Néha szólnál, de nincs elég erőd kifejezni, mit érzel. A torkodban gombóc, a szádon lakat, a lelkeden béklyó.
Hiszen nem értené senki… Folyton ezt mantrázod magadnak.
Belemosolyogsz a századik ember szemébe, akit valamilyen módon ki kell szolgálnod.
Magadban persze fortyogsz és legszívesebben egy lakatlan szigeten több liter kávéval meg ciderrel a kezedben számolgatnád a milliókat.
Úgy fejbe kólintanád azt a sok arrogáns fejet, amit minden áldott nap nézegetned kell…
Nem, nem szabad! Uralkodnod kell magadon, legalább a kapucsengőig. Azután nyugodtan kinyithatod a laptopodat és a szívedet.
Onnantól a betűk beszélnek helyetted. Minden sorod egy önvallomás.
A könnyeid, a vágyaid, az életed.
Mészáros Andrea
(kezdőkép: Unsplash)
