Egy nap alatt több száz érzés fut rajtunk végig.
Szeretet, szerelem, hála, düh, tanácstalanság, reménykedünk, vagy épp reményvesztettnek érezzük magunkat.
Örülünk valaminek, de meg kell tanulni egyedül is örülni.
Dühösek vagyunk, nem szabad a másik felé kivetíteni. Ami nagyon nehéz, sok gyakorlatot és sok odafigyelést igényel. Annyi apró külső hatás ér minket, stresszesek vagyunk, nem úgy reagálunk dolgokra, ahogy az elvárható lenne. Aztán hopp, megtörtént, amit szerettünk volna elkerülni.
Egy apró hópihéből lavina zúdul kis lelkünk lejtőjén,
elborítva a realitást. Aztán kitisztul az ég, legördült a lavina a lelkünkön,
és mi csak állunk ott meglepetten.
Gondolkozunk, hogy most hogyan tovább?
Sétáljunk el csendben, vagy gerjesszünk még egy lavinát? Lehet, hogy az első nem okozott károkat, viszont nem lehetünk biztosak abban, hogy a második sem fog.
Próbáljuk meg higgadtan kezelni ezeket az eseményeket, nyugtassuk meg a lelkivilágunkat. Vegyünk kezünkbe egy könyvet, egy bögre forró teát, vagy bármit ami melengetőleg hat a lelkünkre. És a legfontosabb:
örüljünk a másik örömének, ne vegyük el tőle ezt az érzést,
mert fordított helyzetben mi sem örülnénk, ha belerondítanának az boldogságunkba.
Önzetlenek legyünk és ne kiábrándítók!
O.H.
(kezdőkép: Unsplash)
