Második feleségek tévhitei – 3+1 csapda, amit jobb elkerülni

Csodálatos szerelem, viruló érzelmek, rügyező boldogság – egymásra találtatok,

úgy szeret, ahogy eddig senki, úgy ölel, mintha csak te lennél a világon

és te érzed, hogy a vállára hajtva fejed

a világ végére is elmennél ezért a férfiért.

 

Vállalsz érte mindent, és érzed, hogy ő is érted, hiszen végre minden tökéletes.

Azért, persze, nem árt már most kikukkantani a vattacukor-felhők mögül és picit körülnézni, hogy pontosan ki is van melletted. Hiszen tudod, bármilyen tökéletes is a másik, attól még emberi lény, hibákkal, tanulnivalókkal és ami a legfontosabb: egy igencsak kiforrott személyiséggel – főleg, ha bármelyikőtöknek, pláne ha mindkettőtöknek ez már a második házasság.

Nyilván nőként mindannyian azt gondoljuk, mi majd megadjuk neki azt a biztonságot, amely mellett ez az idilli állapot egészen életünk végéig kitarthat, de azért mindkettőtök és a kapcsolat érdekében is inkább időben futtasd végig ezt a listát magadban, hogy még időben helyükre kerüljenek a dolgok. 

 

És hogy pontosan milyen téves elképzelésekkel is érkezik a legtöbb második feleség a kapcsolatba? 

 

 1. Hogy melletted majd felnő, felelősségteljes lesz, minden körülmények között számíthatsz rá – akkor is, ha eddig link volt…

– Ugye ezt te sem gondolod egészen komolyan? Nem, nem lesz belőle mintaapuka, sem svájci atomóra, de ha azt szeretted meg, hogy édesen bohókás, hogy annyira spontán tud lenni és hogy tele van meglepetésekkel, akkor inkább szeresd ezt benne továbbra is és ne várj el, pláne ne kérj számon később olyat, amiről már most tudod, hogy nem fogja tudni teljesíteni.

 

 2. Hogy majd te kirángatod a depresszióból – ha eddig mélyen volt

Nem feladatod, hogy megmentsd. Nem is teheted meg és képesítésed sem valószínű, hogy van hozzá. Nem várhatja el tőled és te sem róhatod magadra ki ezt a nehéz, hálátlan és csupa csapdával, játszmával teli helyzetet. Engedd neki, hogy megmentse saját magát, ha tudja. Ha nem megy neki, akkor bízzátok szakemberre. Te a társa vagy, nem az analitikusa. Csúnya számonkérésekbe csaphat át mindkettőtök részéről egy ilyen dologba belemenni és érzelmileg nagyon kizsigerelhet a helyzet, miközben a végén majdnem biztos, hogy csak veszítesz vele.
Legyél inkább a megértő segítőtárs abban, hogy a lehető legjobb szakorvos foglalkozzon vele, de neki is és neked is tiszteletben kell tartanod azt, hogy te ki vagy ebben a kapcsolatban.

 

3. Hogy majd te úgy fogod szeretni, hogy az elég lesz mindkettőtöknek – akkor is, ha ő csak úgy takarékon szeret

Most komolyan: ha már az elején, a legszerelmesebb időkben dekára kiméri a csókokat és alig van elismerő szava feléd, akkor szerinted mi lesz 5-10 év múlva, amikor problémák, feladatok, nehézségek is érkeznek a napi rutin és a mézeshetek mellé? Szerinted te nem tudsz kimerülni érzelmileg? Felesleges eleve beletenned magad a mártír feleség hálátlan szerepébe, mert senki sem fogja megköszönni neked. Igenis szeressen amennyire csak tud, s ha másképp nem tudja kimutatni, akkor tudatosan dolgozzon rajta. Nem maga miatt, nem a virágárusok napi betevője miatt, hanem miattad. Legyen fontos neki, hogy örömet okozzon neked, még akkor is, ha aprósággal tudja kifejezni a szeretetét. Beszéljetek róla, ismerjétek meg egymás szeretetnyelvét. Senki sem gondolatolvasó – neked és neki is fejlődni kell!

 

+1. Hogy a másik nő volt a hibás – mert hiszen a leendő Nagy Ő ezt mondta

A legnépszerűbb tévhit. Vég nélkül szapulja az előző feleségét? Tiszteletlenül beszél róla? Túl személyes, túl intim dolgokat is megoszt veled, amelyek negatív színben mutatják őt? Ismered azt a mondást, amely szerint ,,aki neked susog, az rólad is”? Minden kapcsolat két emberen múlik és bár nyilván megosztjuk az életünket, akár korábbi kapcsolataink történetét is egymással, attól még fröcsögő rosszindulat és vádaskodás nem szükséges. Mindig furcsa, ha valaki csak a másikban keresi és találja meg a hibát. Sajnos, hidd el, hogy benned is meg fogja találni idővel…

Ezekkel együtt is szép persze a kapcsolat indulása, de nem árt egyfajta, 

Csernus dokit idézve ,,éber rugalmassággal” kezelni

a kapcsolat kezdetén felbukkanó, ezekhez hasonló csírákat és akkor kibeszélni, akkor megismerni egymás álláspontját és igényeit.

Philly

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük