Egyszer megvizsgálták, hogy ha a gyerekek hazugságon kapnak minket, felnőtteket, az mennyiben befolyásolja az ő későbbi szavahihetőségüket. Elvégeztek egy kísérletet 186 gyermek részvételével, akik 3 és 7 év közöttiek voltak.

A gyerekeket két csoportra osztották: egyiküknek azt hazudták, hogy nincs cukorka a másik szobában (és természetesen a gyerekek ezt a hazugságot szinte azonnal leleplezték), a másik csoportnak pedig nem hazudtak a kísérlet elején.

Ezután megvizsgálták, hogy hogyan hat a gyerekek későbbi

igazmondási hajlandóságára az a tény, hogy

az őket kérdező felnőttről tudják, hogy az már hazudott nekik.

Megkérték a gyerekeket, hogy a következő kérdésekre az igazat válaszoljanak – s ezt követően a kérdező felnőtt hazugságát korábban leleplező csoportban lévő gyermekek 80 százaléka (!!) hazudott a válaszadásnál.

Ez hatalmas szám.

S hogy mit jelent ez? 

Csupán annyit, hogy:

– abban az emberi kapcsolatban, ahol már volt hazugság, a gyermekek szerint nem számít annyira, ha ők is hazudnak.
– abban a környezetben (itt a tesztszoba), ahol azt mutatja a felnőtt viselkedése, hogy belefér a helyi szabályokba a hazugság, a gyerekek szerint nem számít annyira, ha ők is hazudnak.
– azzal a személlyel szemben, aki már hazudott nekik, a gyerekek szemében nem számít annyira, ha később ők is hazudnak.

Tehát: ha valaki már hazudott nekik, annak a gyerekek könnyebben hazudnak –

és ha valahol már hazudtak nekik, ott a gyerekek könnyebben hazudnak.

És minden

felnőtt hazugság számít.

Mindegy, hogy egy gyermeknek a szülője, a pedagógus, felvigyázó vagy egy frissen megismert felnőtt hazudik, az eredmény ugyanaz: a gyermeknek csökken az igazmondási hajlandósága.

S van még valami…

Az is mindegy, hogy kisebb vagy nagyobb dologban hazudunk, esetleg jóindulatból hazudunk/füllentünk-e a gyermeknek, az eredmény ugyanaz:

ő is kevésbé lesz megbízható.

Megdöbbentő, ugye?

Hatalmas felelősségünk van hát abban, hogy milyen példát mutatunk,

de abban is, hogy kivel engedjük kapcsolatba kerülni a gyermekünket!

Fontos még az is, hogy mi hogyan reagálunk arra, ha valakit hazugságon kapunk: mit lát rajtunk a kicsi?

Mit tehet a szülő, akit gyermeke megkérdez, hogy miért hazudják nagyobbnak a játékát a reklámban?

Megtörtént eset.

Vagy mit tegyünk, ha gyermekünk szembesít minket egy-egy udvarias hazugságunkkal, például ha nyilvánosan kérdőre von minket, amiért megdicsérjük valakinek a főztjét, pedig gyermekünk pontosan tudja rólunk, hogy utáljuk azt az ételt?

A válasz nagyon egyszerűnek tűnik:

mondjuk el neki az igazat.

Mindegy, hogy kellemetlen helyzetbe kerülünk-e miatta, mennyi időbe kerül elmagyarázni a gyermeknek vagy mennyire nem érünk rá…

Azért, hogy becsületes felnőtt váljék belőle, hogy szavahihető legyen és ő is őszintén forduljon felénk, s majd jó példát tudjon mutatni a saját családjában is:

mondjunk

igazat.

(kezdőkép: Pixabay)

Kutatás: Hays C., Carver L.; Follow the liar: the effects of adult lies on children’s honesty (2014.)