Így dobd fel az unalmas krumplipürét!

A sima natúr krumplipüré már olyan unalmas lesz egy idő után köretként, hogy szinte kiabál a tuningért. Főleg akkor, ha olyan étrendet kell kövess, ahol a köretek lehetősége is eléggé le van minimalizálva.

Ilyenkor jönnek a jó öreg tippek, hogyan javítsuk fel a legunalmasabb krumplipürét is!

Korianderes-borsos változat

A burgonyát alaposan mossuk meg és tegyük fel főni. Már a főzővízhez adjunk hozzá szemesborsot és koriandert, esetleg babérlevelet is. Így a héjában főtt krumpli is kap egy plusz ízt, ami onnantól akár törve, akár kockákra szelve héjában is izgalmas lesz köretként.

Lilahagymalekváros – vörösboros tört krumpli

Ehhez a verzióhoz az kell, hogy főzzük meg hagyományos módon a burgonyát vízben, majd vajjal törjük fel. Egy serpenyőbe tegyünk pár evőkanál Vörösboros Lilahagymalekvárt és egy kevés olajat vagy vajat még és ebbe szedjük bele a törtkrumplit, majd pirítsuk át.

Az sem baj, ha kicsit odakap, mert úgy még izgalmasabb lesz a karamellizált hagyma, a vörösbor és a néha kicsit pirultabb krumpli.

Jó étvágyat!

V. Topor Erika
Gourmet & Delicious Manufaktúra

(A képek a szerző tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyköteles.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük