A remény „édes-bús” históriái – könyvajánló Natáliától

Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol című novelláskötete tizenkét történet meghatározó pillanatait mutatja be.

És a váratlan fordulatokat, melyekre igazán egyik szereplő sincs felkészülve. Az olvasónak nincs más dolga, mint figyelni a sorok között elrejtett üzenetre. Mert az kifejezetten mély mondanivalót hordoz magában. Őszinte vallomások kiskönyve.

A Franciaországban játszódó novellák a remény „édes-bús” históriái; férfiak és nők mesélnek életüknek egy-egy kiragadott pillanatfoszlányáról, melyek meghatározó jelentőséggel bírnak. Többek között szó esik egy öregedő rocksztárról, aki szerelmes lesz, és tisztánlátását a múzsája fotóinak köszönheti; egy eltávos katonáról, akinek a bátyja „jobban csinálná”; egy nőről, aki elveszíti második magzatát, miközben a családja életében változások következnek be; továbbá megismerheti az olvasó egy autós történetét is, aki gondatlanságból az A13-as autópályán tömeges balesetet okoz.

A történetek külön-külön is értelmezhetőek, alappillérünk egy váratlan fordulat.

Gavalda olyan „könnyen” ábrázolja a sikkes-cukormázas francia miliőben szereplőit és

azok nehézségeit, félelmeit, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

És aztán kiderül, valóban a világ legtermészetesebb dolga… A szerző nem árul zsákbamacskát; pontosan jól tudja, az élet nagy forgatókönyvíró, és az olvasó a leírtak egy részével képes azonosulni.

„Olyan vagyok, mint az a Bretécher-figura: egy lány ül a padon, nyakában tábla: „Szerelmet akarok”, kétoldalt dől a szeméből a könny, mint a záporeső. Mintha magamat látnám. Te meg azt mondod rá, kép.” (49.)

Például az első szerelem utáni vágyakozással, amely játszi könnyedséggel tanított meg érezni; a be nem teljesült szerelemmel, mert az féltve őrizve tovább él; egyes pillanatok fojtogató sürgetésével, melyekről később kiderül(het), hogy sorsdöntőek voltak; vagy az útkereséssel, a szárnypróbálgatásokkal, a kételyekkel teli döntésekkel. „C’est la vie!” 

„Elmondom, hogy a szívem olyan, mint egy nagy üres táska, strapabíró táska, elképesztő, mi minden beleférne, de akkor sincs benne semmi.” (58-59.)

Gavalda életből „kölcsönzött” karakterei hús-vér emberek, tehát esendőek, hibáznak.

A novellagyűjtemény olvasása közben olyan érzésem volt, mintha a szerző felezné az örömteli pillanatokat; szereplőinek a jóból vajmi keveset adna. A nehézségeket pedig megkettőzné. De az általa megrajzolt karakterek mégis maradni akarnak. Hezitálnak. Nehezen teszik meg az első lépést a változás felé.

A rövid, velős szövegeket helyenként dialógusok törik meg, ez pedig különleges hangulatot kölcsönöz a kötetnek. A szerző nem ámít, nem torzít, csak hagyja mesélni a szereplőit. Bőven akad mondanivalójuk.

Bátran ajánlom ezt az igazán őszinte kötetet mindazoknak, akik nem pillekönnyű olvasmányra vágynak. Szeretnének kapni valami igazit. Érzelmekről. Reményekről. Életről.

„Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol… Ne mondja senki, hogy túlkomplikálom.” (79.)

A novelláskötet a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg, N. Kiss Zsuzsa fordításában, én pedig a negyedik, javított kiadásban olvastam.

Eötvös Natália

(kezdőkép: a szerző saját fotója)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük