Gyermeki szerepben lenni a párkapcsolatban

Vizsgáljuk meg kicsit az emberi és a szexuális vonatkozásait a szerepeinknek, a szerepcserének.

Az ember alapvetően három féle szerepében lehet: felnőtt, gyermek és szülő. Egy párkapcsolatban is felvesszük mind a három szerepet, de alapvetően főként a felnőtt szerepünkben vagyunk. Ilyenkor tudunk társ kapcsolatban és olyan társ dinamikával élni és szervezni a mindennapi életünket és pillanatainkat, amik meghatározzák a párkapcsolat és az egyén egészséges működését.

Ám van, amikor átkerülünk szülői szerepbe. Például, ha tanítani szeretnénk valamit a párunknak, amihez szükséges egy intenzívebb időszak. Amíg ez egy időszakos „esemény” a két fél között, addig tanítást és tanulást szolgál. Az az üzenete: „Gyere velem, kövess, emelkedjünk közösen!

Gondoljunk bele, az is milyen csodálatos pillanat, amikor olyan mély bizalommal tudunk egymás iránt lenni, hogy megengedjük a legsebezhetőbb élményt: gyermeki őszinteséggel és tisztasággal fordulni társunk, párunk felé, vállára hajtani fejünket, és megbékélni az oltalmazásban.

Ritkán történik, legtöbbször önmegtartóak vagyunk, és van elég tüskénk, hogy ezt ne engedjük meg magunknak vagy a párunknak. Mégis, az előbb említett módon, benne lenni egy pillanatra, talán a legintimebb lehetőség az párkapcsolatban.

Ugyanakkor vannak olyan tanult szokások, megküzdési képtelenségek, nem jól implementálódott minták, melyek által az egyén elkerülésre rendezkedik be. Tartósan.

Mikor válik negatív aspektussá a gyermeki szerep? – Másként szólva, azt kell kérdezzük, mikor van szükségünk a gyermeki énünkre?

Két fő esetben kérjük, hogy társunk a szülőnkké váljon. Természetesen, soha nem mondjuk így ki. Egyszerűen olyan viselkedési mintákat alakítunk, amik által automatikusan „kérjük”, vagy a másikat beletesszük, belekényszerítjük a szülői szerepbe.

Egyik fő eset, amikor oltalmazásra, több szeretetre van szükségünk. Ez lehet természetes, intim pillanat, mint írtam fentebb. Negatívan akkor értelmezzük, ha egy önminősítő, negatív alapgondolat, hiedelem késztet minket gyermeknek lenni. Klasszikus ilyen gondolat: „nem vagyok elég jó”, „nem vagyok elég szerethető”.

Több elismerésre, visszajelzésre van szükségem ahhoz, hogy elhiggyem,

elfogadható, szerethető vagyok.

Szorosan kapcsolódik ehhez a negatív hiedelemhez az is, hogy az ember gyermeke nem tud, nem szeret felelősséget/kockázatot vállalni, ahogy konfliktus helyzetet sem. Így azt mondja magának legbelül: „Én képtelen vagyok, ezért muszáj áthárítom rád. Remélem, te elbírod.” És ezzel a gondolattal el is érkeztünk a másik problémához, és valójában egy mély belső („én”) és külső (párkapcsolat) konfliktushoz.

Miért kéri az egyik fél, hogy gyermeki szerepben lehessen? Vagy miért ruházzuk rá a másikra a gyermeki szerepet? Például azért, mert kompenzálni szeretnénk valamely életbeli nehézséget, és így egyszerűbb számunkra.

Ilyenkor azt érdemes vizsgálni, miért nem tudod vállalni a kockázatot, a konfliktust, a felelősséget vagy a döntés helyzetet.

Miért érzed magad gyengébbnek, kevesebbnek a másik embernél?

Gyermeki szerepben lenni, vagy abba kényszerülni, szexuális szempontból okozza a legtöbb problémát.

A folytatásért kattints ide >>>

(kezdőkép: Pexels)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.