás folyamatát segítem (nem csak kijelölöm a tankönyvi és munkafüzetbeli feladatokat, aztán viszlát, tanuld meg). Vajon hány gyerekkel tart kapcsolatot egy városi nagy iskola pedagógusa, vagy egy, a szakos ellátottság problémái miatt 3-4 iskolába áttanító pedagógus? Egy tanulónak azt a 8-10 tantárgyat kell követnie, amit az órarendje előír, az ezeket tanító tanárral kell kapcsolatba lépnie, ha nem ért valamit, vagy kérdése lenne. Igen, egy nagycsaládos szülőnek ez többszöröződik, de a szülő feladata nem a tökéletes felkészítés, hanem annak az útnak a megmutatása, segítése, amelyen a diák a szintjének, akaratának és szorgalmának megfelelő tudásszintet elsajátíthatja. Ha a diák nem tud, akkor a szülő kérdez. Ha megakad a gyerek, akkor a szülő az első, aki ránéz a feladatra, és ő dönti el, tud-e érdemben segíteni, vagy kitől kérheti a segítséget.

    Sajnálom, hogy azt nem láthatjuk a világhálón, ha pozitív az élmény az együtt végzett munka során. A pedagógus tudja, a dicsérettel szárnyakat adhat a nehezen boldoguló diákjának, ha állandóan azt hallanák, hogy mit nem csinálnak jól, nem hiszem, hogy szívesebben tanulnának. Minden munkát végző ember, mi pedagógusok is így működünk. Ha gond van, kommunikáljunk, beszéljük meg! Hatékonyabb lenne személyesen azzal a pedagógussal, akinél úgy érzik, sok, amit vár gyermekünktől, mint általánosítva, vagy nyilvános fórumon.
    Az idő most végképp nem alkalmas arra, hogy egymást hibáztassuk. Szerintem ennél jóval súlyosabb problémával néznek szembe azok, akik emberéletekért küzdenek.
    Most leleményesnek, elfogadónak és segítőkésznek kell lennünk egymással.

    Kívánom, hogy írásom hasznos legyen! Kívánom, hogy minden család, aki ezzel a problémával küzd, tudjon a Tavaszi szünetben kicsit lazítani és a szünet után kicsit átértékelve, új lendülettel és minél sikeresebben vészelje át ezt a nehéz időszakot! Kívánom, hogy mindenki gyermeke teljesíteni tudja a tanév hátralévő részének elvárásait és tapasztalatokkal megerősödve élvezhesse a nyarat, vagy kezdhesse el a következő tanévet!

    Tisztelettel: egy 54 éves vidéki szaktanár

  9. A cikk írója eléggé általánosít. Nem vesz figyelembe jó pár dolgot, és eléggé ellentmondásos is, amit ír… A tanárokat ugyanúgy felkészületlenül és váratlanul érte ez az átállás egyetlen hétvége alatt… A tanárok nagyrésze középkorú vagy nyugdíjközeli, eddig csak emailezni vagy Facebookozni tudtak. Sajnos, azért van annyi felület, amin a leckét küldik, mert korlátozott és nagyon különböző a technikai tudásuk, egyik ezt tudja használni, a másik amazt… Nem jókedvükből van ez a sokféleség… Arra sem volt idő, hogy egy iskola egységes platform használatára ráálljon, és a tanárokat “betanítsa” azok használatára… A felsőoktatás kapott egy hetet a technikai átállásra, az általános és középiskolai tanároknak egy pillanat alatt kellett volna ezt megtenni… A média tele van a sikeres átállás sikertörténeteivel, de a tanárok ugyanúgy szenvednek, napi 12-14 órát görnyednek a gép előtt, hogy a 6-8 osztályuknak a heti 26 órányi anyagot valahogy eljuttassák a diákoknak… Nem játékos, jópofa kvízeket, hanem nehéz matek, kémia, történelem vagy magyar tananyagot, amelyek érettségi követelmények… Ők is szorításban vannak… Mindenkinek nehéz most, ráadásul a technikai háttérrel sincsenek tisztában a tanárok, melyik gyereknek, melyik családnak milyen technikai feltételeik vannak… Igen, biztosan vannak túlkapások is, de a többségük toleráns, mértéktartó mind a mennyiséggel, mind a határidőkkel kapcsolatban… Nem támadni kellene, hanem megköszönni az erőfeszítéseiket… Sajnos, az egész helyzet régóta embertelen, évek óta a gyerekeknek sok tantárgyuk, rengeteg órájuk van, óriási mennyiségű tananyaggal… Most ez különösen kibukik, akkor kellett volna az anyukáknak az utcára vonulni, amikor bevezették, hogy a diákoknak heti 35 óra legyen az iskolai tanórák száma. A nyomorult pedagógusok ugyanúgy csak elszenvedői ennek az ámokfutásnak, amiben évek óta benne van a közoktatás…

    1. Nem volt itt semmi támadás. Amúgy meg a tanárok is kiállhatnak valamiért, ha úgy gondolják, nem kell ezt lentebb tolni. Megtehették volna Ők is, hogy azt mondják az első héten, hogy kérünk két hetet, hogy kitaláljuk, hogyan lehetne a legjobb. De, sajnos jó magyar szokás szerint, sehol nincs összefogás. Ellenben mindenki fél, retteg, hogy elveszti a munkahelyét(legtöbbször alaptalanul), ahelyett, hogy próbálna tenni valamit.

  10. Megint csak a panasz… Azért vagy szülő, hogy megoldd! Ha ez nem megy, f..nak csináltál gyereket…

  11. Kiesett a szemem, amíg végigolvastam ezt a hétféle betűstílussal írt szörnyűséget. Ti nem ismertek semmit a tipográfiáról?

    1. Lehet hogy helye van a tipográfiának csak Nem Most és Nem ITT! Tipográfiával nem lehet az éhes gyereket-gyerekeket etetni! Kűlcsin és Belbecs. Tudja nagyuram?! Mr tipográf

  12. Engem az erdekelne, hogy mit jelent az, hogy “ be lett lengetve s leépítés” ki legnézettebb be és mit? Az utcai libsi pletykát a utalt?

  13. Ez egyedi probléma, amit nem ilyen helyen kéne terjeszteni, hanem a szülők iskolájában jelezni. Amúgy meg kissé ellentmondásos. Nincs csak egy gépen wifi, ezért nem tudnak adott időben csatlakozni, utána meg azt írja, tartsa meg a tanár a 45 percet. A digitális tanítás nem azt jelenti, hogy az tanár online beszél 45 percig, mert akkor annyit ülnének a gyerekek gép előtt, hogy káros lenne az egészségükre. A kiadott feladatokat pedig saját ütemezés szerint meg lehet csinálni, és nem terheli annyira a család időbeosztását.
    Én tanárként itthon tanítok egy elsős gyerek mellett. Egyáltalán nincs ilyen panaszunk a tanítóra, mint ez a cikk általánosítva leír. Alkalmazkodnak az időbeosztásunkhoz, ha szólunk, hogy valami nem megy, mert nem fér bele az időbe, akkor azt mondják, hogy nem baj. Kapunk egy csomó játékos feladatot. Ugyanez elmondható rólam, ha a gyerekek jeleznek, hogy esetleg túl sok, akkor változtatunk rajt, mert nekünk is új ez a helyzet és nehéz. A tanárok nagy része nyitott és figyelembe veszi a visszajelzéseket, ezért utálom az ilyen általánosító cikkeket.

  14. Érdekes cikk! Sajnos az ilyen szülők vannak kisebbségben, a tapasztalat mást mutat. Amikor a 3. hét vége felé megkérdezi az anyuka, hogyan tud belépni a Krétába, mivel már minden csatornán üzentek a tanárok, hogy tessék reagálni a feladatokra,(nem egyedi eset) akkor kérdezem én, mit tetszettek csinálni eddig? Online óra! Klassz, melyik században? Amikor a Csereháton 2020- ban, a tanárok feladatokat fénymásolnak és a gyerekek bemennek(vagy nem) az iskolába, mert nem hogy internet, még PC sincs, vagy ha van mobil, azt a szülő elviszi magával- jobb esetben dolgozni- esetleg eladni, hogy legyen kenyér! Nagyvárosi iskolában a szülők kb.: 20 %-nak nincs otthon laptop, számítógép, vagy nincs meg a tudás, (ezt le sem merné senki sem írni, hogy hányad részének)arra hogy bekapcsolódjon az élő órába. Igények vannak, minden oldalról, az hogy ez hogy tudjuk majd toleránsan megoldani, emberségesen az úgyis rajtunk múlik. Ismerve az eddigi magyarországi helyzeteket a múltban az a sejtésem még jobban iskola ellenesség várható-lesz kire hárítani.

  15. Kedves Szülők!
    Ne itt panaszkodjanak, hanem szóljanak az illetékeseknek! Beszéljék meg velük, szerintem a problémájuk jobban érdekli őket, mint az olvasókat. Ráadásul ők még segíteni is tudnak, mi meg nem.

    1. Kedves Szilvia!

      Felteszem ez a bejegyzés azért került fel ide, hátha a közösség hatására, eljut az illetékesekhez!!!
      Hisz ma már tudjuk, ezeknek az oldalaknak milyen ereje lehet!
      Felteszem azt is, hogy kedves Szilvia nincs gyermeke…..

    2. Ezt a problémát a szülők miért nem az érintett iskolájuk igazgatóságához küldik?

      1. Azért nem írnak az igazgatónak, mert tudják, felesleges. Minden jogkörüket elvették, nem tudnak csinálni semmi. így röviden. Máshol kellene kapirgálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük