A negyven az új… hagyjuk már! Miért kell ez?

Tényleg, hagyjuk! A negyven, az negyven. Szépíthetem, meg minden a korom, de akkor is annyi idős vagyok, amennyi. 41.

És? Nincs is ezzel semmi baj. Én vállalom a korom, amit sokak szerint bevallhatok úgy harminchatnak.

Tényleg? –  Mindig mosolygok ilyenkor: nem láttál még anyukám ébredni reggelente, vagy szimplán nem aludni éjjelente.

Sebaj. Ugyanezen sokak azt is szokták mondani, hogy milyen szép a bőröm, én meg magamban, „Jah, szíp sárga!”, meg ragyás, meg ráncos. Legalábbis, ahogy én látom magam sokszor. Igen, a hajam is őszül, használok hajfestéket.

Férjem azt szokta nekem magyarázni, hogy milyen jó, mert rajtam nincsen 10 kiló vakolat, és tonnányi revlon lakk. Azért ilyenkor megfordul a fejemben, hogy hol jár ez az ember napközben, de inkább gyorsan elengedem a történetet, hiszen csodálatát, hódolatát fejezi ki, vagy finom ebédet szeretne csak.

A kisfiam, aki már nem is olyan kicsi, hiszen 10 éves múlt, még mindig feleségül szeretne venni.

Persze, azért nem bízom el magam, hiszen ilyenkor csípőből felsorol 3-4 másik hölgyet. Szerencsére azért hangsúlyozza, „Te vagy a legszebb, anyucikám!” – és kicsiny lelkem megnyugszik.

Anyukám szerint egy helyes kis nő vagyok, oké, ő szeret is, meg ritkán is lát. Mit mondhatna mást? „Édes lányom, te egy nőstényállat vagy!”, na ugye, hogy szebben hangzik a „helyes kis nő”?

Nem is értem komolyan mondom, hogy miért kell annyi filter, meg hasonló manipuláció (ráncfelvarrás) a face és insta képekre.

Mindig elszörnyedek egy-egy ismerősömön, akiről tudom, hogy szintén 40-41 éves, mint én, és látom a filterezett világító kék szemet (ami valójában barna), a mimikátlan, vonástalan arcnak nevezett torzón. Az elszörnyedés után, aztán a pszichológus-elemző énem azonnal meghúzza a vészharangot.

A „Miért kell ez?” – kérdésemre ezer válasz kattog:

Be akarja csapni a világot, és önmagát is. De könyörgöm, a világ nem vak, és gondolom ő maga sem.
El akarja fogadni magát. Talán értékesebbnek szeretné mutatni magát, mint ami?

És itt mély érzések kezdenek kavarogni.Vvajon, honnét indul ez? A megfelelési kényszer, a tökéletességre való törekvés. Talán a sok celeb maipulált arcbatolós fotói.

Valóban a hibátlan bőrök, mélyen csillogó szemek (mindenkinek kék, és zöld, meg egyéb tengerszínű), műszempillák, műkörmök, mű arcok, mű harcok és mű életek kellenek?

Talán ezek a tökéletes celebek is minden este, amikor már senki sem látja őket, levetik azt a tökéletes(nek látszó) maszkot, és a valódi arcukkal szembesülve, filterre, photoshopra vágynak.

Talán bennük is az dolgozik, hogy elvárják a tökéletességet a nőktől. Azt, hogy tökéletes alakja legyen, a haja is természetes hullámokba rendeződjön, ápolt csodás kezei legyenek, és tiszta otthona.

Legyen szuper nő, szexi feleség (barátnő), és anya, de olyan ám, mint senki másnak nincsen e világon.

Szóval a teste és az arca, mint egy szobor és szexistennő egyvelege legyen minimum, makulátlanul álljon helyt az élet minden szintjén, szerepén. S közben ne merészeljen megroggyanni.

Aztán szüljön 3-4 gyereket, diploma, tanulás, tudásvágy minek?, ha akar bármerre jutni az életben, tegye anyaság mellett.

Valóban magas elvárások vannak a nőkkel szemben (és szerintem a férfiakkal is), ebben a felgyorsult instant világban. Kell a jó kép, a menő nyaralás a netre, kell rá a csillió like.

És látom, ahogy megroppannak az emberek, ahogy igyekeznek a fb filter maszk alatt valami igazi mosolyt erőltetni az arcukra.

Én úgy gondolom, ez nem kell, nem kellene. Valahová máshová kellene helyezni az érték súlyát. Önmagára, hogy kiteljesedhessen, hogy igazi mosoly lehessen az arcán, s abból a ragyogásból jutna mindenkinek, családnak, barátoknak, és filter helyett a face profilfotókra is.

Akkor talán, ha nem az elvárásoknak akarnánk megfelelni, akkor talán nem lenne annyira lényeges a tökéletesség látszata.

Őszintén megmondom, a face profilfotómon meg sem vagyok fésülködve rendesen, minden irányból fújt a szél, a sógornőm adta oda a napszemüvegét. Nem csillog a fotómon egy filter sem, csak én vagyok rajta, én, akivel ha találkozol az utcán, megismered.

Nincsen olyan, hogy tökéletes.

Legyél önmagad, ne a megfeleléseken görcsölj, s akkor élvezni fogod a korod. Meglátod felesleges címkézni, hogy a negyven, az új harminc, az ötven, az új negyven..

PinkAnyu

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük