Álom luxuskivitelben vagy mégsem?

Egy régi híres film, talán a filmtörténet egyik leghíresebb jelenete, amint az Audrey Hepburn alakította fekete ruhás lány kiszállva a sárga taxiból, csöndben, nyugodtan reggelizik a Tiffany kirakata előtt.

Maga a film romantikus címkét kapott, pedig nem sok romantika van az egész filmben. Persze csak annyiban, amennyiben romantikusnak tartjuk az elcseszett gyermekkort, a gyermekkori bántalmazást, a prostitúciót és még sorolhatnám.

Nem, nem filmkritikát akartam írni. A film arra iskolapélda, hogy a gyermekkor milyen hatással van a felnőtt személyiségre.

Amíg a gyermek alapvető szükségletei nincsenek kielégítve gyermekkorban – és itt hozhatnám Maslow-t, de a korai kapcsolati kötődést is említhetjük – addig felnőttként mindezek tudatosítása, feltárása nélkül “hibásan” fog működni.

A filmbeli példánál maradva, Holly (Audrey Hepburn)  – feltételezhetően elhanyagolt gyermekkor után (éhezett, lopott, ágról szakadt kinézetű), 14 évesen ment férjhez az első olyan emberhez, aki enni adott neki és legalább kétszer annyi idős volt, mint Holly maga, nevelte annak négy, korábbi házasságból származó gyermekét, pusztán azért, mert hálás volt és így érezte biztonságban, jól tápláltan öccsét. Mi ebben a romantikus?

Amikor szerez annyi bátorságot, titokban távozik, mert nem akarja megbántani jótevőjét és bekerül a New-York-i élet forgatagába, ahol abból tartja el magát, hogy férfiak fizetnek neki akár 50 dollárt azért, ha a mosdóba kell távoznia, de ahol a legfőbb életcéljává a későbbi biztonság megteremtése válik és hogy az öccsét is biztonságban tudja, így gyakorlatilag prostituálódik. Keresi azt a férfit, aki a legtöbbet ígéri a jövő szempontjából, ezért nem szégyell bevetni tudást, ismereteket, önmagát. Mint egy jó olimpikon, úgy készül a családalapításra. Nem a szerelmet keresi, sőt, amikor megtalálja át is néz rajta, elhajítja, nem tud vele mit kezdeni.

Annyiszor mondogatja, hogy milyen boldog, hogy szinte már el is hiszi.

A filmnek szinte már tényleg romantikus a befejezése. Van benne eső, csók, cica, lábujjhegyre állás és enyhén megemelkedett jobb láb, épp csak a tűzijáték nem kezd felvillanni, de…

A baj az, hogy ahol a film véget ér, ott kezdődik az élet. Vajon Holly hogy lép túl a gyermekkori sérülésein, a megküzdési stratégiáin, hogy fogja megérteni azt, hogy amit nem kapott meg gyermekként, az nem minősíti őt, mint felnőtt? Egy könyvből megtanul mindent, amit egy “jó feleségnek” tudnia kell?

Ki mondja meg neki, hogy nem vele van a baj, csak amit az élet másnak kirendelt, neki gyorstalpalón kel elsajátítania, hogy hogyan reagáljon az emberi kapcsolatokra? Mi az ami megengedett és mi az ami már nem normális? Hol vannak a határai? Hogy nem felelős az őt ért bántalmazásokért?

Nem volt “rossz” gyerek, aki csak ennyit érdemel…

Jeckel Eszter

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük