Selymes haj azonnal? Na persze… – leteszteltük a The Silky Way hajápolókat

Már az elején szeretném leszögezni, hogy alapvetően szkeptikus vagyok a reklámokkal. Főleg a szépségipari termékekkel kapcsolatban.

Mert persze amikor még ifjú lány koromban bedőltem egynémelyiknek, nyilván az eredmény meg sem közelítette a reklámban látottat. Soha nem lett ragyogó bőröm vagy fényed, ráadásul loknis hajam, ami minden időjárási körülmény között tart…

Aztán jött egy lehetőség, hogy kipróbáljuk a The Silky Way termékcsaládot.

Gondoltam magamban, oké, nézzük meg. Úgyis a minap panaszkodtam a fodrászomnak, hogy nekem hogy a fenébe nem sikerül soha olyan szép selymes hajat varázsolnom hajmosás után, mint amikor ő csinálja.

Megmutatta, hogy szárítsam, használjak hajvégápoló olajat, de mégsem lett olyan. Rövid, festett szőke hajam van és mindig olyan szálkás és sprőd lesz egy idő után a vége.

Na, de azt mondtam, adok egy esélyt ennek az állítólagos csodacuccnak -amiről egyébként kb. egyidőben több csoportban is olvastam jókat, olyanoktól, akiknek nem állt érdekükben reklámozni.

Már a csomagolása is megtetszett, mert nagyon csajos pink-fehér színű.

Legeslegelőször a 20:1-ben hajápolót vettem górcső alá, már csak a neve miatt is. Meg persze, hogy mi az a 20, amit tud.

Én a hajszárítás utáni használatot választottam, nem a nedves hajra fújást. És mint a „nagyok”, csináltam „előtte” fotót is. Aztán ráfújtam és nem hittem el, amit láttam. De tényleg!

Gyorsan lőttem egy „utána” képet is, nehogy elmúljon a varázs. De nem múlt el.

A hajam pont olyan volt, mint mikor Zsolttól, a fodrászomtól távozom. És a következő hajmosásig maradt is.

Legközelebbi látogatásomkor el is dicsekedtem neki. Csak annyi volt a kérdése, hogy „Ugye nincs benne szilikon? Mert azt szoktak beletenni, attól lehet puhább a haj ilyen gyorsan.”

És képzeljétek, nincs!

A termékek keratin mátrixot, selyem proteint, aloe verát,

édesmandula-olajat és bambuszlevél-kivonatot tartalmaznak.

Állatkísérlet- és szulfátmentesek, így kíméletesebbek a drogériás termékeknél.

A Hajregeneráló Csomag Plusz teljes kezelést biztosít a sérült hajra 4 termék együttes hatásával, más hajápolóra nincs ezek mellett szükség. Árban is ez éri meg a legjobban, ráadásul mindenből olyan pici kell, hogy elég sokáig kitart.

És ha még nem említettem, anyukámnak is adtam a termékekből, hogy próbálja ki, mert ő a kis vékonyszálú hajával mindig szenved, hogy sehogy sem tart, nem elégedett az állagával. Az első használat után felhívott és lelkendezve mesélte, milyen selymes, pihe-puha lett az övé is.

Szóval sosem késő elkezdeni regenerálni a hajunkat, még 70 felett sem.

És ehhez mi tutira megtaláltuk most a The Silky Wayt.

Ha Te is kipróbálnád a The Silky Way termékeket, IDE kattintva beszerezheted a csomagot!

Tomkó Bori
főszerkesztő

(képek: saját, The Silky Way)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük