Van egy utca, egy piciny kis utca Észak-Olaszország egy ékszerdoboz kis városkájában, ahol a betonon futó fehér sávok helyett türkizkék vízfolyam hömpölyög, hullám alakzatot formázva, a házak között.

E kis vízi utcát közel 70 halászcsalád lakja. Gradoban nem is kérdés, hogy ki kel hamarabb: a nap vagy a halászok, mert a színesre festett ódon hangulatú piciny hajók már az éjszaka útra kelnek, hogy kora reggel friss zsákmánnyal érkezzenek ebbe a különleges, csöpp kis utcába.

Amikor reggel felkel az izzó korong, a Nap Szigetén, mert így hívják Gradot: Isola del Sole, akkor bizony még a tél kellős közepén is sürög–forog ennek a piciny utcának minden kis lakosa, hogy a tenger gyümölcseinek válogatott darabjai mihamarabb a hűtőházba, a kis piciny helyi halas boltba és a Halászok utcájának éttermeibe kerüljenek.

Emellett több finom kis darab a felettébb aktív sirályok csőrében végzi, akik mint egy táncdalfesztivál hangulatban lengedeznek énekelve a vízi utca felett, mikor a friss zsákmány befut.

Grado, sok minden miatt egy különleges kis csoda, mert ennek a piciny lagúnavárosnak az emberi energiái új világokat robbantanak bennünk, a helyi ízekről meg nem is beszélve. Ehhez pedig társul az érintetlen természet és földrajzi adottság adta különleges hangulat, mely szerint innen a Halászok utcájából, pontosan a tengeren túli üveghegyek integetnek havas sipkájukkal. Mindez pedig olyan mintha egy igazi decemberi téli mese közepén lennénk.

De most menjünk csak egy kicsit vissza időben, a forró nyári napok közé, mert van egy különleges történetem nektek.

Sosem felejtem el a napot, mikor a „halgyűlölő” barátnőkkel elvetődtünk ide a piciny kis homokfövenyekre és a tűző nap mellett milyen jólesett az Aperol Spritz és a Negroni a kellemes széllel bélelt tengerparton a napernyők alatt, mikor is mindenki éhségküszöbe rendesen az egekbe szökött, akkor álltam elő először a farbával.

„Lányok, ha törik, ha szakad, ma itt és most halat eszünk!” Haragos hidegséggel lüktetett a szemük, a nyári forróság közepén, s azonnal mondták, hogy akkor ők valószínű, hogy inkább éhen halnak.

De tudtam ott legbelül, hogy a piciny házakkal szegezett, mesés kis öbölben tartogat még nekünk valami különlegeset az élet és így azt mondtam, minden felelősség az enyém. S ha nem ízlenek a falatok, mindent visszaküldök és mehetünk is tovább.

Kellemesen ringatózó, ráncosan öreg, antik módon festett kishajók mellett, piciny színes házakból szűrődő zene kísérte utunk a halászhálók szövevényes kis utcájában, ahol a sirályok mesélték az aznapi menüt és piciny kezeikkel helyi nénikék toldozták–foltozták a halászhálók hatalmas gombolyagát.

Az illatos jázmin bokrokról csábító illat áradt felénk, melynek utólag is hálás voltam, hiszen a friss halszag helyett, igazi mediterrán atmoszféra ölelt körbe minket. Aztán ahogy közeledtünk a kis keményített vászonterítős picinyke hely közelébe, láttam a lányokon, hogy Kinga, ha ez most nem jön össze… örihari lesz, erről biztosítunk.

Ők még nem tudták azt, amit én, hogy ez a hal, ezek az alapanyagok teljesen mások, mint amihez otthon szokott az ember. Mert itt minden olyan friss, ahogy a tenger adja, és nagyon sok hasonló folyami–édesvízi típusú halunk is van, hiszen a Gradot körbeölelő lagúnák között megannyi édesvízi torkolat is van.

Ez egy gyönyörű védett lagúnás rész, ahol a hal, mint olyan, külön kincsnek számít, hiszen az édes és a sós víz keveredésének köszönhetően megannyi féle és fajta aranyló és ezüstös halféle úszik errefelé, nem beszélve a sokféle kagyló, szépia, tintahal, polip és a cápafejűnek tűnő, de fogatlan halfélékről, melyek szikrázóan szép húsa vetekszik a mennyei ízek sokaságával.

Gradoban a halászok egy kis kooperatíva keretei között dolgoznak, azaz minden erőforrást közösen aknáznak ki és nagyon szépen szabályozva vetik ki hálóikat, mert rendkívül módon figyelnek a fenntartható és a természeti környezetet védő fajok halászatára.

Az étterem kellemes kis kék napernyője alatt, hajócska alakúra hajtogatott menük várnak és a csodás poharakba Ribolla Gialla, a helyi habzóbor kerül, mely egy kellemes sárgás szőlőből készül, ami igazi Friuli régiós sajátos ital.

Most így utólag elárulhatjuk, hogy ízvilága tökéletesen passzol a halakhoz. S hogy bedobjam a lányokat a mélyvízbe, a Gioco di Freddo előétellel kezdtünk, mely nyers halszeletek egy jégágyon, igazi szusi feeling keretei között. Olyan tiszta és különleges hús íz kerül a szánkba, melytől csak tágultak a szemek és bár még a mosoly nem került fel az arcukra, mert túl korán lett volna, ahogy megérkeztek a polip szeletkék és a tintahal saláta, fekete díszítéssel az egyszerűen elegáns tányérokon, a lányok arcán kinyílt a mosoly.

„Ahhhh, Kinga ez nagyoooon jó! Nem is gondoltuk volna, hogy ez itt ennyire–mennyire más!” A tenger tiszta ízei csodákra képesek, s olyan elégedett mosolyt csaltak a lányok arcára, hogy innentől kezdve magabiztosan rendeltem tovább.

Kötelező volt megkóstolni a lagúnák rózsaszínes rákformájú finomságát, a Canoce-ket, melyeket grillezett polentával tálaltak, és természetesen nem maradhatott el egy igazi nagy merítésű Fritto Misto sem, melyen frissen sült, isteni napi fogásokat tálaltak egyben.

Nem volt hang az asztalnál, csak ízleléstől feszült pillanatok, amikor az agyuk felfogta: „Atyaég, ezek teljesen más zamatok, mint amihez otthon hozzászokott az ember!”-Mert hogy a tengeri hal frissen, az valami egészen más világ.

Megannyi íze, féle és fajtajellege, a szezontól is függ, de itt Gradoban, egész évben ehetünk olyan finomságokat, melyek után a szívünk folyamatosan visszahúz majd ide, a halászok piciny utcájának bájai közé.

S ha reggelente, bizony vesszük a fáradtságot, akkor a hangos, borostás, kötött sapkás, piros pozsgás arcú halászok között is elmerülhetünk. Velük kávézni itt reggelente, az több mint élmény, azt hiszem az egy olyan maradandó emlék.

Kezeik ráncai és sérülései, melyeket a hálók ejtettek rajtuk évekre visszamenő történeteket és tapasztalatokat mesélnek, melyeket a tengerrel együtt éltek meg ők. Különös életükben olyan rend van és nyugalom mely irigylésre méltó, s miközben a férfinép a fedélzeten tüsténkedik, s friss jéggel ellátott ládákban érkeznek a különleges falatok, addig a fehérnép bizony a konyhákban settenkedik és mennyei falatokkal varázsol el minket.

A zéró mérföld ételeknek valahogy más a lelke. Frissességük magukkal hordozza azt, hogy valami olyat kapunk az ízviláguk által, amelytől a halételek igazán szerethetőek lesznek.

És egy nagyon fontos dolog, hogy amikor látjuk azt, hogy milyen is a halászok élete és munkájuk megannyi arca, milyen csodákat juttat el az asztalunkra, akkor valahol ez az egész is átértékelődik és maga a hal, mint végtelen egészséges és különleges íz, egyre jobban beépül az életünkbe. Legyen az sós víz, vagy édes, tenger, vagy folyó, a halak csodás világa különleges dolgot hoznak el nekünk.

Az üzenet pedig a vízzel érkezik. Álljunk ellen a hullámoknak, törjük előre a habokat és suhanjunk szélsebesen az árral, ahogy az élet megkívánja tőlünk… ezt még egy idős halász bácsi mesélte nekem, hogy nekik ez az élet filozófiájuk.

Így aztán lett egy küldetésem. Én lettem a magyar lány, aki elviszi a magyarokat a halászok utcájába, bevezetem őket egy új, különleges világba, amelynek minden apró pici részlete nagyon a helyén van, s a tenger gyümölcseiből származó táplálék, mint értékes adománnyá válik számunkra.

Mert mindezt látni és így megszeretni a halat, az valami egészen más, mint amikor a fagyasztott tengeri falatkákat otthon bedobjuk a forró olajba. Persze az is lehet jó és különleges, de ott kevésbé éljük át azt az atmoszférát, amely még ha igaz, hogy 6 órányira is van tőlünk, valami merőben nagy változást hoz az életünkbe.

Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy „halutáló” embereket térítettem át halkedvelő és halszerető utazókká, s bár nagyon nehéz kísérlet, hogy miként is térítsem meg a hozzánk utazó kedves vendégeket, eddig mindenki átment Gradoban a nagy halteszten.

Egy szó mint száz, szerelem lett belőle. Mert most már, ha a barátok és barátnők érkeznek, bizony az első kérések között szerepel, hogy „Kingaaaaa, ugye megyünk a Halászok utcájába?” Naná!

Innen küldjük most decemberi üdvözletünk nektek, ahol ilyenkor kicsit nyugodtabb és csendesebb az élet, s a kis öböl belső felén pedig egy csodás vízen úszó Betlehem (Presepe) fénye szeli át az éjszakát és várja a december 25-e hajnalt, amikor a kis jászol bölcsőjébe, a helyiek elhelyezik a kis Jézuskát.

Mert Gradoban a közel 200 Betlehemben, amit ebben az évben állítottak, utcákon, piciny kőházak között, bizony egyesével 25-én reggel hordják kis Jézuskát, hogy megszületésekor kerüljön be a sokszor nádból, kagylókból készült kis bölcsőbe.

Grado nemcsak a halételek és a remek helyi gasztronómia alapján egy csoda, de olyan helyi energiák találkoznak itt, az észak-olasz lagúnák és rejtett kis szigetek között, melyet nemcsak a szemünknek, de a léleknek is látnia kell.

Boldog Karácsonyt kívánunk nektek és reméljük, hogy minél több asztalra otthon is halas finomságok kerülnek, melyek hozzanak sok szerencsét, jó energiákat és csaljanak finom perceket az asztal köré az egész családnak.

Boldog Ünnepeket!

Semperger Sommariva Kinga
Egy kis Itália

(a képek a szerző tulajdonát képezik)