Tavasz, rügyfakadás, és valami egészen más…

Imádom a tavaszt. Számomra a legkedvesebb évszak. Szinte hallom, ahogyan pattannak a rügyek, a hosszú tél után utat tör a fagyos földből újrasarjadó élet.

A reggelnek illata, zaja van, meghatározhatatlan és rejtélyes üzenetekkel teli.

Kavarog megannyi édes illat, harsányan vitatkozik az éledő madársereg. Simogató enyhén langyos fuvallat táncol körbe és kap a hajamba, mintha incselkedne. Ahogy jött, tovább is illan, újra belém csíp a reggeli hideg, összébb húzom magamon a kabátot.

De ezt sem bánom. Mert a nap már ébred, bár még kissé álmosan simogatja a sarjadó fákat. Színpompás palettával festi újra a tájat.

Minden nap más és más képet alkot, mint egy sosem lankadó művész.

Az idei tavasz azonban valahogy furcsán más, szorongással teli, mintha nem ébredt volna téli álmából a világ, sőt ha tehetjük, visszabújunk a barlangunkba, hogy ne lássuk a veszélyt. A kis odúnkban próbálunk erőt gyűjteni, és mantrázni magunknak, hogy ez nem történhet meg velünk…

A tavasz ígérete itt kacérkodik az ablakunkat kopogtatva, és most csupán függöny mögül csodáljuk, félelemmel vegyes vágyakozással, bízva abban, hogy bőven lesz még alkalmunk testközelből érezni az ébredését.

Mikor gondtalanul boldogok leszünk újra, és legnagyobb bajunk az lesz egy ilyen reggelen, hogy a buszon ráléptek a lábunkra, vagy a gyerekünk hármast hoz haza a suliból, a kollégánk túl hangosan telefonál mellettünk, az étteremben a pincér összekeverte a rendeléseket vagy a koncertet késve kezdik.

Megelégednénk most egy öleléssel az édesanyánktól,

de egy baráti kávézás is jólesne egy zsúfolt presszó teraszán…

Most minden átértékelődik, befelé figyelünk, kicsit elhalkul a kinti zaj…. De lesz még tavasz, lesz még rügyfakadás. Én tudom.

Rizzo

(kezdőkép: pexels)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük