Csak mászom és kapaszkodom, amíg erőm engedi

Legszívesebben lehunynám a szemem. Csak becsuknám, hogy aztán soha többé ne kelljen kinyitnom. Túl sok a sötét felhő, hevesek a viharok. És a fény, ami néha átszűrődik a vastag felhőtakarón, ilyenkor úgy érzem, nem elég.

Nem látok és nem kapok levegőt. Úgy érzem mázsás rajtam a teher és egyedül maradtam vele. Kapaszkodom felfelé egy meredek hegyoldalon, csak mászok és mászok. Néha megcsúszok, elvesztem magam alól a talajt. De csak mászok és kapaszkodom.

Néha elveszítem az egyensúlyt, néha legszívesebben csak elengedném, hogy végre véget érjen és végre nyugodalmat adjon a mély.

 Ez egy ilyen nap. Egyszer fent, majd ismét lent.

A fejemben kavargó káosz csak egy átmeneti állapot. Majd nemsoká ismét előjön egy kis fény, és én ismét teljes erőmmel kapaszkodom felfelé.

De addig is csak tartom magam és próbálok nem elveszni a sűrű felhők közötti, csúszós hegyoldali ösvényen.

Babó

(kezdőkép: Unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük