Szóval köszönöm. Köszönöm, mindazt a fájdalmat, amit régen mázsás súlyként cipeltem, de most a legnagyobb mesterem.

Köszönöm, hogy voltál nekem, és, hogy lehettem neked. Mert mára ettől lettem erősebb.

Az, hogy egy jelentéktelen tárgy voltam a zsebedben, tette lehetővé nekem, hogy egy kőszikla legyek.

Az az ember, aki melletted lehettem, az elrettentő példa arra, hogy soha többé ne térjek vissza hozzád, vagy ahhoz a személyhez, aki melletted voltam.

Szakítottam veled és ezzel együtt magammal is.

Azzal a magammal, aki csak egy árnyék, egy mások számára már „halott ügy” volt.

Én voltam a legbiztosabb pont az életedben, egy kincses láda, amibe te csak szennyest pakoltál értékek helyett.

Én mégis ott csücsültem a szobád sarkában évekig, vártam, hogy szemeid észrevegyék, hogy neked ragyogok.

Most viszont lerázom magamról az évek porait, és kiürítem a szennyest, amit oly gondosan helyeztél belém.

Köszönöm őket. Szépen elsétálok,

a szennyesed szélnek eresztem, az élet pedig ne búsulj, visszajuttatja őket hozzád.

Melodi

(kezdőkép: Unsplash)