Sulyok Péter 17 éves korában vakult meg véglegesen, azóta dolgozott programozóként, masszőrként, operátorként, építési vállalkozóként is.
Két gyermek édesapja, barlangászik, lőtérre jár, a Rádiókabaré állandó fellépője és a Békaperspektíva elnevezésű projekt keretein belül stand up-on alapuló érzékenyítő előadásokkal járják az országot munkatársával, Feiszt Viktorral.
Helyzetének ellenére Péter nem az önsajnálatba menekült, hanem elfogadta visszafordíthatatlan állapotát, és igyekszik a lehető legtöbbet kihozni az életéből. Önmagához és a világhoz való hozzáállása, az évek során kialakított szemlélete mindenki számára példaértékű lehet.
Ahogyan ő „látja” az életet
A „teljes élet” egy ugyanolyan szubjektív és relatív fogalom, mint a tökéletesség. A legtöbben hajlamosak vagyunk a negatívumokra koncentrálni, másokéhoz hasonlítani a saját életünket, a problémáinkon és megoldásukon rágódni. Nem értékeljük eléggé azt, amink van, pedig ami számunkra teljesen természetes, az másnak nem feltétlenül az.
„Maga a fogyatékosság megléte egy tény, azzal elég nehéz vitatkozni. Az, hogy én ehhez hogyan állok hozzá, és hogyan próbálom a környezetem ehhez hozzáállítani, az szerintem nagyobb mértékben múlik rajtam, mint a külvilágon. Élvezem az életemet, képes vagyok elégedett és boldog lenni a vakságom ellenére is. Nem szoktam azon gondolkodni, hogy de jó lenne ezt vagy azt csinálni. Nem problémaként élem meg azt, hogy nem látok. Ha ezt tenném, akkor az teljesen lefoglalná a gondolataimat, mert meg akarnám oldani, de azt ugyebár nem lehet. Igyekszem poénra venni az életet, mert amúgy meg nem több.” – mondja Péter.
Magánéletében sem érzi hátránynak a vakságát, ugyanazok a mindennapi örömei és problémái, mint bárki másnak, csupán a körülmények térnek el. Gyermekeivel ugyanúgy közös programokat csinál, focizik, sőt, biciklizik is. Önkéntes véradó és mellékállásban segít otthonokat átalakítani: burkol, barkácsol, tolóajtókat készít.
Szerinte az élet olyan, mint mikor valaki vakon – vagy csukott szemmel – vízi csúszdázik. Nem tudjuk, mikor jön el a vége, de a mi döntésünk, hogy addig félelmünkben vagy örömünkben sikítunk-e. Péter úgy gondolja, hogy a változástól, a mozgástól és az ismeretlentől sem szabad félni, hiszen az maga az élet. Ha ezektől félünk, magától az élettől félünk.
Érzékenyítés és a Békaperspektíva
A Békaperspektíva ötlete Péter fejéből pattant ki, 2018 óta lépnek fel társával, Feiszt Viktorral. Viktor közel két évtizedet dolgozott pénzügyi területen a köz- és a privátszférában is, mielőtt az érzékenyítő előadásokat a stand up elemeivel keverő műsorukat elkészítették. Nagyon fontos számára a szociális érzékenység, az emberi cselekedetek mozgatórugói, az alapvető motivációk és felvett társadalmi szerepek régóta foglalkoztatják. Leginkább az, amikor félrecsúszik a maszk, és láthatóvá válik alatta maga az ember.
A Békaperspektíva című érzékenyítő előadás célja a “szociális görcsoldás”, vagyis a megváltozott munkaképességű vagy valamilyen fogyatékossággal élő emberek helyzetének átélhetősége, a kölcsönös megértés elősegítése. Lényege a hiteles tájékoztatás, valamint az, hogy sajnálat és bűntudatkeltés helyett humorban és személyes történetekben oldja fel ezeket a nehezebben emészthető témákat is.
Szeretnék, ha az emberek fejében élő információhiány és idegenkedés helyébe az elfogadás és megértés lépne. Ezt pedig a nevettetés népszerű eszközeivel szeretnék elérni. „Mindig úgy voltam vele, hogy nevetni bármikor lehet, mindig érdemes és sokkal jobb, ha velem nevetnek, mintha rajtam. Ugyanakkor nem baj, ha nem mindig nevetnek, az sem baj, ha elgondolkodtatja őket, amit hallanak.” – mondja Péter, aki az előadások során humorosan, mégis kendőzetlen őszinteséggel osztja meg a közönséggel saját tapasztalatait, valamint a számára mindennapi szituációkat.
A Békaperspektíva előadások időtartamban és formátumban is a közönség igényeire szabhatók. Céges csapatépítőktől kezdve a szemléletformáló és érzékenyítő előadásokon át a motivációs tréningekig ível Péter és Viktor repertoárja. Ezeken az alkalmakon játékos szemléltető eszközök segítségével mutatják be, milyen egy akadállyal élő személy helyzetében lenni. Ha átéljük valaki más problémáját, legközelebb, ha úgy hozza az élet, talán már nem jövünk zavarba, nem fordulunk el. Mind egyéni-, mind csoportszinten segít megismerni a legelemibb viselkedési normákat, és tartalmat adni az olyan kifejezéseknek, mint esélyegyenlőség, etikus működés, társadalmi felelősségvállalás.
