Már nem várom, hogy hős legyél

Már nem bánom, ha másé vagy, egyszerűen nem.

Láttalak mással. Tudod, hisz te is láttál.

Sétáltunk, édesanyám és én.
Aznap pár órával korábban jöttem ki az orvostól, aki megállapította, hogy depressziós vagyok. Az vagyok, igen. Eddig nem mertem bevallani magamnak. De az vagyok.

Írt gyógyszert is, nem gyengét, de nem vettem be, mert úgy éreztem, felesleges.

Úgysem látlak én már.

Eddig se láttalak, miért pont most látnálak meg.

Szóval, nem vettem be.

Anyám mondta, mozduljak ki egy kicsit, de én nem akartam. Ő az anyám, úgyis mindig ő győz…
,,Csak egy boltba megyünk be, megígérem, jó lesz” – hangzott a szájából a mondat, amire már tudtam, hogy nem mondhatok nemet. Így aztán levettem a pólódat (igen, mert még nálam van, és hordom is, mert még mindig ugyanolyan kényelmes, mint régen) felvettem valami feketét, mint ahogy azt már két éve minden nap megteszem, meg valami rózsaszínt, hogy anyám is boldog legyen.

Aztán beültem az autóba, és mosolyogtam, mert ezt várták el tőlem.

És esküszöm, eszembe se jutottál,

nem kerestelek minden sarkon, nem hallucináltalak bele minden zöld kabátos,

terepmintás nadrágos srácba, aki csak elment mellettem.

Már majdnem jól éreztem magam. Mondtam anyának ,,oké, még egy boltot bevállalok” és Colgate mosolyomat rávillantottam. Láttam rajta, hogy ez már tetszik neki, és elindultunk.

Hát, kár volt.

Visszagondolva, ott megállítottam volna az idő kerekét, hogy ne az “A” hanem a “B” választás mellett voksoljak és iparkodjak vissza a már tökéletesen kialakított, hófehér menedékembe, ahol tudom, hogy nem bánthat senki.

Szóval kijöttem a boltból, és megláttalak.

Először csak téged. És elkezdett verni a szívem, mint még soha.

Aztán megláttam őt is. És akkor az a szívverés már nem izgatott volt, hanem fájdalmas.

Az a mérhetetlen fájdalom, amikor nem csak a szíved fáj, hanem a lelked is, de jobban, mint valaha, mintha ki akarna szakadni a testedből és elrohanni, mert tudja, hogy te nem tudsz olyan gyorsan futni, mint ahogy ő tud repülni.

És akkor elfordultam. Nézni se bírtam. És futottam.

Már amennyire anyám engedte, aki ebből az egészből, amit a szememben látott nem értett semmit. És megláttam a menekülő utat. Ott egy mozgólépcső. Anyámat magam mögött felrángattam rá. Ő megszólalni se mert.

Nem tudta, hogy mi történt, csak azt, hogy úgy menekülök, mint szarvas az erdőtűz elől.

És úgy is éreztem magam. Ebben igaza volt.

Még egy utolsót visszapillantottam rád a vállam fölött. És te pont rám néztél. Összeakadt a tekintetünk.

Nem tudom, mit láttam a szemedben. Szerintem épp hogy csak tudatosult benned, hogy az én vagyok, és igen, téged nézlek.

Majd a mozgólépcső elérte azt a magasságot, amikor már nem láttalak.

Húsz ember volt körülbelül körülöttem, de engem nem érdekelt. Leültem a legközelebbi padra, anyámat magam elé húztam. Ránéztem tükörként csillogó szememmel, és ő látta rajtam, hogy most omlott össze bennem az egész világ.

Majd átölelt, és én elkezdtem mérhetetlenül zokogni.

Talán, mert már nem bírtam tovább.

Talán, mert már nem láttál.

Talán, mert ezt már sosem fogod megtudni.

Szóval, most itt ülök a dilidokinál, és ezt a napot mesélem. És ő erre együttérzőn ennyit mond: ,,Ez a kapcsolati gyász első lépcsőfoka, elindultál a gyógyuláshoz vezető úton, de azért írok fel valami erősebbet,

mert még csak most jön a neheze”. 

Bettina

 

 

2 thoughts on “Már nem várom, hogy hős legyél

  1. Добрый вечер, я нашел несколько играков, которые дают верные прогнозы на спорт!
    Я бы посоветовал всем игракам в букмекерской конторе, взять эти надежные ставки.
    Чемпионат прогнозов футбол выигрывать сейчас реально!
    Прогнозы на спорт в контакте <—-ЗДЕСЬ
    Обращайтесь к ним без сомнения! Ссылка внизу!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük