A hibáid ellenére is szeretlek

Bármily meglepő is legyen: a hibáid ellenére is szeretlek. Nem tudom, mit kell ezen úgy csodálkozni. Ha nem így lenne, nem lennék veled.

Nehogy azt hidd, inkább beérem a szamárral, csak mert nincs ló és a forró pezsgőfürdőt lecserélem a langyos pocsolyára.

Nem arról van szó, hogy lenyeltem a békát, könnyek között elbúcsúztattam szép reményeimet, és duzzogva megjegyeztem Istennek: kösz, hogy csak őt küldted! Nem vettem iszappakolást az önsajnálat mocsarában, azt gondolva: ő szegény én, nem érdemlek ennél jobbat. Bölcs dolog beérni vele, különben ennyim sem marad.

Amikor felfedeztem az első általam hibának vélt tulajdonságodat: megnyugodtam. Hála a mennyei mannának,

te sem vagy tökéletes, mivel én sem vagyok az.

Végre mutatkozhatunk emberekként is, és nem kell folyamatosan a föld felett járni és fáradhatatlanul ontani magunkból a ragyogó fényt, mintha istenek lennénk.

Később pedig, mikor megismerkedtem egy újabb kivetnivalóddal, elbeszélgettem vele. Meg kellett ismernem alaposan ahhoz, hogy fontolóra vehessem: együtt tudok-e élni vele vagy sem. Pellengérre állítottam a türelmetlenségedet, az előszeretettel használt trágár szókészletet, ahogy azt is, miszerint mélyen hiszel a wc papír guriga szellemében, aki bizonyos időközönként meglátogat bennünket és kicseréli az üres gurigát egy új tekercsre. Így tettem az összes többi apró tökéletlenséggel is: leltárba vettem őket.

Azt kell mondjam, egyik sem volt olyan, ami súlyosan elriasztott volna. Amellyel ne lehetne együtt élni. Még azután sem, hogy a rózsaszín ködből leszálltunk a földre és megkezdtük közös halandó életünket.

Némelyiket szóvá tettem és te változtattál, amin tudtál. De

sose kértem olyat, ami szöges ellentéted, ami nem te vagy,
hiszen akkor nem is beléd, hanem az ideádba lennék szerelmes.
Sosem a hibáid alapján ítéltelek meg.

Életünk útja tele van ilyen hibakövekkel, amelyeket megkerülhetünk, de akár el is távolíthatjuk őket. Minden hibában rejlik egy tanítás és mi segíthetünk egymásnak tanulni. Szerintem

az elfogadás a legnagyobb ajándék egy kapcsolatban,

nem pedig az, ha kikényszerítjük a másikból a változást. Ha elvárásokat támasztok feléd, és azt éreztetem, jelen állapotodban nem vagy jó nekem, azzal csak az önbecsülésedet tépázom meg.

Ezért mindig csak annyit mondtam: próbálj meg esetleg egy picivel türelmesebb lenni, kevesebbszer emlegetni mások anyját és olykor adhatnál szabadnapot a guriga szellemének. Te, amit tudtál, megtettél. De időközben felfedeztem, ezek a bibik tesznek téged egyedivé. A türelmetlenséged, a cifra káromkodásaid sokszor megnevettetnek, és úgy vagyok vele: ha nem kapok szabadnapot a guriga szellemeként, hát te sem kapsz majd felmentést a hivatásos hajszálszedegető állásodból. Ez nem bosszú, ez üzlet. Csak az a hiba, amit annak nevezünk. Hívhatnánk árucikknek is, amivel kereskedünk egymás között, ha tartósan nem tudunk megszabadulni tőle. Ki mondta, hogy a hiba nem lehet üzlet tárgya?

Így élünk mi hát évek óta csendesen, viták nélkül, kölcsönös tiszteletben és szeretetteljes elfogadásban.

Nem azt lessük, miként érvényesítsük akaratunkat.
De nem is játsszuk a „Nyelek, amíg tudok!” társasjátékot,

arra hajazva, ki bír szó nélkül több dolgot benyelni a másiktól, miközben szép lassan idegronccsá válik és eljut boldogtalanságnak nevezett célig. Nem azt nézzük, mi választhat szét minket. Nem keressük nagyítóval az ékeket, hanem inkább azt látjuk meg, mi minden hoz és tart össze bennünket.

Eközben az idő minden hibát megszépít vagy elfogadhatóvá tesz. Ami régen bosszantott, az mára nem is tűnik problémának.

Ahol a párok nem versenyeznek, nem fitogtatják erejüket, hanem mély szeretettel közelítenek egymás felé a békés, boldog életet szem előtt tartva, ott

nem léteznek elfogadhatatlan hibák.

Ha nem szeretnélek azért, csak mert van néhány hibád, az nem is lenne igaz szerelem.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük