Kiderült, nincs önbizalmad. Nem tudtalak szeretni, kiábrándultam

Az én szememben tökéletes, mágnesként vonzó férfi voltál. Így emlékszem rád.

Azt írom, az én szememben…

Aztán megismertelek. El sem hittem, milyen hihetetlen szerencsém van, hogy

egy ilyen fantasztikus emberrel hozott össze a sors!

Aztán kiderült, te magadban

nem látod ezt.

Persze, nem egyből engedtél bepillantani…

De amikor közelebb kerülhettem hozzád, számtalanszor azon kaptam magam, hogy

szinte vitáznom kell veled, ha megmutatnám,

a szememben mennyit érsz!

Hogy milyen csodálatos vagy!

Hogy én jónak látlak, elégnek, nem kevesebbnek mint bármelyik másik embert… Hogy nem kell féltékeny legyél… Hogy számodra a határ a csillagos ég, hisz tehetséges vagy, okos, erős, egyedi, fantasztikus!

Mert én ilyennek láttalak.

És összetört a tudat, mikor rájöttem, hogy

te mennyire másképp látod magad…

Milyen kevésnek.

Aztán már bántottál engem is.

Talán nem jól álltam melletted… Talán tehettem volna másképp… Nem tudom. 

Úgy sajnálom…

Mi lehetett volna, ha…

Sosem tudom meg.

Mert bántottál, mindaddig, míg már nem tudtalak kettőnk helyett is

szeretni téged.

Clara

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük