Partibohócból lett világhírű színész – Hugh Jackman, a leghíresebb Farkas

Kétségkívül napjainkban is az egyik legismertebb, legnépszerűbb és évek óta töretlenül a legjóképűbb színész Hugh Jackman.

Minden idők egyik legnagyobb szuperhős megformálójaként tekintenek rá, és alig akad ember a Földön, aki ne tudná, hogy ő a Farkas. Ám ez a szakmai kiválóság a hétköznapokban is jeleskedik: szerető és példamutató férj, csodálatos apa és jótékonykodó lélek.

Hugh Michael Jackman a New South Wales-i Sydney-ben érkezett meg a világra 1968. október 12-én. Szülei Grace McNeil és Christopher John Jackman, akik angolok és 1967 -ben Ausztráliába költöztek, ezért Jackman ausztrál állampolgársága mellett brit állampolgársággal is rendelkezik. A hithű keresztény szülőknek Hugh volt az ötödik gyermeke.

Szülei nyolc éves korában elváltak, Jackman pedig Ausztráliában maradt édesapjával és két testvérével, míg anyja Hugh két nővérével együtt visszaköltözött Angliába. Gyermekként Jackman szerette a szabadban való tartózkodást, sok időt töltött a tengerparton, és imádott kempingezni. Középiskolás korában rögbizett, krikettezett, remekelt magasugrásban és az úszásban is. Ha ez nem lenne elég, megtanult zongorázni, hegedűzni és gitározni is, ráadásul a musicalekből tudhatjuk, hogy csodás énekes is. Szóval felmerül a kérdés: tényleg mutáns?!

Mikor a Knox Gimnáziumba járt, 1985-ben szerepelt a My Fair Lady című produkcióban. Később a Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait 1991-ben diplomázott kommunikációs szakon. Végül egyéves kurzuson vett részt a Sydney-i Színészközpontban, ugyanis mindig is érdekelt a színház.

Fiatalkorában egy rövid ideig testnevelés tanár és bizony partibohóc is volt, aki születésnapi gyerekzsúrokon lépett fel. Ám Cocó nem bizonyult valami elég ügyesnek a bűvészkedésben, ám szerencsére nem is volt szüksége arra, hogy sokáig bohóckodjon.

Az utolsó akadémiai előadásának estéjén Jackman kapott egy telefonhívást, amelyben felajánlották neki Correlli szerepét, egy 10 részes drámasorozatban, és ez volt Jackman első komoly szakmai munkája, amelynek forgatásán találkozott leendő feleségével, Deborra-Lee Furnessszel.

Correlli után Jackman Melbourne-ben lépett színpadra és a mai napig aktív színpadi színész is. Első komolyabb filmes szerepe a Ponyvarománc volt, majd rögtön utána 2000-ben a X-Men – A kívülállók. Logan, a Farkas szerepe világhírnevet hozott neki. A szerepéhez még a farkasokat is tanulmányozta, hogy fejlessze jellemét. Emellett határozottan ragaszkodott a saját mutatványok készítéséhez a filmben és harcművészetet tanult.

Innentől kezdve nem volt megállás. Jött pár romantikus film is, mint amilyen A csábítás elmélete meg a Kate és Leopold, de sorra érkeztek az X-Men folytatásai is, illetve az előzményfilmjei, amelyekből a záró rész számára a Logan – Farkas lett.

Az évek során volt vámpírvadász a Van Helsingben, marhatenyésztő az Ausztráliában, aki románcba keveredik Nicole Kidmannel. Abban az évben, 2008 -ban a People Magazine Jackman-t választotta a “A legszexisebb férfinak”. De volt még arisztokrata bűvész A tökéletes trükkben és A nyomorultak feldolgozásában is feltűnt, mint Jean Valjean. A legújabb filmjében, az Új múltban pedig egy tudóst alakít. Mindebből tökéletesen látszik: bár a legtöbb embernek rögtön a Farkas ugrik be róla, valójában egy igen sokoldalú színész.

Az évek során rengeteg rangos díjjelölést kapott, de valószínűleg senkit sem lep meg az, hogy 2001-ben Szaturnusz-díjat kapott a legjobb férfi szerepért az X-Menben nyújtott alakításáért. A nyomorultak szintén hozott egy Golden Globe-díjat neki ugyanebből az apropóból.

Ám ahogy arról szó volt, ennek az ízig-vérig sármőrnek elég hamar ellopták a szívét. 1996. április 11-én feleségül vette Deborra-Lee Furnesst. A romantikus Jackman személyesen tervezett eljegyzési gyűrűt kedvese számára. A jegygyűrűjükön az „Om paramar mainamar” szanszkrit felirat szerepel, ami durva fordításban azt jelenti: „Nagyobb forrásnak szenteljük az egyesülésünket.” Deborra-Lee két vetélése után a pár úgy döntött, hogy örökbe fogadnak két gyermeket: Oscart és Ava-t. A pár szerelme legendássá lett, nemcsak azért, mert Deborah-Lee 13 évvel idősebb, hanem mert 25 év után is boldog házasságban élnek.

Jackman a siker és világhírnév ellenére elképesztően jámbor ember. Egy 2015 -ös interjúban kereszténynek vallotta magát, de azt is hozzátette, hogy hite eltér az apjáétól. Már csak azért is, mivel spirituális beállítottságú. Tagja egy szellemet fejlesztő iskolának, a School of Practical Philosophy-nak, jógázik és naponta meditál. Jackman húsz éves kora óta lelkes gyakorlója a transzcendentális meditációnak. Egyszer azt mondta:

„Soha semmi nem nyitotta ki a szemem, mint a Transzcendentális Meditáció.
Nyugodttá és boldoggá tesz, és némi békét és nyugalmat
ad nekem egy elég kaotikus életben!”.

Az a legszebb ebben a férfiban, hogy nemcsak a tévéképernyőjén, hanem a valóságban is egy hős: a jótékonyság embere. Előszeretettel adományoz különböző szervezeteknek, a globális szegénység és a globális felmelegedés szószólója. 2011 -ben elindította a Laughing Man Coffee céget és két kávézót nyitott, amelynek minden nyeresége a Laughing Man Alapítványhoz kerül, amely oktatási programokat, a közösségfejlesztést és a szociális munkásokat támogatja. Úgyhogy le a kalappal a Farkas előtt!

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek forrása: Pinterest)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük