Ma volt egy érdekes telefonbeszélgetésem. Nem tartott tovább 10 percnél, de annál nagyobb nyomokat hagyott bennem.
Egy üggyel kapcsolatban kerestem ma egy hölgyet, a segítségét kell, hogy kérjem olyan helyzetben, amiben én magam tehetetlen vagyok. És nem is értek hozzá.
Korábban is kerestem ezt a hölgyet, akkor éppen nem vette fel a telefonját, amiért most elnézést kért, de egy rendezvényen volt. Valamiért érezhette a hangomból, hogy nem vagyok egy hepciás típus, s szerényen megjegyezte, hogy egy jótékonysági rendezvényen volt.
Amint szó szót követett, kiderült hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett és tartott rendezvényt, én magam is elmeséltem, hogy volt olyan újságcikkem, egy beteg gyermekről, ami szerencsére nagy hírverést kapott egy híresség által, aki kiállt az ügy mellett.
S ekkor elhangzott beszélgető partnerem szájából a mondat:
„Jó, ha egy híresség kiáll az adott ügy mellett, de van olyan is, aki csak a szereplésért áll oda.”
Valóban, sokan nem elkötelezettségből jók, vagy tesznek jót, hanem azért, hogy addig is rivaldafényhez jussanak.
Kishazánkban is sok ilyen „sztár” van.
Én azonban akkor is boldog tudok lenni, hiszen a „műmosoly” mellett, akár szereplési vágyból jót tett. Valamit tett, megkockáztatom, hogy többet, mint a fotelből kritizálók. És valljuk be, a fotelből kritizálók nem ismerhetik az adott személyt annyira, hogy bizton tudják, mi mozgatja őket.
Aki tapasztalatból beszél, mert Celeb XY mellé állt az ügynek, majd nagyívben tesz rá, csak a vakuk villogjanak, s aztán a kötelező körökön túl elhúzza a csíkot, az már tapasztalta az árnyoldalt. Az valóban elmondhatja, hogy sokan csak a szereplésért állnak egy ügy mellé.
Valóban nehéz különbséget tenni lassan, híresség s híresség között, itt a „sztárok” országában. Egy kedves barátom szokta mondani, hogy „1 négyzetcentiméterre jut egy celeb”. Igaza van.
Én magam igyekszem mindig a jó mellett szólni, vagy inkább amellett, amit jónak vélek. Mert ugye igaz a mondás, hogy a „Pokolra vezető út is jóakarattal van kikövezve”.
Sokszor eshetünk abba a csapdába, hogy jótékonykodunk, akár egy rendezvény szervezésében is részt veszünk, s közben kapunk hideget, meleget. Persze, ez ennek velejárója, szinte nélkülözhetetlen eleme, egy olyan világban, ahol, ha van sapka rajtam, az a baj, ha meg nincsen, akkor az. Ez családon belül is igencsak népszerű felfogás –sajnos.
Pedig csak magunkba kellene nézni, vagy segíteni a másik félnek a befele tekintésben. A negatív megítélésre lehet vállat rándítani, mondván, hogy „nem érdekel”, de valljuk be, azon túl, hogy rosszul esik, negatív billogot is nyomhat ránk. Ilyenkor hamar az emberre rásütik, hogy biztos van „önös érdeke is a dologban”, vagy csak „szerepelni akart, reflektorfénybe kerülni”.
Szerencsés vagyok, eddig csak olyan híres emberekkel akadt dolgom, akik valóban a jó ügy mellé álltak, és olyan hétköznapi jó emberekkel találkoztam, akik valóban jók, és jót akarnak tenni s adni.
Én hiszek az emberi jóságban,
még egy olyan „celeb” esetében is, aki csak a „rivaldafényért, a hír róla szóljon” – ért, áll egy ügy mellé. Hiszek benne, hogy a jó ott lakik, ott legbelül. Amikor így kezdünk gondolkozni, akkor képességet nyerhetünk arra is, hogy meglássuk a szemernyi jóságot, és saját mozgatórugónkká is tehetjük azt.
Ha most ki is nevetsz esetleg a naivságomért, akkor gyorsan vess magadba egy pillantást, és valld be, de azonnal, hogy te is szeretnél olyan lenni, aki meglátja, és felismeri a jót.
Nem mondom, hogy csalhatatlan vagyok, csaptak már be, kerestek meg már „kamu nyomorral”, de én hiszek, s hinni is fogok, amíg csak élek.
Annyira a helyemen érzem magam az életemben, amikor látom, hogy a jóság célba ér. Amikor a beteg újra mosolyog, amikor a reményvesztett újra hisz, amikor az a gyermek felkacag.
Nyugodtan dőlők hátra a fotelemben, amikor olvasom, hogy gyűjtést kezdeményeztek valakinek, akit csapás, gyász ért.
Azt kívánom, hogy a jóság szele dagassza a vitorlád.
(kezdőkép: pixabay)
