„Jöhet a következő”, avagy egy váróban a férjem szeretőjével

Ülök és várok, a fülemben dübörög a vér, koncentrálok a légzésemre és hogy ne pityeregjek.

Aztán jobbra nézek. Amilyen az én formám, ekkor látom meg, hogy „Ő” ül tőlem srégen négy székkel arrébb a váróban.

Nem olyan szép, mint a rommá retusált és
valószerűtlenné csillámozott képein az Instagramon,

de akkor is fiatalabb és szebb tőlem.
Szerencsére nem ismer meg, mert én meg mindig úgy nézek ki a képeken, mint egy néni és semmi kedvem javítgatni őket.

A valóság nem annyira pocsék, mint a fotóim

és mivel abban élek, a csillámpónisítás sosem motivált. Azt hiszem, a „nem fotogén” kifejezés az én egyik fényképem kapcsán születhetett meg, kisebb halálsikoly kíséretében.

No, de térjünk vissza Barbi megfigyeléséhez – nem így hívják, de úgy érzem vagyok vele olyan kapcsolatban, hogy új nevet adjak neki.

Ugyanis Barbi a férjem szeretője. A Marikától tudom, aki az Edittől hallotta, és bizalmasan megsúgta idefelé a pékségből kilépve, hogy már erről beszél mindenki a faluban és villantotta is a csaj Instára feltöltött képeit. Csak magunk közt jegyzem meg, hogy Edit egy kárörvendő nőszemély, Marika meg nem az időzítés mestere.

Leesett állal, kábán folytattam az utam a jogosítványom meghosszabbítására, a hónapokkal ezelőtt lefoglalt időpontra. Úgy jöttem idáig, mint egy robot. Most bezzeg uralkodnom kell magamon, hogy ne vágjak hozzá egy kormányablak kompatibilis fura-zöld széket és/vagy egy monitort. A boci szemű biztonsági őr biztos sokkal élénkebbé válna, mint eddig valaha életében.

Ha már így szóba került felnézek a monitorra, mindenféle szöveges hirdetés fut rajta. Barbi is azt bámulja és közben hangtalanul mozog a szája, ahogy magában olvas. Az én szám enyhén elnyílik a csodálkozástól. Diszkréten elfordulva röhögök.

Legalább szép.
Milyen boldog lesz vele a Pista!

Ma reggel, amikor felébredtem nem gondoltam volna, hogy egy szürreális rémálomban találom magam. Mesés válóperünk lesz, úgy adom be a keresetet, mint egy bekrémezett kúpot.

Hajrá Barbi! Remélem hangosan is ilyen szépen artikulálva olvasod majd fel a gyógyszerei mellékhatásait, ahogy szereti. Ugyanilyen finom szájmozgást javaslok majd a kerthez, mosáshoz, takarításhoz, az utána pakoláshoz, meg a főzéshez is. Minden nap frisset, mert a Pista úgy szereti.

Én örömmel megtettem, mert szerettem a Pistát.

Biztosan bennem a hiba, így legyetek boldogok.
(De egy kicsit rátok borulhatna a kredenc.)

Megkönnyebbülve sóhajtok egyet. Rengeteg szabadidőm lesz a jövőben. Mehetek végre jógázni, meg trécselni a lányokkal, amikor csak akarok. Lehet, hogy beiratkozom egy tanfolyamra is, eljárok fürdőbe, túrázni és minden egyéb dolgot csinálhatok lelkiismeretfurdalás nélkül, ami Pistának nem tetszett vagy utálta.

Újra jobbra nézek, hirtelen megsajnálom a kis nyomorultat és elmosolyodom. Visszamosolyog, aztán rá is fagy a képére, szerintem ekkor ismert fel. Kis csilingelés kíséretében feltűnik az én számom a monitoron. Felállok.

– Mindjárt te következel! – mondom neki mosolyogva.

Később megállapítom, hogy még soha nem volt ilyen klassz a jogsimban a fénykép. Egészen fiatalos vagyok rajta.

Döníz

(kezdőkép: Unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük