Pedig szép vagy!

Nem tetszel magadnak.

Belenézel a tükörbe, így mondod: csúnya vagyok. Nem látom szépnek magam, nem tetszem, nem jó ez így…

De jó lenne szebbnek lenni! De hogyan, hogyan?

Nincs igazad. Te nem látod, amit én. 

Belenézel a tükörbe, te csak így látod magad.

Vizsgálva, aggódva, apránként szemrevételezve…

Vagy úgy téve, mintha.

Mintha mosolyognál, mintha nevetnél. Mintha szépen néznél.

Én igazán látlak…Hihetsz nekem. Nem úgy látlak, mint te a többit – elkészítve, megtervezve, kipakolva, beállítva, megalkotva, kiállítva…

Én látlak téged, amikor tényleg felragyogsz, mikor igazán vidám vagy… Nem csak mintha.

Amikor őszintén nevetsz, amikor leesik a poén…

Amikor viccelek veled, s te tettetett-vádlón

visszanézel rám.

Látlak, ahogy a forró kávéd felett, kócosan kinézel az ablakon, s ahogy elsimítod azt a tincset az arcodból.

Látlak, amikor felhív az, akinek a hangját már nagyon vártad.

Amikor elmélyülten olvasol, s mikor segítesz valakinek…

Látlak a félig lecsúszott takaróval, mikor a kanapén alszol. Amikor ébredéskor, élesen arcodra ér a fény.

Ahogyan ellágyul a tekinteted, ha valami szépet látsz. Látlak, miközben arról mesélsz, amit szeretsz…

Én látlak! Látlak.

Igazán látlak… Hihetsz nekem.

S én biztosan tudom, úgy mondom neked: szép vagy! 

Őszintén, engem elvarázsolóan, maszk nélkül, emberien…

Ragyogóan, utánozhatatlanul

szép.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.