Egy (vagy inkább sok) jó calabriai falat Szentendre után Budapest szívében is

Talán nem is ismerek olyan embert, aki ne vonzódna valamilyen értelemben Olaszországhoz. Akárcsak egy pizza vagy egy jó pasta erejéig.

Nekem 13 éves korom óta van kapcsolódásom a nagy csizmával, ugyanis ekkor ismertem meg -a még most is mondhatom- legjobb barátnőmet, Claudiát. Ő anyai ágon magyar, de kint is született és élt azóta is. Ennek apropóján az elmúlt (kimondani is fura) 30 évben több ízben jártam az örök városban és környékén.

És ennek megfelelően bele is vetettem magam az olasz gasztronómiába. Olyannyira, hogy nem egyszer nyáron kértem barátnőmet, hogy főzzön nekem Polenta con ragú di salsiccia-t . Mindig kinevetett, de megcsinálta!

Aztán 3 éve úgy hozta a sors, hogy egy szintén Olaszországban élő magyar szupernővel, Kingával, az Egy kis Itália blog írójával kerültünk nagyon jó barátságba. Általa pedig Róma után megismerhettem az észak-olasz, Friuli régiót és Grado csodás városát. És természetesen az ottani szokásokat, ételeket is.

A pandémia azonban betett a terveinknek, miszerint sokat fogunk utazni, főleg a 6 órányi autóútra lévő Gradoba. És nem, hogy oda nem jutottunk el, de kb. sehova. Azóta megszületett a kislányunk is, aki most már 1 éves.

És ekkor kaptunk egy meghívást a Trattoria Cardinale BDPSTbe. Abba az étterembe, aminek testvére már 2010 óta sikeresen működik Szentendrén.

És ahol az autentikus olasz, calabriai gasztronómiával találkozhatunk. Nem kérdés, hogy elfogadtuk a meghívást. Naná, hogy úgy, hogy a kiscsajunkat és persze a 14 éves nagylányt is visszük magunkkal.

Végre egy jó kis családi program, amire annyira vágytam!

A lehető legjobb helyre költözött az étterem, ugyanis a Trattoria Cardinale BDPST-nek az Andrássy út legelején található, Feszty Adolf által tervezett Fonciére-palota ad otthont.

A lányok, a kicsi és a nagy is mindenevők, mi is, szóval

velünk könnyű dolga volt a hihetetlenül kedves és jó humorú személyzetnek.

Az ételek választásánál rájuk bíztuk magunkat és bár nagyrészt ismerve az ételeket, mégis hazardíroztunk. De abszolút nem bántuk meg! Egyébként az étlapon az olasz ízek apraja-nagyja felsorakozik úgy, hogy bárki, de tényleg BÁRKI tud választani magához passzoló fogásokat.

(A képek minőségéért előre elnézést kérek (kivéve a pizzák), mert esti fénynél telefonnal fotóztam őket. És úgy tűnik, hogy az én mobilom, bármennyire is szuper, nem alkalmas erre… be kell szerezzek egy fotóapparátot!)

A Minestrone-ban biztos voltam, mert azt Janka is tudja enni. A nagylánynak felcsillant a szeme a Zuppa di Formaggio-ra, azaz sajtlevesre, amit mozzarellával kért. Olyannyira bejött neki, hogy be is vágta az egész tányérral.

Emellé előételként kóstoltunk többfélét, mindenki mindenből csipegetve. A Bruschette akkora adag volt, hogy köszöntem szépen, én nagyjából meg is lettem volna a vacsorával, ha az egészet megeszem. De muszáj volt a Cozze all’Aglio e Vino Bianco-t (Feketekagyló fehérboros-fokhagymás szószban) és a Code Piccanti di Gamberi Imperiali-t (Pikáns királyrákfarok, parmezánnal sütve) is kipróbálni, mert ezek nekem mind hiányoztak nagyon most már évek óta.

A fő fogásokból a férjem Pappardelle alle Strisce di bistecca e porcini-t (Bélszíncsíkos, vargányás pappardelle) választott, a kis- és nagylány egy Petto di Pollo in Pancetta con Patate Corleone-n (Bacon-be göngyölt csirkemell Corleone burgonyával) osztozott meg, én pedig ki nem hagytam volna az Ossobuco con polenta grigliata-t (magyarra fordítva: lyukas csont, ami borjúlábszár, a velős csonttal együtt készítve, grillezett polentával).

Ez utóbbit elég nehéz jól elkészíteni, de a Trattoria Cardinale megugrotta a mércét, a hús omlós, isteni finom volt, a velő pedig magáért beszélt. Nem egy tipikus „női fogás”, ha egyáltalán van olyan, de én azért igyekszem túllépni a Bolognai és a Lasagne témakörön, ha olasz konyháról van szó.

És ha már ott voltunk, az üzletvezető felhívta a figyelmünket, hogy: „Ugye a pizzát nem hagyjátok ki?”. Azt hittük viccel…

De nem, ételben nem ismernek tréfát!

Egy Pizza Cardinale landolt az asztalunkon, amin olasz kolbász és pármai sonka a feltét. A becsület kedvéért megkóstoltunk egy szeletet, aztán becsomagoltattuk és ahogy a jótanácsot kaptuk, itthon felmelegítettük 250 fokon 2 perc alatt a sütőben és tökéletes vasárnapi reggeli lett!

Egyébként a pizzájuk az olasz (Calabriai) konyha hagyományai alapján készül, vékony tésztával, 36 cm-es méretben…

A desszerteknél én mindenképp Tiramisúra vágytam, aminél azonban ért egy kisebb meglepetés és hirtelen el is bizonytalanodtam, hogy jót kértem-e. Ugyanis pohárban érkezett meg. De amikor belekóstoltam, az ízek kárpótoltak a kinézetért, hamisítatlan Tiramisú volt benne, csak egy kis csavarral.

Egy ribizlis sajttortát még megnéztünk közelebbről, de én itt már kis híján feküdtem az asztal alatt. Ezért -meg hogy haza tudjak vezetni- gyorsan bedobtam egy igazi olasz espressot, lezárásképpen a csodás vacsorát.

Degeszre ettük magunkat és napokig áradoztunk még a fantasztikus kulináris élményünkről,

annyira jól éreztük magunkat.

Alapvetően csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a helyről, egyetlen dolgot leszámítva. A pelenkázó sajnos nem a legszerencsésebb helyre került, mert éppen a férfi és női mosdó közti előtérben van, így amikor valaki használja, nem tud bemenni a nőibe. Az emberek pedig nem arról híresek, hogy ha meglátják, hogy épp ott vagyunk, akkor elnézést kérve visszajönnek, amikor már végeztünk, kibírva azt a 3 percet.

De ezt jeleztem is a személyzetnek és abszolút egyetértve velem, a jövőben orvosolni fogják.

Mi pedig tuti, hogy le fogjuk csekkolni, mert megyünk még!

A tesztünk végeredménye pedig:

Ételek: 10/10

Autentikusság: 10/10

Kiszolgálás: 10/10

Hangulat: 10/10

Tisztaság: 10/10

Bababarát: 9/10

Parkolás a környéken: nehézkes, mert a belváros kellős közepe, de nem lehetetlen.

Tomkó Bori
főszerkesztő

(képek: saját, a pizzák pedig Trattoria Cardinale BDPST)

Ha szeretnéd, hogy a te helyedet is teszteljük és írjunk róla, küldj egy üzenetet az info@carrie.hu címre!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.