Vettem magamnak széket. Egy majdnem tökéleteset. Kényelmes volt a boltban, ideálisan illeszkedő álmaim enteriőrjébe színben és formában. Minden igényt kielégítően alkalmas fókuszált tevékenységhez, köszönhetően annak, hogy ülőfelülete dinamikusan tónusban tartja a medence izomzatát. Lassan már kalóriát égettek minden billentyű leütéssel. Szóval igazán sok előnye van ennek az „okos” széknek.
Van azonban egy tulajdonsága, ami már elsőre aggodalomra adott okot, de legyintettem. Még nincs egy hete itthon szék, de a probléma egyre kellemetlenebb lett.
A szék túl magas. A lábam már nem fér az asztal alá. Pár napig remek volt jobbra-balra forgolódni, de ma valahogy távolabbra sodródtam a komfortzónámtól, mint hogy szemet hunyjak efelett a jelenség felett.
A hét során is foglalkoztatott a kérdés. Azt hiszem a ma bevetett megoldás is felmerült, majd azzal a lendülettel le is került a napirendről.
Az áruházban minden szék alacsonynak tűnt. Az álom székem is. Nem mertem megvenni, mert féltem, hogy arra faragok rá. Nem fogom róla felérni az asztalt. Na tessék. Igaz, hogy kényelmesebb lenne, és nem képzelhetném úgy, hogy szinte már edzés az asztalnál töltött idő, de azt kellett volna hazahozni.
Őszintén végig gondoltam, hogy megveszem azt is. Ezt meg eladom, vagy megideologizálom, de elvetettem a még egy szék vásárlásának útját is.
Ma ültem, írtam, és elegem lett a kényelmetlenkedésből.
Egy elszánt pillanatban kimentem az udvarra, és behoztam négy kevésbé koszos téglát (hirtelen értem a férjem, miért tartogat mindent). Az asztal minden lába alá bejátszottam egyet. Ezzel elbíbelődtem egy darabig.
Itt jön első gyakorlatias tanácsom:
a boros poharat távolítsd el a mozgatni vágyott bútorról…
Nem igazán tudok most sem jobb utat a terv kivitelezésére, de az az érzésem, bármely pasi nézte volna végig a jelenetet, a fejét fogta volna esetlen akciómat látva. Bár ha segítség nélkül végig merte volna nézni, menten nem lettem volna rest behozni még egy téglát, és a lábára ejteni.
Mentségére legyen szólva az életemben helyet kapó férfiaknak, egyikük sem ilyen fából faragtatott. Na de nem volt itt egyik sem. Engem meg annyira idegesített az asztal, hogy mindent felborogatva ugyan, de helyre tettem a téglákat. Az eredmény jelen pillanatban kielégítő. De ennél sokkal kielégítőbb a tudat, hogy képes vagyok kielégítő megoldásokat találni.
És ha holnapra más lesz újfent az igényem, az sem lenne lesz kielégíthetetlen.
Egy szó mint száz, bármit megoldok. Most mégis inkább arra figyelmeztetem magam, hogy ideje megtanulnom azt a leckét, hogy bútorvásárlásra ne csak színeket, álmokat csomagoljak, hanem centiket is. Emlékezetünkben néha nagyobb él a valóságnál.
Az objektivitás fontos aspektus. Sose feledjük. Száraz, unalmas, racionális számok, érzelmek nélkül, a további panaszok elkerülése érdekében.
