Mócsing, a városi malac feljegyzései – Malacot a házba?

A repülőgép mindig másokkal zuhan le. Hál’ istennek. Telitalálatuk is másoknak van a lottón. Hál’ is… akarom mondani, sajnos. Szokatlan házi kedvencekkel is azok feltűnősködnek leginkább, akik a magazinok lapjain láthatók, tehát szintén a „valaki más” kategóriájába tartoznak. Vagy mégsem?

Meggyőződésem, hogy Anyu nem „más”, bár számomra különleges, hiszen ő gondoskodik rólam. Csak remélhetem, hogy nem vagyok számára egy katasztrófa, sőt, talán én vagyok élete főnyereménye. Egy azonban biztos: nem kitűnni akar velem, hiszen mi nem vagyunk cel-ebek. De akkor mégis, hogyan juthatott eszébe, hogy ne ólban, elfogyasztásra tartson malacot, hanem a fotelban dédelgesse? Hát normális az én Anyum? Saját bevallása szerint nem az. Azt mondja, a normalitás pusztán absztrakció. Olyan, mint az átlag; ki lehet számolni, de a mindennapi életben nem létezik.

Anyunak nem volt mindennapi élete már az én felbukkanásom előtt sem. Többen megkérdezték tőle a fülem hallatára, hogy miért vett magához egy törpemalacot. Mintha azt kérdeznék a melletted álló barátodtól, hogy egyáltalán mit eszik rajtad. Nos, Anyu éppenséggel kínait…

Sok évig járt Kínába munkaügyekben, ott hallott először az illatos malacokról, akik a közelmúlt kínai nagyvárosaiban helyettesítették a sokáig tiltólistás kutyákat és macskákat. Kutyamódra okosak, disznómódra szépek, ráadásul pézsmaillatúak. A pekingi kisállatpiacon mindig megnézte őket, ha arra járt, de a szigorú szabályok miatt sosem hozhatott belőlük. Plátói maradt volna a törpemalacok iránti szerelme, ha nem látja meg a neten, hogy nem csak Kínában élnek törpecocák. Összeolvasott hát mindenfélét a csüngőhasúakról, a minnesotaiakról és a göttingeniekről.

Megtudta, hogy mi is okosak vagyunk, szobatiszták, de csintalanok.

Rendetlenek, önfejűek, mégis imádni valóak.

A teáscsészét hamar kinőjük (Teacup pig nem létezik!), sőt a macskadobozt és a nyúlkarámot is. Eltervezte, hogy egyszer mégiscsak lesz malaca, de csak egy tengerimalacot szerzett be, ami ugyebár egészen más, és azt is csak a lánya kedvéért.

Amikor valami apróság miatt Anyuék állatorvoshoz vitték a kis tengerészt, a rendelő várójában megismerkedtek első gazdasszonyommal. A cserfes és közvetlen Marika nagyi eldicsekedett nekik frissen született minimalacaival, vagyis velem és testvéreimmel.

Anyu igazán nem hozott elhamarkodott döntést. Tudta, hogy malacvétel előtt le kell ellenőrizni a szülőket és a tartási körülményeket. Két nap múlva kiautózott hát a szülőfalumba, jól megnézte magának az akkori kondámat, meg a hatalmas gazdasági udvart, ahol rokonaim ma is élnek, és a sorsom azonnal eldőlt.

A lányával kettesben jött ki megnézni bennünket, de haza már hárman mentünk.

Kartali Zsuzsanna

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük