Hat hónappal ezelőtt valami megváltozott, bennem legalábbis biztosan. Most az egyszer még elmondom neked, hogy mi történt.
Tökéletesen emlékszem arra a napra, a közös munkára, a céges tréningre, aztán az italozásra. Arra is, hogy megvallottam az egyik kollégának aznap, aki régi jó barátod, hogy mit érzek.
Fél évvel ezelőtt rájöttem, hogy vonzódom hozzád. Hogy már nem elég a jó, kollegiális, baráti viszony, többet szeretnék tőled. Fél évvel ezelőtt gondoltam egy merészet és elcsattant az első csókunk. És akkor fordult egyet a világ. Szó szót követett, tettre tett jött és egyszer csak azt éreztem, hogy bármi lesz is, veled szeretnék lenni. Azóta eltelt hat hónap és megjártam a mennyet és a pokol legmélyebb bugyrait. Nem gondoltam, hogy ennyi év és tapasztalás után még tud valaki újat mutatni.
Megtanultam szépnek látni magam, először csak a te szemeden keresztül, aztán már a sajátomon át is, ezáltal megszerettem a testem. Rájöttem, hogy olyan belső értékeim vannak, amikre sosem gondoltam volna.
Megtanultam hinni és várni, hogy amiben hiszek, egyszer valóság lesz.
Rájöttem arra, hogy a szeretet tényleg mindent legyőz, és hogy nem vagyunk egyformák. Volt részem számtalan felemelő és boldog pillanatban. Ugyanakkor megtapasztaltam azt is, hogy milyen érzés az, mikor vágysz valamire, de nem kapod meg. Hogy erőszakkal nem tudom elérni, hogy szeressenek. Hogy mennyire felemészt a bizonytalanság. Hogy soha többé nem akarok elnézést kérni azért, amilyen vagyok, vagy amit érzek. Főként az érzéseim miatt nem!
Rájöttem arra is, hogy nem rendelhetem magam mindig mások igényei, kedve alá. Megértettem, bár nem fogadtam el, hogy bizonyos szempontból teljesen mindegy, hogy én mit teszek és érzek, ha az, aki iránt érzek, látszólag nem tesz azért, hogy előre haladjon a kapcsolatunk. Szeretlek téged olyan módon, ahogy még soha nem szerettem senkit. Egész életemben arra vártam, hogy megtaláljalak. Tudom, hogy ez ijesztő, adott esetben sok, de ez az igazság. És ennél őszintébb és tisztább dolog nincs.
De tudnod kell, hogy megannyi alkalommal összetörted a szívem. Hogy napokat, éjszakákat sírtam át „miattad” azért, amit érzek, mert úgy gondoltam viszonzatlan. Aztán úgy voltam vele, hogy ha kell, akkor téglánként próbálom meg lebontani a falat, amit magad köré húztál. Hogy vagy annyira fontos nekem és értékes is, hogy megéri kivárni és energiát belefektetni.
Azonban majdnem megfeledkeztem arról, hogy ehhez két ember kell.
Mindig azt mondod, hogy ezt nem most fogjuk megbeszélni, megfejteni. Tudod, lehet, hogy aztán egy napon már késő lesz ehhez a beszélgetéshez.
Jolanda
(kezdőkép: Unsplash)