Kata hazaérve ledobta nehéz táskáját. Borzalmas hosszúnak érzete a napot, pedig alig múlt két óra.
A délelőtt az életében lévő bajos ügyek intézésével telt a maszkos, kordonos forgatagban, talán ettől érezte magát úgy, mint akit kifacsartak.
Legszívesebben lefeküdt volna aludni, elmenekülni, de már annyira szánalmasnak érezte magát, hogy inkább útnak indult a közeli erdő felé.
Belépve a fák és virágok közé, zaklatott lelke azonnal kezdett megnyugodni.
Mélyen magába szívta az erdő illatát és hónapok óta először, levette füléről a fejhallgatót és csak élvezte a madarak és a természet hangjait.
A napsütötte erdő közepén valahogy semmi sem volt már olyan rémisztő.
Dumkopffel Kata
(kezdőkép: Unsplash)
