Őrizgetett kincsek

Lomtalanítok. Kidobtuk már a nagy lim-lomokat, és mindent, amit gondosan elraktunk „még jó lesz valamire” felkiáltással az elmúlt tíz-húsz-harminc évben.

Nem, ezek nem azok a holmik voltak, amik rögtön hiányozni fognak, ahogy megszabadulunk tőlük. Poros, piszkos emlékek, kacatok – többnyire megkönnyebbülés, hogy már nincsenek a házban.

De még ajándékozni készülök egy csomó mindent meg adományozni, mert minek nézzem azt a világoskék kiskosztümöt tovább, ami hiába jó rám, ez a szín már régen nem a koromnak megfelelő. Vagy minek őrizgessem a divatjamúlt holmikat, sosem veszem fel már a barna télikabátot, más meg még örülni is fog neki.

Amikor végeztem a ruhákkal, akkor jönnek az ilyen-olyan kis dobozok, papírok a dolgozószobában. Ezeréves üzleti tervek, írások, elemzések.

Ki kell válogatni közülük, ami tényleg kell, ami fontos.

Ez tart a legtovább: néha felröhögök, miket őrizgettem feleslegesen. Iskolai jegyzetek, olyan írással, hogy egy kódfejtő sírva fakadna, asztali naptárak abból a korból, amikor azt hittem a fizika óra a legnagyobb csapás a földön. Azt hiszem az iskolai papírgyűjtésre is szép mennyiséget fogok küldeni idén.

…és a kincsesdobozok. Ballagási szalagok feltekerve, annyi gombócba, ahány suliba jártam. Ezeket nem dobom ki, pedig valószínű, hogy soha nem fogom letekerni, de ha megfogom a gombócokat, emlékszem a legfontosabbakra, például „Keep Up Your English!” – írta az egyikre az angoltanárnőm a gimi végén. Szegény, ha tudná… Ne haragudj, Kati néni!

Itt vannak a tarisznyák is, régi dátumokkal, benne az osztályképek, pici bor, pogácsa – szöget is beveri már talán. Újabb emlékek árasztanak el, nevetősek, meghatóak vegyesen.

Aztán a kezembe akad egy papír. „Szép jó reggelt! Boldog születésnapot kislányom!” Nagy nyomtatott betűkkel egy francia kockás papíron. És emlékszem. Meg kell törölni a szemüvegem.

A papír alatt az arcszesze, ami maradt belőle azután, hogy még utoljára használta. Beleszagolok. Mintha itt állna mellettem. Szinte hallom, ahogy dünnyögi, minek ez a sok kacat. Gyorsan visszatekerem a kupakot jó szorosan. Megint le kell vennem a szemüvegem.

Majd máskor folytatom a pakolást.

És… végre belátom, vannak emlékek, amiket őrizni kell és érdemes. Ezeket bizony úgy ismered fel, hogy ha a kezedbe kerülnek, muszáj megállni egy kicsit.

Minden mást felesleges megtartani.

Legéndi Adrienn

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük