Hamupipőke akármi is történik, mosolyogni fog!

Megállok és írni akarok neked! Írni akarok, hogy elmondjam, hogy szeretlek és, hogy nagyon hiányzol. Megnyitom a beszélgetést és rájövök, hogy most neked nem rám van szükséged.

Most neked a csend kell, hogy picit tisztábban láss, akarsz-e annyira, hogy kibírd a kibírhatatlant, az állandó bizonytalanságot, a hiányt, az egyedüllétet. Elég-e a tudat, hogy egyszer mellettem fogsz felkelni, hogy nekem is ugyanolyan elviselhetetlen, mint neked ez az egész.

Nem tudom miben bízzak, nem tudom higgyek-e.

Tudom, hogy most engedsz el, szépen lassan, fájdalmasan. Neked is, nekem is fáj. Egyikünk se ezt akarja, de a jelenlegi helyzetem ezt kreálta. Elfogadom, mert el kell. Nincs más választásom, hisztiznék, toporzékolnék szívem szerint, de te is, én is tudom, hogy Hamupipőke ilyet nem csinál.

Hamupipőke mosolyog!

Mosolygok, csinálom tovább a napi rutinom és gondolkodom… gondolkodom azon, hogy miért tanítottál meg beszélni az érzéseimről, ha most csendben kell maradnom? Csendben, mosolyogva szakad meg a szívem! Tudom, hogy most neked is rossz, valószínűleg ebben a pillanatban is kattog az agyad.

Este nem én leszek az utolsó, akivel zárod a napot, reggel nem én leszek az első, akinek jó reggeltet köszönsz és szépen lassan megszokod, hogy nem vagyok az életed része. Napról napra könnyebb lesz neked, könnyebben nyitsz majd más nők felé. Nekem napról napra rosszabb lesz, de majd egyszer jön a hír, hogy találtál valakit, akivel boldog vagy.

Én mosolyogni fogok, és őszintén örülni fogok, hogy boldog vagy, még ha kicsit bele is halok, hogy nem velem.

A te Hamupipőkéd

(kezdőkép: unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük