Én még emlékszem, „görbüljön, kisfiam, görbüljön!” – így engedett utamra az anyukám. Néha leszidott, mert tudta, lusta voltam és többre volnék képes. Sokszor mondta is, hogy „többre vagy képes, csak akarnod kellene! Nem az ötös kell, csak tudom, hogy te ennél többre vagy hivatott!”
Reggel ébresztem a másodikosom, s összebújunk, kiszeretgetem az ágyból – az álmából. Egy kis reggeli után indulunk. Mindig időben, hogy legyen idő sétálni, legyen idő magunkra, legyen időm rá.
A teljesítménykényszer minden reggel szíven üt.
Útközben agyonhajszolt, kialvatlan kis arcokat látok megbújni a maszkok mögött reggelente, ahogyan sétálunk az iskolába. Sétálunk, mert útba indítom, annak a napnak a súlyos útjára, amihez csak erőt tudok adni, de ott nem lehetek mellette.
Amikor útjára bocsátom őt, a kapu előtt mindig ezt mondom:
– Te mindent tudsz, semmi olyant nem kérdeznek, amit ne tudnál. Csak szépen, nyugodtan, gondold át, hogy mi a feladat. Amúgy meg, görbüljön!
És ölelés meg puszi. Maszkos puszi.
Gyakorol, gyakoroljuk azt, ami nem megy neki. Most perpillanat a matek. Azzal nem hadilábon áll, az egyenesen egy hatalmas hadiláb.
Itthon tudja, szépen lassan, de tudja, megoldja hibátlanra. Aztán másnap a suliban, nem megy, nem tudja, vagy ideje nincsen befejezni. Sokszor mondja, zavarják a „Kész! Készvagyok” gyerekek.
Most mit mondjak, igen, alapvető tisztelet a másik iránt, aki még dolgozik. Ez, talán nem tanítható, hiszen hiába szól a tanító, ez valami vele hozott tulajdonsága a gyerekeknek, hogy „látod, milyen ügyes vagyok!?”, mert mindig kell nekik a visszaigazolás, az „ügyes vagy”, az „én vagyok a legjobb”, a teljesítménykényszer. És szimplán intelligencia, ami már gyermekkorban is mérhető, és nem feltétlen az osztályzatokkal, vagy írni – olvasni, számolni tudással. Ez nem új keletű dolog. Az én időmben is voltak a „készvagyok” gyerekek. Negyedikes voltam, amikor beírást kaptam, mert felajánlottam, hogy megverem, aki még egyszer bekiabál. Dühített ez a fajta, „ittvagyok” tiszteletlen viselkedés. Ma is dühít.
Persze, sokaknál más is állhat a háttérben, de idegesítő annak, aki nincsen kész, aki dolgozna.
Félév. Alakul. Még a matek témazáró is sikerült.
Tudom, az a tudás már magabiztos, azt tuti tudja.
A minap beszélgettem egy anyukával. Neki is másodikos a gyermeke, és mondta „ötösnél nem hoz rosszabb jegyet a gyerek”. Megjegyeztem nagyon ügyes, és okos. Ekkor villámként hasítottak belém a szavai:
– Nem hozhat! Ugyanis gyakorol, délután, este, és reggel is egy fél órával korábban kel, mert gyakorolnia kell. Az ötösért meg kell dolgozni, és a hétvégék is tanulással telnek. Ötösnek kell lennie, mindenből.
Finoman kihátráltam a beszélgetésből, bár egy cseppet sem gondoltam úgy, hogy én valamit nagyon elszúrok. Legalábbis a gyermekem jövőjét azzal, hogy nem gyakorol, este, reggel, meg hétvégén látástól vakulásig.
Tévedés ne essék, tud, mert gyakorol. Minden nap egy picit. Az osztályzat az egy dolog, egy pillanatnyi tükör, amit a témazáró, vagy röpdolgozat tart elénk. A tanító, a gyerek és a szülő elé.
Akkor kell felfigyelni, ha minden ilyen tükör rendkívül rossz eredményt mutat.
Nem vagyok tanulás ellenes, és a NAT-ról is megvan a magam igencsak velős, józan paraszti ésszel mért véleményem – ezt most nem fejtem ki. Nem kívánok ezen vitázni, nem célom.
Azt viszont látom, teljesítménykényszer van.
Szülőben, mert az osztályzat oltárán feláldozza akár a gyermeket, saját magát, csak meglegyen az a kitűnő. Gyermekben, mert meg akar felelni, ő akar a legjobb lenni, mert ez az elvárás tőle, s akár neki is saját magától. Ez egy csendes pusztító méreg.
Nem mondom, hogy az a szülő, aki hajtja a gyermekét, az nem szereti azt a csemetét. Nem mondom, hogy nem akar jót neki. Nem mondom, hogy nem tesz jót neki az ötössel.
Én azt mondom, hogy nem dugom a gyermekem fejét a teljesítmény és a kényszeres megfelelés guillotine-jába.
Tanul, tanulunk, gyakorol, de hagyom gyermeknek lenni, sokat játszani és alkotni. Érezze, hogy szabad, hogy egyszer egy szabadabb társadalom tagja lehessen.
Attól a kötelességek nincsenek elhanyagolva. Sőt. És bőven lehet akár orvos is.
Bármi lehet.
Akár Óriás, tűzoltó, vagy vadakat terelő juhász.
(kezdőkép: pixabay)
