„Őt mindenki szereti és ő mindenkit szeret” – Blaha Lujza, a nemzet csalogánya

Elbűvölő arc, fülsimogató énekhang, teltkarcsú szépség. Így is jellemezhetjük a nőt, illetve a „Nagyasszonyt”, akiért az egész nemzet rajongott.

Budapest „látványosságának” számított, hiszen özönlöttek hozzá a Népszínházba a rajongók és a kíváncsiskodók. Blaha Lujzáról azt mondták: „őt mindenki szereti és ő mindenkit szeret”, elragadó kedvességének és lenyűgöző tehetségének köszönhetően.

Blaha Lujza, születési nevén Reindl Ludovika Rimaszombaton született 1850. szeptember 8-án. Édesapja, Reindl Sándor huszártiszt volt a császári és királyi hadseregben, aki rangját feladva, a családja áldása nélkül vette feleségül Ponti Lujza színésznőt. De nemcsak tőle ered a színészet iránti elhivatottság, hanem apjától is, akinek szép hangja volt és vándorszínésznek állt, ezáltal egész gyerekkorában vidéki társulatokban ismerkedett a színészmesterséggel. 4 évesen már statisztaként működött közre és 6 évesen lépett először színpadra az esztergomi Fürdő Szállóban. Miután apja meghalt kolerában, anyja ismét megházasodott. Második férjéül Kölesi Antal díszletfestőt választotta, ezért is szerepel a művésznő néha Kölesi Lujza néven.

13 éves korára kész színésznő vált belőle, és önálló szerepeket játszott. 1864-ben a budai Népszínház igazgatójához szerződött, azután Szabadkára sodorta a sors, ahol 16 évesen megházasodott. Első férje a 37 éves cseh származású Blaha János osztrák katona, illetve karmester volt, akitől zenei képzést kapott, ugyanis a férfi felismerte tehetségét, és a későbbiekben ő egyengette karrierjét. Hiába a későbbi házasságai, Lujza végig megtartotta első férjétől származó vezetéknevét. Nem romantikus okból, sokkal inkább hálából, ugyanis állítólag egyik férjébe sem volt szerelmes.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem volt titkos szerelme, ugyanis Verő György Blaha Lujza és a Népszínház című könyvében arról ír, hogy „föllelte, de meg el is veszítette az Ideálját”, csak éppen azt nem tudni pontosan, hogy ki lehetett az és az emlékirataiból sem derül ki. Szoboszlai Zoltán Ugrai mozaik című könyvében Bölöny Józsefre, a színésznő nagyváradi lovaglópartnerére tippel.

Illetve van egy különös utalás Lujza törvénytelen szerelemgyerekének, Sándornak a születési anyakönyvi bejegyzésében. Az „Észrevételek” rovatban Máday Sándor országgyűlési képviselő, köz- és váltóügyvéd neve szerepel, akit természetes atyaként írtak be, bár ezt utólag kihúzták. Más források szerint második férje, Soldos Sándor az édesapja.

19 éves korában hunyt el első férje tüdővészben, addigra már hazai és külföldi ismertségre egyaránt szert tett, mivel gyakran vendégszerepelt Bécsben is. 1872-re egész Buda kedvenc színésznője lett. Rá egy évre a Falu rossza premierjén Finum Rózsi szerepében óriási sikere volt a Nemzeti Színházban, ahová le is szerződtették. A népszínmű-szerepek váltak a specialitásaivá. Legsikeresebb és egyben legjelentősebb alakításait a Sárga csikóban, A falu rosszában, A piros bugyellárisban nyújtotta. Ezek mellett pedig olyan dalokat tett legendássá, mint a Cserebogár, sárga cserebogár vagy a Mi mozog a zöld leveles bokorban.

1875-ben Egerben vendégszerepelt, ahol három nap múlva megkérte kezét Soldos Sándor tenki földbirtokos és az év szeptemberében össze is házasodtak. Házasságuk nem volt tartós, 1879-ben elváltak. Időközben Lujza a Népszínházhoz szerződött, ahol 1896. május 4-ig összesen 2364-szer lépett fel.

Az évek során, 1881-ben megkötötte harmadik házasságát is, báró Splényi Ödön rendőrtanácsossal.

A hazai és a bécsi lapok mind-mind magasztalták a színésznőt,
a kritikusok csak pozitívan tudtak róla nyilatkozni.
Játszott többek között Debrecenben, Győrben, Nagyváradon,
Pozsonyban, Sopronban, és Székesfehérváron is.

1896-ban az Országos Magyar Iskola Egyesület tiszteletbeli tagjává vált és az év novemberében a király a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki a nemzet csalogányát.

1901-ben a Nemzeti Színház  örökös tagnak választotta és Széll Kálmán miniszterelnök tüntette ki a címmel. Október 31-én volt a búcsúfellépése a Népszínházban, és ehhez a Sárga csikó darabot választotta. 1905-től a Király Színházhoz szegődött, de férje 1909-es halála visszavonulásra késztette. Legközelebb 1912-ben lépett fel A piros bugyellárisban.

Az első világháború idején eljátszotta néhányszor Csiky Gergely: Nagymama főszerepét – amit később meg is filmesítettek – de inkább unokája Blaha Gitta szereplését kísérte figyelemmel, akkoriban már visszavonultan élt.

1920-ban sorra érték a megtiszteltetések róla nevezték el a Népszínház előtti teret és az újpesti színházat is, három évvel később, 73 éves korában pedig az Országos Színészegyesület örökös dísztagjává választották. Utoljára 1923-ban lépett fel a Városi Színházban.

Az agyára húzódó betegsége egyre súlyosbodott és a szervezete legyengült. Végül egy tüdőgyulladás vette le a lábáról, amiből bár felépült, de élete végéig az ágyhoz kötötte. 1926. január 18-án 76. évesen hunyt el a „Nagyasszony”, tüdőgyulladásban. 1926. január 20-án temették el a Kerepesi temetőben.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek forrása: Pinterest)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük