Kisgyerekes szülő vagyok. Több is van itthon, bevallom. És rögtön az elején leszögezném, hogy sok szempontból jó ez az új rendszer.
Sokat lehetünk a gyerekeinkkel, és ha már dolgozni kell, sokan magunktól is nem a munkatárs, hanem a család közelében tennénk azt, napi 6-8-10(stb.) órában. (Van persze ennek is pro és kontra része, egyrészt mackó/kávé/napsütés/kert, másrészt visító gyerekek a konferenciahívás hátterében, de ezt most hagyjuk.)
De.
És ez nagy DE.
Mi, szülők, eljutottunk addig a pontig, amikor,
ha valami nem változik meg sürgősen,
meg fogunk zakkanni. De tényleg.
Következzék hát egy gyors összefoglalás a tényekről (3 db osztály egybehangzó szülői észrevételeivel – tudom, kevéske, de halovány jelzésnek talán elegendő lehet):
Tehát:
Első és legfontosabb, amiről A KUTYA SE beszél: a gyerekeink nem választhattak.
Mi sem, de ők sem!
Jobban be vannak zárva, mint valaha az életükben. Hirtelen és váratlanul ki kellett maradjanak a megszokott rendszerükből, távol a gyerektársaságtól, a barátaiktól. Minden megváltozott, amit eddig kötelezőnek mondtunk nekik. Egyetlen este alatt.
Azon a pénteken még úgy jöttek haza az iskolából, hogy találkozunk hétfőn – és aztán minden megváltozott. Szinte azonnal rájuk raktunk egy „új rutint”, otthon tanulással, otthon dolgozó szülőkkel, rémisztő hírek figyelésével, találgatásokkal, a semmi sem biztos érzésével.
És nem csak mi aggódunk értük, ők is aggódnak értünk – és mindenért, amit nem értenek, vagy értenek, éreznek, csak nem merik megkérdezni, vagy amit nem tudnak szavakba önteni.
Hallják, amikor statisztikákról beszélünk reggelente:
„Olvastad, ma megint x halott” – és ők ott ülnek a reggelizőasztalnál mellettünk, és kiszolgáltatottabbak és elveszettebbek, mint valaha.
Ugyanazzal a nehézséggel küzdenek, mint mi – csak ők gyerekként! Igazi kis hősök, akiknek leginkább támogató, nyugodt családi háttérre lenne szükségük.
Ezzel szemben a velük való kommunikációnk nagy részét elviszi a feszült „Ez most kinek az angoltanára, aki mindjárt órát kezd?” „Beadtuk mi ezt a matekot? Vagy az a másik volt?” „Mi ez a hiány??” „Most nem tudom fiam, a főnököm hív, menj ki!” jellegű beszélgetések sora.
Másodszor: mi, szülők a határán vagyunk annak, hogy lassan a saját magunk, családunk prioritásait helyezzük (kényszerűségből!!) az előtérbe. Ennek több oka van…
Például, amelyik szülőnek egyáltalán megmaradt a keresete, az igenis, nagyon értékessé vált. Sokan létbizonytalanságba kerültek, vagy folyamatos nyomás alatt állnak, hogy elveszíthetik a munkájukat, csődbe mehet a munkáltató cégük, stb. – így ami fizetést megkaphatunk, abba kapaszkodnunk kell.
Otthonról KELL DOLGOZNUNK. Nem elég a háztartás, gyerekek el/életben tartása, tényleg dolgoznunk kell, nyolctól mondjuk négyig. De tényleg.
Ezekkel együtt is, egy szülő mindenét odaadná a gyerekéért.
Így, mikor választanunk kell, hogy a videohívásra alkalmas netes hozzáférésű gépről a gyerek tanórájához vagy a vezetői értekezlethez csatlakozzunk, MOST MÉG a gyerek órája mellett döntünk. És magyarázkodunk a munkahelyen.
DE EZ NEM MEGY MÁR SOKÁIG, mert egyre nő a nyomás a munkahely felől is. Szerződésben velük állunk, nem az iskolával, és eljön az idő, amikor, ha a gyerek hiányt kap is miatta, akkor is a munkahelyet kell választanunk, mert ONNAN KAPJUK A FIZETÉST, AMIBŐL ELTARTJUK EZEKET A GYEREKEKET.
Csak szomorú, hogy választani kell, mert a legjobbat szeretnénk a gyerekeknek és igazságtalan, hogy azt a rohadt hiányt nem a trehánysága miatt kapja, hanem azért, mert mi nem tudunk neki másik gépet adni…
A kérdés elkeserítő és egyszerű: mi van, ha egyszerűen nem foglalhatja le a netet/gépet/telefont a családban élő 1-2-3-4(??) gyerek? Ha nincs pénz új laptopokra? Ha több a gyerek, mint a gép? Mi alapján döntsünk?
Harmadszor: ha már digitális oktatás, legyen online óra, igen.
Ne a szülő kelljen megtanítsa a tanár helyett az anyagot, két okból sem: egyrészt, ez egy szakma, amit lehet jól vagy rosszul csinálni, de két nap alatt beletanulva talán csak keveseknek sikerülhet jól… Másrészt, ugye a már említett munkahelyi helytállás miatt sincs napi 3-5 óránk a gyerek mellé ülni. De 2-3 sem, pláne több gyerekkel, ami napi többször 2-3 óra szülőnként, családonként. Arról nem is beszélve, ha valakinek be kell járnia a munkahelyére, vagy van még az iskolásokon kívül több, esetleg kisebb gyermeke is, akinek az ellátása szintén ott van még, nap mint nap.
Ha már az online oktatás abban merül ki (nem mindenhol, de majdnem mindenhol), hogy házi feladatokat kapunk, amiket otthon kell megcsináltatni a gyerekekkel, miután szülőként el is magyaráztuk nekik az adott anyagot, SZUPER LENNE, HA LEGALÁBB NEM KERÜLNE ÓRÁKBA, MIRE KIBOGARÁSSZUK, HOGY MELYIK HÁZIT MELYIK TANÁR MILYEN CSATORNÁN HOVÁ/HOGYAN KÜLDI.
Ez az igazi Mr. Bean szintű (szivatás) bénázás:
Majd minden iskola/osztály/tanár más-más rendszert tart. MI AZ IRÁNYADÓ, KÖVETENDŐ a házi feladatok elkészítésében?
Mit figyeljünk? Kréta? Classroom? Teams?
E-mail, messenger csoport, netes linken küldött tesztek, egyéb jelszóval beléphető rendszerek tantárgyanként, stb.?
Füstjelek, galambposta?
VAN, AKI IDE TÖLT, VAN, AKI ODA. NINCS EGYSÉGES RENDSZER.
Nem hogy általánosan, de sokszor még egy adott osztályon belül sem, a tanárok között egységesítve. Mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, és minden gyerek minden tanárja fenntartja magának a jogot, hogy ebben kreatív és különc legyen. (Igen, vannak jó tanárok, akik érdekes, színes-szagos dolgokat találnak ki, láthatóan jól akarják csinálni és elhivatottak. A végeredmény számunkra mégis a követhetetlen káosz.)
Konklúzió: a szülők dolgát hihetetlenül megkönnyítené néhány,
szerintünk vállalható erőfeszítés az iskolák részéről.
1. KAPHATNÁNK (KÉRJÜK SZÉPEN!) EGYETLEN, ÁTFOGÓ E-MAIL (vagy Teams/messenger/kréta/
Talán nem túl nagy kérés, egy hétre hátha látja előre a saját tananyagát mindenki…
Ha már lényegében (tudjuk, nem mindenhol) a házi feladat kiosztása ez a digitális oktatás, legalább ne kelljen órákat bogarászni (per gyerek), hogy hol van még házi, és van-e még. (Vagy nincs? Vagy nincs, mert elnéztem és a rendszer már bezárta a leadást és ezért nem jelzi, hogy van, mert már hiányként el is könyvelte?)
Szóval, heti egy összefoglaló, hogy pontosan mit is várnak tőlünk (persze, a gyerektől…. De azért mégis tőlünk, szülőktől, akik a rendszert kezeljük…) nagyon sokat segítene.
2. Kérjük szépen, legyen igazi digitális oktatás. Mi nem vagyunk tanárok. Szülők vagyunk, akik munkaidőben dolgozunk, mert KELL. Csakhogy, itt jön az elsőre pofátlannak tűnő kérésünk is…
Remélhetőleg, a fentiek tükrében mégis érthető, hogy nem gonoszságból kérjük:
HA A SZÜLŐ NEM TUDJA BIZTOSÍTANI A GYEREK SZÁMÁRA, HOGY AZ ADOTT 45 PERCBEN A GÉP ELŐTT ÜLJÖN, AKKOR NE LEGYEN KÖTELEZŐ A GYEREK RÉSZVÉTELE AZ ÓRÁN.
Nem szeretnénk elveszíteni a munkahelyünket.
Drága kincs, akinek még van.
Lehetne az órákról később megnézhető felvételt készíteni? Vagy egy összefoglaló vázlattal is megelégszünk, igazán… Nem akarjuk, hogy lemaradjon a gyerek, de a főnökünknek egyre nehezebb kifogásokat kitalálni.
És végül. Vannak köztünk, szülők közt is tanárok. Vannak a családunk körében, barátaink közt is.
TUDJUK, milyen nyomás alatt állnak, hogy számukra is, nem egy helyen be van lengetve a leépítés, hogy zsizsegniük kell, hogy milyen nehézségekkel küzdenek, hogy utasításra jelen kell lenniük napi sok órán át a rendszerben – akkor is, ha nekik is van 1-2-3-4(stb..) gyerekük otthon.
Hogy ők is kényszerhelyzetben vannak.
Mi csak segítséget kérünk, támadás nélkül, és ha lesz bármi foganatja,
azt köszönjük.
Köszönjük.
Köszönjük.
Kérjük, aki egyetért, terjessze. Hátha lesz hatása… Különben megőrülünk.
K.Sz.K.H.
Kétségbeesett Szülők Kimerült Hordája
(olvasónktól)
