Az apukája a földhöz vágta a babát, és azt kiabálta, hogy királylányok márpedig nem léteznek, nőjön már fel végre!
Nem volt biztos benne, hogy az embernek pont öt éves korában kell elkezdenie felnőni, és hogy ez a legmegfelelőbb időpont arra, hogy szembesüljön vele, mesék nem léteznek.
De az apukája nagy volt és erős, a hangja is mély volt, hát biztosan igazat mond.
Mondjuk azért egy kicsit továbbra is kételkedett benne, mert hát az anyukája is királylány volt, máshogy nem is lehetne. Ha nem így lenne, akkor biztos, hogy az apukája sem veszi el.
De öt évesen a kislányok még nem veszekednek az apukájukkal, arra ráérnek később is, amikor már nem az Istent látják benne.
Ránézett a babára, akinek nagyon furcsán félreállt a nyaka. Majdnem el is sírta magát, de az anyukája azt suttogta a fülébe, hogy a nagylányok nem sírnak, ő pedig szeretett volna nagylány lenni.
Legalább annyira, mint Bori, aki már iskolába jár, és csuda dolgok vannak a táskájában. Nem is ér rá játszani annyit, mint korábban, neki házi feladata van, meg különórákra viszik, jelentsen az bármit is. Mindenesetre tényleg elég nagylányosan hangzik.
Ő is olyan csuda dolgokat szeretett volna a táskájába rejteni.
Azt még akkor nem tudhatta az öt éves fejével, hogy hiába lesz már iskoláskorú, az ő szülei, helyesebben majd az akkor már egyedülálló anyukája, nem engedheti meg magának, hogy csuda dolgokkal töltse tele a lánya iskolatáskáját.
A kis hátizsákjában egyelőre csak néhány kifestő volt, meg színes ceruza. Természetesen az unikornisos kifestő volt a kedvence, és volt egy csillámos filce is, amit csak a legkülönlegesebb ábrák színezésekor vett elő.
Azt is bepakolta most a táskába az anyukája, miközben egyre csak azt hajtogatta neki, hogy a nagylányok nem sírnak, és a haját simogatta.
Nem ez volt az első eset, hogy ott kellett hagyni az aput, és az anyukájának ilyenkor mindig furcsán csillogott a szeme, ő pedig nagyon sírni szeretett volna, de azt is nagyon akarta, hogy az anyukája büszke legyen rá, hát nem sírt.
Inkább szó nélkül simult hozza a metrón, szorongatta a babát, akinek a feje olyan furcsán állt a nyakán. Az anyukája azt ígérte, hogy meggyógyítják, ha Klári nénihez érnek.
Klári nénit nem szerette igazán, az illata se volt túl jó, meg olykor hangosan is beszélt.
És amikor megpuszilta rendszerint azt az illatot érezte, amit ilyenkor apun is érezni lehetett, ha el kellett jönni tőle.
De Klári néninél mindig volt édesség, és hozzátette, hogy egyen csak nyugodtan. Szegénykémnek nevezte, és ilyenkor anyu sem haragudott azért, ha duplán vett a csokiból.
Erre gondolt most, a csokira, amit kapni fog, meg hogy Klári néninél azért mégiscsak jó, mert ott nem kiabál senki sem.
Hozzásimult az anyukájához, így próbálta megértetni vele, hogy ő nem haragszik, neki jó minden, amíg nem választják el őket egymástól.
Értelmes kislány volt, minden érdekelte, ami a környezetében történik, ezért hamar felkeltette az érdeklődését az a fiú is, aki most szállt fel a megállóban.
Nem is fiú, hozzá képest inkább bácsi, valahol a húszas éveiben járhatott. Furcsán ismerős volt neki ez az arc, hosszú volt a haja, a szeme pedig olyan biztonságot sugárzó.
Nagyon törte a fejét, hogy vajon hol látta már korábban?
Közben majdnem bezárultak az ajtók, és akkor felszállt ő is… Mit szállt, szinte felszökellt a metróra az utolsó pillanatban.
A ruhája piros volt, ez kicsit elbizonytalanította, de a haja mindent elárul. Hatalmas kontyban hordta a feje tetején. Ha kibontja, biztos volt benne, hogy rá tudna ülni, olyan hosszú.
Ahogy felpattant a metróra az utolsó pillanatban, a cipője nyomán apró csillámok hullottak a földre, illatfelhőt hozott magával, és nevetve a fiú mellé huppant.
Megfogta a kezét, és a vállára hajtotta a fejét, ő pedig rögtön rájött, honnan olyan ismerősek. Tegnap látta azt a mesét a hercegről és a királylányról, hát ők azok! Itt vannak előtte!
Ó, bárcsak apu is látná!
Nagyot sóhajtva bújt közelebb az anyukájához.
Lám, hiába olyan nagy és erős az apukája, és hiába van mély hangja, mégiscsak tévedhet ő is. Mint például most sem volt igaza…
Királylányok igenis léteznek.
Ha nagy lesz, ő is királylány lesz.
És megfogadta, hogy az ő hercege sohasem fog vele kiabálni.
