Az olyan dolgok, mint a szerelem, a párkapcsolat, előkelő helyet foglalnak el egy nő szívében.

A nők a legnagyobb átalakuló művészek és erőemberek, mert a kapcsolatukért szinte bármire képesek. Ez valahol becsülendő, lenyűgöző, de egyben ijesztő is. Ugyanis nagyon sok nő éppen azzal teszi tönkre a kapcsolatát vagy önmagát, hogy kizárólag a szeretett férfiért él.

Nem az a baj, hogy valaki igyekszik és szeretné jobbá tenni a párja és a közte lévő köteléket. Ideális esetben a rugalmasságot, a törődést, a gondoskodást meghálálja a kapcsolat. Igen, kell vele rendszeresen foglalkozni, épp úgy, mint a százéves faliórával, különben elkorhad, berozsdásodik és végleg beadja a kulcsot.

A probléma akkor kezdődik,
amikor egy nő megfeledkezik önmagáról.

Szögre akasztja nőiességét, eltemeti a kertben a kutyagumi mellé a vágyait és felvesz a szekrényből egy olyan jelmezt, ami valójában nem is Ő. Néha egészen tudattalanul történik egy rossz pasi befolyására vagy az önértékelési gondoktól vezérelve, szinte észrevétlenül, mint egy éjfélkor elsuttogott átok.

Ami évek múltán megtörik, mert jön egy konkurens királyné vagy hirtelen lehull a lepel arról, akit királynak hitt, holott nem több egy békánál vagy egyszer csak tükörbe néz. A tükörből pedig nem a sugárzó, élettel teli vár úrnője néz vissza, hanem egy megcsömörlött cselédlány. Eljött a pont, amikor a nő azt érzi:

Kiégett.
Meghasonult.
Elvesztette önmagát.
Boldogtalan.

Talán még haragszik is, becsapva érzi magát, mivel nem azt kapta a királyfitól, amit az kimondva vagy kimondatlanul, de megígért.

Miért válik a tündérmesének ígérkező szerelemből tragédia? Lássuk csak: megérkezünk a kapcsolatba, mint király és királynő. De ha a királynőnek már sok csalódása volt, vagy a lelke mélyén önbizalomhiányos, szeretetkoldus típus, akkor egy-kettőre kötényre cseréli a koronát. Nem lenne gond azzal, hogy megmutatja házi asszonyi oldalát, a gondos feleséget, a jó anyát, csak akkor, ha utána többé nem tér vissza királynői mivoltához. Nem veszi észre: miközben foggal-körömmel ragaszkodik szerelméhez, szép lassan megfojtja a szeretetével vagy a felismerhetetlenségig kivetkőzik magából.

A férfi meg csak néz, miért változott meg a nő.
Miért tesz olyat, amit ő nem is kért tőle?

A vár urának nem egy szolga kell társul, hanem egy úrnő. Igaz, hogy a férfi szereti, ha gondoskodnak róla, de ritka az, amelyik azt mondja: légy a cselédem.

Ezért van az, hogy annyi varázslatból ébredt nő értetlenkedik, miért nem értékeli a párja, miért hagyta el, miért nem szereti. Mert már nem azok, akik anno megérkeztek a kapcsolatba, akibe a férfi beleszeretett.

Nem az a párkapcsolat alapja, hogy a nő elviszi az egészet a hátán és úgy tartja kézben, mint egy százlovas hintó gyeplőjét. A kulcs maga a nagybetűs nő. A jelenléte, a jelleme, a kisugárzása. Emiatt kell egy nőnek elsősorban magába fektetnie.

Nincs semmi önzőség abban, ha kijelenti:
önmaga az első az életében.

Hiszen, ha nem gondoskodik magáról, hogy tehetné mással? Az önfeláldozás még egyetlen viszonyban sem volt kifizetődő.

De az igen, ha magába fektet. Áldozzon rendszeresen a szépségére, gazdagítsa ruhatárát, kényeztesse testét és lelkét. Lógjon a barátaival. Szerezzen magának örömöt. Tanulja meg boldoggá tenni magát. Ugyanis az a nő, aki szereti, becsüli és tiszteli önmagát, az önbizalomtól ragyog és ellenállhatatlanná válik a kedvese szemében.

A boldog párkapcsolat alapja ott kezdődik, hogy
különálló egyénként is jól érezzük magunkat.

Ez nem egyenlő azzal, hogy minden kegy gyakorlását meg kell vonni a férfitől. A helyes egyensúly megtalálása és megtartása a cél. Annak nincs értelme, hogy a nő belegebed a kapcsolat működtetésébe, de közben boldogtalan, elégedetlen. Előbb-utóbb összeomlik vagy házi sárkánnyá válik és még a lovagja is azt mondja: nekem ehhez nincs kedvem és kardját eldobva elszelel. Éppen emiatt kell a nőnek gondoskodnia önmagáról, akár külsejének vagy lelkének ápolásával, akár azzal, hogy igenis kialkudja partnerétől a romantikus hétvégi utazást és nemcsak álmodozik róla.

Azt a rengeteg szeretetet, törődést, figyelmet,
amit eddig a kapcsolatodba öltél,
azt mostantól fordítsd önmagadra.

Legalább a felét. Fektess magadba! Az mindig meg fog térülni.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(kezdőkép: Pexels)