Megszűnt a külvilág, nem létezik idő sem tér, minden, ami most számít ott volt ebben a teremben. Ahol semmi nem természetes, fertőtlenítő illata hatotta át a perceket, sípoló hangok verték az ütemet az ereimben.

Védtelennek és sebezhetőnek éreztem magam, ki voltam szolgáltatva a helyzetnek, teljes és feltétel nélküli bizalommal kellett rábíznom életünket a műtőben serénykedő emberekre.

Érzékeny pillanatok ezek, félelemmel és meghatottsággal teli pillanatok.

Összegörnyedve vártam, hogy a gerinc közeli érzéstelenítést megkapjam, az anesztes orvos hangja megnyugtató mormogásnak hallatszott, minden kütyü rajtam, minden bekötve mindenhová. Én és a kisfiam voltunk a főszereplők, akik a duett után szólót fogunk előadni, mégis egy igazi paravánt húztak fel kettőnk közé. Ami a függöny mögött zajlik, az a főszereplőnek láthatatlan, de minden egyes receptorával megéli és átéli a születés csodáját.

Nem, nem voltam egyedül, végre felbukkant egy-egy ismerős szempár a maszkosok között, feküdtem a sorsomat várva, vártam, hogy a naprendszerem teljessé váljon.

Több altató orvos, szülészorvos, ápoló és műtős állt készen, hogy az én kicsi égitestem testvérbolygója mellett elfoglalja helyét az elliptikus pályáján.

Nem voltam egyedül, ritkán volt velem, de most ott van, izgul, fél, aggódik, nagyon ritka égi jelenség ez a mi naprendszerünkben. Várta amit, nem várt, akarta, amit nem akart, nem számít, ott volt velem, akkor nem voltak rossz érzések, minden figyelmem egy pontra összpontosult.

A kis csillagom jól volt a gépek és az orvosok elmondása szerint, de én rosszul voltam, úgy éreztem cibálnak és nagyon nehezen tudják világra segíteni, nagyon ijesztő volt, több orvos is kiabált, felmásztak az asztalra, mint egy brutális pankráció, császármetszésnek álcázva.

Kicsi csillagom nem nagy sírással, hanem panaszos nyöszörgéssel jött világra. Azonnal el is vitték, mert nehezen tudott levegőt venni, nagyon féltem, már akkor nagyon hiányzott, mintha a szívem ragadták volna ki belőlem. Látni, ölelni, szeretni akartam, mondani neki, hogy semmi baj, vigyázok rá és szeretni fogom, mindörökre. Csodababa volt, különleges, mindenki kíváncsian figyelte, hogy melyik galaxisból érkezett. Igazi apróság vasgyúró termettel.

Képzeletben felkeltem az ágyból, bepólyáztam, beszippantottam édes maszatos illatát, karomba fektettem, másik kezem a nagyobbik csillagom ujjacskáit fogta, jegyet váltottunk, a peronon álltunk.

Menetjegyünk a csodás ismeretlenbe szólt, felfedezni valónk végtelen, szeretetünk határtalan.

Borsodi Kamilla

A szerző cikkének előzménye itt olvasható.

(Kezdőkép: unsplash)