Nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal vártam a kedvenc, ikonikus sorozatunk újabb részeit. Naná, hogy a Szex és New Yorkról beszélek, de ezt talán nem is kell mondanom ezen az oldalon…

Azt már ugye előre lehetett tudni, hogy szókimondó barátnőnk Samantha már nem fog szerepelni az És egyszer csak… címet viselő folytatásban. Már csak arra voltam kíváncsi, milyen sztorival írták ki.

Nem rögtön a megjelenéskor tudtam elkezdeni nézni, mert az 1 évesem mellett nem tévézek, csak amikor alszik. De mivel ő, mintha érzené, hogy most a Mami leülne egy kávéval megnézni egy kb. 36 perces részt, tuti felébred. Visszaaltatom a babakocsiban a teraszon, bejövök, leülök és már nyitva megint a szeme… Na jó, ezt még párszor eljátsszuk, aztán meg állva nézem meg a végét…

No de térjünk a tárgyra. Figyelem, erős spolierezés következik!

Már az első részben sokkot kaptam.

Samantha egy Carrievel történő vita után elköltözött Angliába és nem áll szóba a lányokkal. Mondjuk én Samanthát nem ilyennek ismertem meg, ezért kicsit furcsának is találom ezt a fajta kiírását a sorozatból.

Aztán pedig -még mindig az első résznél járunk- meghal Big szívrohamban! Az a Big, aki amúgy számomra az életerős, egészséges, sármos, jókiállású, sportos fickót testesíti meg. Akinek minden lehetősége adott arra, hogy hosszú és boldog életet éljen. De elviszi egy szívroham szobabiciklizés közben… Na ne már! -ezt gondoltam. Ilyen hamar vége az idillnek?

Mert hogy úgy ért véget a mozifilm, hogy boldog házasságban élnek a tökéletes lakásukban, Carrie tökéletes gardróbjával. És bár nem akarnak gyereket, mégis harmóniában, egymást tiszteletben tartva élik mindennapjaikat.

Persze John James Preston (Big igazi neve) halálával felmerül a kérdés:

vajon visszatér a másik nagy szerelem, Aiden Carrie életébe?!

De még mindig az első részben járunk, ahol a másik sokkhatás akkor ért, amikor megláttam Carrie podcast-es főnökét, akit az a Sara Ramirez alakít, aki a Grace Klinikában (jesszus, hogy tudták a Grey’s Anatomy-t ilyen bénán lefordítani?!) Dr. Callie Torres volt. Ott egy csinos, szexi latin nőt alakít, aki időközben rájön, hogy mindkét nemhez vonzódik. Che Diaz szerepében szintén biszexuális, ahogy mint kiderült, az életben is, csak azon nem térek napirendre, ahogy kinéz a színésznő mostanság. Amikor megláttam, majdnem seggre ültem. Ég és föld a 2 megjelenés!

Az első rész további döbbenetei közé tartozik Miranda férje Steve, akit egy hallókészülékes vén trottyként jelenítenek meg, fiuk Brady pedig a 17 éves kamasz, aki a barátnőjével éjjel nappal náluk kamatyol. Miranda pedig alkoholproblémákkal küzd, de hamar rájön, hogy gond van… Mondjuk ezt a vonalat elég hamar le is zongorázták egyelőre.

És ha mindez nem elég, nekem folyamatosan az jön le, hogy enyhén szólva túl akarják öregíteni a szereplőket. Nyilván a „csajok” 50 felett járnak már, de akkor is. Hatalmas ugrás a korábbi sorozat, a 2 film és eközött a mostani részek között. Oké, hogy eltelt tizensok év, de nanemááár…

A következő részekben kiderül, hogy Carrienek kopott a csípője, meg kell műteni. De a műtét előtt már akkora fájdalmai vannak, hogy bottal jár. Carrie és egy bot… és persze az elmaradhatatlan kék Manolo Blahnik cipő, amiben kimondta az igent Bignek. Nekem valahogy ezek megint csak nem férnek össze.

Aztán ez még nem elég, a csípőműtét után a barátnők ápolják Carriet és amikor épp Miranda a soros, pont akkor látogatja meg Che Diaz őket. Akivel a konyhában tequilázás közben szexelnek is egyet (akkor még iszik Miranda), míg azt gondolják, Carrie alszik. Cynthia Nixon, aki Mirandát alakítja, a való életben egy nővel él együtt, de korábban exférjétől született két gyermeke is. Eddig a sorozatban full heterót alakított…

Jaj, és Charlotteról még nem is beszéltem! Ő tök ugyanolyan, mint korábban. Csak épp a családja nem. Ugyebár nekik van egy örökbefogadott lányuk és később született egy másik kislányuk. Aki nem is olyan kislány és egyszercsak kitalálja, hogy ő már nem Rose, hanem Rock és így is hívatja magát az iskolában. A szülők elég nehezen térnek napirendre efölött, de az iskola közli velük, hogy ők maximálisan, mindenben támogatják Rockot.

Carrie eladja a Biggel közös csodalakásukat és visszamegy a lánylakásába, ami ugyebár mindennek a kezdete… Ez is meg van cifrázva, de ez a legkevesebb.

Na szóval: ez az első 6 rész zanzásítva… Még nem döntöttem el, hogy nézem-e tovább vagy sem, de valószínűleg igen, mert kíváncsi vagyok, mit tudnak még kitalálni?

Hova tudják még tépázni, lealacsonyítani a mi kedvenceinket?

Vagy esetleg a következőkben van remény, hogy valami megjelenik a régi stílusból, ami fémjelezte?

Persze itt nem arra gondolok, hogy ne fogjon rajtuk az idő -mondjuk egy plasztikai sebész az egyik részben pont megmutatja Carrienek, hogy el tudja tüntetni az elmúlt 15 évet, de inkább nem kér belőle… hurrá!-, hanem a mondanivaló. A stílus. A szerethetőség. Amikor azt érzed, hogy ők a barátnőid. Mintha velük élnél és élnéd át hétről hétre a történéseket.

Én erre vágyom. És reménykedek.

Mert mi mindannyian egy kicsit vagy Carrie, vagy Charlotte, vagy Miranda vagy Samantha vagyunk (utóbbit gyászoljuk).

Tomkó Bori

(képek: Pinterest)