Michaeleen Doucleff: Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? – könyvajánló

A gyermeknevelés elfeledett, ősi módszereit olvashatjuk ebben a New York Times Bestsellerben.

A régi közösségek bölcsességétől megfosztott, magányos, modern szülők ebben a könyvben nevelőtársakra találnak.

A szerző vegyészként végzett, de aztán évekig volt világutazó riportere az NPR közszolgálati rádiónak. Amikor megszületett kislánya, Rosy, akivel igencsak viharos volt a kapcsolata az elején gyereknevelés terén, elkezdte a távoli kultúrák anyukáit és apukáit figyelni rádiós utazásai során. Fokozatosan térképezte fel, ők hogyan bánnak a gyerekeikkel. Így fedezett fel néhány ősi gyereknevelési módszert, melyek többnyire a vadászó-gyűjtögető életmódhoz kötődnek. És hatásukra önálló és kedves gyerekek lesznek.

„Az univerzális gyermeknevelési módszer megismerésével betekintést nyerhetünk abba, hogyan neveli az ember az utódait már több tízezer éve, milyen nevelési módra vannak programozva.”

A szerző tehát nem a spanyolviaszt találja fel, hanem olyan módszereket nyújt át a modern szülőknek, melynek létezését a civilizációs forma már régen elfedte. A könyv három ősi kultúra nevelési módszereit gyűjti össze, melyeknek egy-egy fejezetet szentel. De persze a maja, inuit és hadza módszerek mellett a nyugati módszereket is végigveszi, a végén pedig ezek összegzéseképpen a gyakorlatban is jól hasznosítható, instanttanácsokat ad a gyerekneveléshez.

Az ősi kultúrák metódusai természetesen mind mások, mégis nagyon hasonlóak: „A hadza szülők abban szakértők, hogy magabiztos, önérvényesítő gyerekeket neveljenek; a gyermekkori szorongás és depresszió, amit itt, az Egyesült Államokban látunk, a hadza közösségekben ismeretlen. Az inuitok pedig figyelemre méltóan hatékony módszert dolgoztak ki a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztésére, különösen az indulatkezelés és a mások iránt mutatott tisztelet terén.”

Ha látványos analógiával akarunk élni: míg a nyugati szülők kalapáccsal próbálják nevelni a gyerekeiket, addig a természetközelibb népek jóval finomabb eszközökkel, és nagyobb tárházból válogatva „csiszolják” gyermekük viselkedését. Egészen finom mozdulatokkal.

A kötetből kiderül, hogy a manapság használatos gyereknevelő kézikönyvek többségének alapja többszázéves, férfi orvosok által írt füzetkék, melyeket lelencházaknak írtak, ahol iparosított gyereknevelés folyt.

Kiderül, hogy valóban szüksége van-e a gyerekünknek arra a töméntelen mennyiségű játékra, amivel ellátjuk.

Kiderül, hogy valóban szükség van-e arra az irdatlan tanulmányi versenyre, amibe belehajszoljuk őket.

Kiderül, hogy vajon lehet-e ártani a rengeteg dicsérettel, mely sokszor a kritika hiányával, és a gyerek preferenciáinak állandó kikérésével párosul.

Kiderül, hogy mi az a végrehajtó funkció, és miben lehet segítségére egy gyereknek.

Kiderül, miképp lehet elsajátítatni az érzelmi intelligenciát.

Idézetek a könyvből:

„Az az igazság, hogy nem tudtam, hogyan legyek jó anya. Még soha nem voltam ennyire rossz valamiben, amiben jó akartam lenni.”

„A gyereknevelés rendkívül egyéni dolog. A részletek nemcsak kultúránként, hanem közösségenként, sőt családonként is változnak. Mégis, ha beutazzuk a világot, megfigyelhetünk egy közös szálat, amely a kultúrák túlnyomó többségét átszövi.”

„Ha kultúránkban a tinédzserek „normális” állapota a szorongás és a magány, akkor talán itt az ideje, hogy a szülők felülvizsgálják, mi tekinthető „normális” gyereknevelésnek.”

„A mi kultúránkban gyakran fordítva ülünk a lovon, ha a gyerekekről van szó: túl sokszor avatkozunk be. Nem bízunk eléggé a gyerekeinkben. Nem bízunk a velük született képességükben, hogy tudják, mire van szükségük a fejlődéshez. És sok esetben nem beszéljük a nyelvüket.”

„A helikopterszülők maximális kontrollt gyakorolnak. A szabadelvű szülők minimális kontrollt gyakorolnak. Kultúránk úgy gondolja, hogy vagy a felnőtt irányít, vagy a gyermek irányít.”

„Ha egy gyerek nukleáris családban él, kulcsfontosságú tanítók hiányoznak az életéből. A gyereknevelés több százezer éven keresztül többgenerációs feladat volt. A gyerekek a legkülönbözőbb korú emberektől tanultak: dédszülőktől, nagyszülőktől, nagybácsiktól, nagynéniktől, családi barátoktól, szomszédoktól, unokatestvérektől és a hozzájuk tartozó gyerekektől.”

„Nincs értelme a gyerekre haragudni. Az csak leállítja a kommunikációt a gyerek és az anyuka között.”

„Ha tehát egy szülő segíteni szeretne a gyerekének, hogy megtanulhassa szabályozni az indulatait, legelőször is a saját indulatait kell tudnia megfékezni.”

A könyv ezen a linken megrendelhető a 21. Század Kiadótól >>>

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük