Gondoljunk át minden szót, mielőtt odadobjuk a másiknak!

Megedződtem. Már nem vagyok az a naiv kislány, aki sírva fakad, ha valaki megsérti. Eljutottam arra a pontra, hogy mosollyal reagálok a válogatott sértésekre, tartom a szemkontaktust, és meg sem rezzenek.

Az évek során annyiszor megkaptam már, hogy nem vagyok elég: nem vagyok elég okos, nem vagyok elég jó, nem vagyok elég szép vagy elég jó gyerek. Olyan emberek bántottak, akiktől simogatást vártam volna, nem pedig tőrt a szívembe.

Rendeznem kellett a dolgokat magamban, támogatni önmagamat belülről, de sikerült egyedül is elérnem azt a lelki stabilitást, mikor hiába fájnak a szavak, nem jutnak el a szívemig. Ha valaki sokszor hallja, hogy mennyire haszontalan, nem szerethető, nem elég, vagy éppen túl sok, akaratán kívül is elkezdi ezt elhinni.

Falat épít maga köré, ami mögül aztán nem ugyanaz az ember fog kijönni. Hiába a bocsánatkérés, hiába a sok “nem gondoltam komolyan”, hiába a “mérges voltam” és egyéb kifogások, az ember végleg megváltozik.

 A szavaknak súlya van, óriási súlya.

Egy rosszul megfogalmazott, rosszkor elhangzott sértés egy gyenge ember életében lehet a végső pont, ami átlendíti egy visszafordíthatatlan határon.

Mielőtt valakit verbálisan bántanál, vagy szidnál, gondolj bele: mit éreznél, ha neked mondanák? Mit éreznél, ha az a szidás, rosszakarat valóban elérné az illetőt? 

Gondoljuk ezt át és ne dobálózzunk nagy szavak jelentésével, hogy egy mosolygósabb világban élhessünk, ahol kevesebb a fal mögé bújt, összetört szív.

Dorina

(kezdőkép: Pixabay)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük